A fiú megvigasztalódott.
– Nekem nyíl való, mert én nagy vagyok és fiú – mondta. – És kipukkasztom vele a léggömböt – gondolta. Alig várta, hogy magukra maradjanak. Nóri, ő meg a léggömb. És persze az íj meg a nyilak. Kimentek az udvarra. Ám a léggömb a szobában maradt.
– Hozd ki, játsszál vele – biztatta Nórit a bátyja. Nóri kereste a szobában, de nem találta.
– Elbújt a léggömb – jött ki. Bátyja bosszankodott. Hogy pukkasztja ő ki a léggömböt, ha az elbújt?
– Keresd meg.
És Nóri kereste. Mama is kereste. Apa is kereste. Végül megtalálták. Az ágy alá bújt. Nóri kiszaladt vele az udvarra. A bátyja is kiszaladt, kereste az íját. Most mindjárt lenyilazza a léggömböt. Ám a léggömb megszökött. Szállni kezdett fölfelé.
– Kipukkasztom! – rikkantotta a fiú, de a furfangos léggömb kitért a nyíl elől, és szállt, szállt tovább a magasba, ahol semmiféle nyíl se érhette utol.
Nóri tapsolt neki.