Ilyenek vagyunk mi, magunkat, háromszékieket mindig, mindenütt, a nagyvilágban is keresni akarók. Nem felejtünk, mert nem maradhat ki a jeles háromszékiek sorából az, aki valamiképpen is kötődik ehhez a földdarabhoz, akkor sem akarjuk elfelejteni, ha közvetlenül kevésbé, de közvetett módon mindenképpen kötődik hozzánk. Lapunkban ejtettünk szót Gera Zoltán Kossuth-díjas művészről, kálnoki Hosszú Zoltán (1897–1944) színművész fiáról, akit nemrég tüntettek ki a Nemzet Színésze megtisztelő elismeréssel. Ebből az alkalomból idézzük meg személyét, no meg abból is, hogy augusztus 19-én töltötte be 91. életévét, amihez földijeiként is a legjobbakat kívánjuk.
Gera Zoltánt kerestük Kálnokon
Hogy kicsoda Gera Zoltán?
1923. augusztus 19-én született Szegeden, kálnoki Hosszú Zoltán és Gera Julianna gyermekeként. 1939-ben kezdett játszani a budapesti Belvárosi Színházban, majd 1940-ben Inke Rezső vándortársulatához került, de 1942–1944 között dolgozott Rév István bábszínházánál is. 1944-től Szegeden szerepelt, előbb a Városi Színház, majd az Ifjúsági Színház társulatában. 1945-ben a Magyar Néphadsereg Színházának, majd a Vígszínház tagja lett. 1966-ban egy évadot töltött a szolnoki Szigligeti Színházban, 1967-ben a Mikroszkóp Színpad alakuló társulatához szerződött, ahol 1980-ig játszott. 1980–1987 között a Mafilmnél tevékenykedett, 1987–1992 között a Radnóti Miklós Színházban lépett fel, 1992-től szabadfoglalkozású.
Mindenekelőtt el kell mondanunk, hogy a Hosszú–Gera művészkettősre való emlékezésnek nálunk helyi előfutárai is vannak: néhai Kónya Ádám (1935–2008) és Veress László, a Tamási Áron Színház nyugalmazott színművésze. Gera Zoltán kitüntetésének híre a világhálón érkezett, de az Úr pillantott ránk, amikor megtudtuk, hogy éppen kálnoki házában tölti nyári napjait színházunk egykori színművésze, a Budapesti Magyar Színház tagja, Simon András. Simon András szegről-végről Gera rokon, aki magával hozta dr. Galántai Csaba Gera Zoltánról írt könyvét (A szabadság bennünk van. Gera Zoltán. Nap Kiadó, 2013), amit egy szuszra átolvashattunk. A Simon Andrásnak címzett Gera-dedikáció pedig így szól: Kedves Bandi öcsém! Fogadd ezt a könyvet szeretetteljes ajándékként tőlünk: Gera Zoltán és Helga. 2013, karácsony.
– Gera bátyád azt nyilatkozta a könyvben, hogy „a Mikroszkóp Színpadnál voltam, amikor megkeresett egy fiatalember, aki azt mondta, hogy a rokonom. Nos, ezt követően mentem ki Kálnokra, s ő mutatta meg nagyapám sírját. (…) Tehát nekem turistáskodni kellett ahhoz, hogy megismerjem apám szülőhelyét, a házat, ahol gyermek- és ifjúkorában élt, a gémeskutat, ami az udvarukban állt, s megismerjem valamelyest a rokonságot.” Gera nagyapja unitárius kántortanító volt Kálnokon. Síremléke közel a templom bejáratához. A család kántori lakban lakott, amit nem is olyan rég az unitárius egyházközség imateremmé alakíttatott.
– Az a fiatalember, akit a könyvben említ, én voltam, én hoztam el Gera Zoltánt Kálnokra – mondta Simon András.
Gera Zoltán Kálnokon élő első unokatestvérének, Hosszú Ferencnek a fia, Hosszú Levente (képünk) megkeresésünkre elmondta, jól emlékszik erre a látogatásra.
– Gera apai nagyanyja és az én nagyanyám testvérek voltak – folytatta Simon András. – Kolozsváron élő édesanyám mesélte, hogy Gera édesapja, Hosszú Zoltán Kolozsváron is fellépett. A New York Hotelben szállt meg. Mi mindig tájékozódtunk a család élete felől. Akkor már megjelent Dani bá című könyve, amely a családban kézről kézre járt. Nagy Attila budapesti színész barátom mutatott be engem Gera Zoltán öregedő édesanyjának, Juci néninek, aki a színház ruhatárosa volt. Jaj, Istenem, maga Zolinak a rokona – mondta. Na, ő vitt át engem Gera Zoltánhoz, aki akkor fedezte fel kötődését Kálnokhoz és énhozzám. 1969-ben hoztam el Kálnokra, megtekintette a kultúrházat, ami lényegében az ő édesapja, Hosszú Zolti bácsi első fellépéseinek színhelye. Később, amikor a szentgyörgyi társulat Magyarországon szerepelt, alkalmam volt Gera Zoltánnak bemutatni társulatunk néhány tagját. Érdekelte a szentgyörgyiek sorsa. Ő akkor már a filmgyárhoz szegődött. Nekem viszont örömömre megadatott, hogy egy színpadon léphettem fel vele a Néma revolverek városa című darabban Agárdi Gábor és Kállay Ferenc mellett. Zoltán bácsi már nem játszik, hamarosan 91 éves lesz. Ezzel az emlékezéssel szeretnék neki meglepetést szerezni, mert augusztus végén én már Budapesten fogok játszani. Hála a fennvalónak még pályán vagyok, a volt Nemzeti Színház, a mai Pesti Magyar Színház alkalmazottjaként. Éppen 25 éve mentem el innen, de hazajárok, mert erős a kötődésem Kálnokhoz és a kálnokiakhoz.
