A Tamási Áron Színház holnapi bemutató előadásával új lendületet kap a sepsiszentgyörgyi nyárutós kulturális élet, miként a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom ajánlatai között is keresgélhetnek az érdeklődők. Háromszék minden térségében lehetőségek és képességek szerint színesítik a művelődési palettát, tény azonban, hogy e tekintetben mindenkori zászlóshajó a megyeszékhely.
Ez persze nem jelenti azt, hogy jó érzékkel létrehozott vidéki műhelyek esetenként ne hoznának élvezhető, egyedi csemegét: példaértékű, ami a zabolai Mikes-kastély háza táján történik, s csak remélni lehet, hogy a nyár eleji kamarazenei fesztiválnak, majd a népzene- és néptánctábornak, illetve a korábban megkezdett színházi kísérletezésnek folytatása lesz. De e sorba illeszkedik a csernátoni múzeumkert és a bikfalvi természetművészeti műhely, s ha alaposan körülnézünk, Háromszék több pontján találunk figyelemre méltó nyári kulturális rendezvényeket.
Jöhet tehát az őszi nekifutamodás.
Mint egy utolsó vakációs lélegzetvétel, olyan a sepsiszentgyörgyi diákok számára – és nem csak nekik – a második kortárs összművészeti fesztivál, a pulzArt. Minőségi kultúrát kínál elérhető módon. Érdemes élni a lehetőséggel, miként tanévkezdés után szülők, pedagógusok számára nagy kihívás, hogy a fiatalokat további rendezvényekre tereljék. Mert számtalan kiállítás, könyvbemutató, történelmi témakörű előadás hangzik el, és a jelenlét vonatkozásában bizony van pótolnivaló: évek, lassan évtizedek óta állandósult jelenség, hogy ezeken olykor alig látni diákot. Miközben a Tamási Áron Színház előadásaira szép számban sereglenek az érdeklődő fiatalok – ezt sajnos nem mondhatja el a maga műfajában remekül teljesítő M Stúdió –, rangos múzeumi, könyvtári előadókra olykor alig kíváncsiak. Kötelezni persze senkit sem lehet és nem is érdemes, ám alig hihető, hogy ne lenne tíz-húsz sepsiszentgyörgyi diák, aki kíváncsi – például – történészeink gondolataira. S bár fesztiválok szervezésében jól teljesít a kulturális fővárosként emlegetett, illetve számon tartott Sepsiszentgyörgy, a fiatalok bevonzásában bőven marad tennivaló.
Hogy miért ennyire fontos a diákok, főként a középiskolások kulturális felvértezése? Azért, mert ez itt sokak számára könnyen elérhető, és többet ér, mint egy kötelező háziolvasmány-lista. Azért, mert a Sepsiszentgyörgyre látogató írók, művészek, történészek és társaik amolyan szellemi ezermesterként gondolkodni, tehát élni tanítanak, arra bátorítanak: érték a tudás, a töprengés, a szokványos visszautasítása. És jövő csak a jó tanítómesterek szavaira építhető.