– Egy alkalommal Gera Zoltán zsűrielnökként vett részt egy Sepsiszentgyörgyön megrendezett amatőr színházi fesztiválon. A zsűri tagjai – köztük László Károly színművész – ámulattal figyelték a Gerára jellemző precíz és biztos kézzel vezetett zsűrielnöki munkát, mintha akkor is szerepre készült volna. Alaposságát, pontosságát az édesapjától örökölte – pontosított Veress László. Nem fér hozzá kétség, hogy a nemzet színészét itthon, Sepsiszéken is megidézzük.
Két kérdőjel igézetében
Temonda és szóbeszéd nem lehet egy ember életrajzának része. Az apa, Hosszú Zoltán rejtélyes eltűnésének oka az első kérdőjel. Tény, hogy bizonyos adatok szélső jobboldalinak bélyegezték a legveszélyesebb időkben. Ha valakit ez annak idején érdekelt, az éppen fia, Gera Zoltán lett volna, aki azonban azt nyilatkozta könyvében, hogy erre vonatkozó dokumentummal nem rendelkezik. Édesapja rejtélyes eltűnése számára még most is talány. Idézzük Gera vallomásának erre vonatkozó részét: „Semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy ő a nyilaspárt tagja lett volna. Akkor én úgy tudtam, hogy feleségével, Eszenyi Olgával és kisfiukkal, ifj. Hosszú Zoltánnal Nyugatra menekült. Hosszú évek múltán értesültem arról, hogy ő itthon maradt, és az ÁVO-tól rettegve vidékre ment, álnéven bujkált, s nagyon nyomorúságos körülmények között élt, hol földpadlós szobában, hol állatok számára fenntartott ólban, kamrában, pajtában. A sírhelyét és halála idejét a mai napig nem tudtam kinyomozni. Marad a rejtély, s miért ne, egy kutatási lehetőség. A sors úgy rendelte, hogy a Nyirő Józsefnél csupán nyolc évvel fiatalabb Hosszú Zoltánnak Nyirőnél is kegyetlenebb volt eltűnése ebből az árnyékvilágból. Mindketten részesei voltak a magyar sorsnak.
A második kérdőjel feloldása sem könnyű. Gera Zoltán a könyvben egyetlen szót nem ejt arról, hogy édesapja, Hosszú Zoltán a Magyar Rádióban Dani bá néven egész sorozatát mutatta be a kálnoki ízes székely humornak. „Hosszú Magyar Rádióban elhangzott előadásaira magam is emlékszem, arcára csak filmszerepeiből (Szent Péter esernyője, Torockói menyasszony, Falu rossza, Gyimesi vadvirág, És a vakok látnak)” – emlékezik vissza a negyvenes évekre a Budapesten élő v. Szablyáné Greguss Adrienn. Történetei később kötetben is megjelentek azonos címmel, a jeles kortárs grafikus és festő, a csíkszentgyörgyi Márton Ferenc (1884–1940) illusztrálta. Mi több, komikus történeteit éppen a színművész Veress László felette nagy hévvel vitte színpadra itthon, s előadásáról hangkazetta is készült. Mi, háromszékiek nem felejtünk, ismételjük, mert lám, Sántha Attila kézdivásárhelyi író-szerkesztő Hosszú Zoltán Budapesten 1932-ben megjelent kálnoki történeteit, a Dani bát újra kiadta (Zelegor Kiadó, Kézdivásárhely, 2007). A kis kötet függelékében emlékfoszlányokat közöl Gera Zoltántól. „Ha azt nézzük, hol és mikor kezdődik a székely ember autentikus megjelenítése a magyar színpadokon, akkor Hosszú Zoltán Dani bájánál kell keresgélnünk – írta Sántha Attila. – Merthogy sokan népieskedtek Dani bá előtt és után is a székelyekkel, viszont csak keveseknek adatott meg, hogy erőltetettség nélkül tudják visszaadni ezt a csavaros észjárást.”
Hosszú Zoltán Dani báját nemcsak a csavaros székely észjárást tükröző történetei, hanem az ízig-vérig sepsiszéki sajátos nyelvjárása miatt is itthon kell tartani, éltetni. Ne csodálkozzék azon az olvasó, ha e sorok írója azt tapasztalta, hogy ezt a nyelvi sajátosságot, dialektust éppen a sepsikőröspataki magyar anyanyelvű cigányok őrizték meg a legjobban. Ízleljük meg Hosszú szavaival: „Hajtehaj! Netene! Ájjunksza meg egy szóra, no! Ne szeplessünk el egymás mellett ijen idegenyül! Hát esmerősök vónánk tám, vaj mi?! Mán meg sem ismerik a szegén gyalogembert? Hogy az a tüzes veres égi langgal égő menköves istennyila csapjon belé ebbe a nehéz gazdasági hejzetbe s ebbe a világkirizisbe. Tám emmiatt szepletnek ojan éktelenül?!” Lám-lám, nem csak minket sújt most a világkrízis – sújtotta az a székelyt a harmincas évek elején is. Azokban a nehéz időkben éppen a humorral szeretett volna valamit segíteni – leginkább az itthoniakon – Hosszú Zoltán, mert valójában akkor is csüggedezett itt a néplélek.
Miért nem ejt szót édesapja Dani bá kötetéről és a rádióban elhangzott sorozatairól Gera Zoltán? Nem tudott volna róluk? Nehezen hihető.
