Az öreg ránéz, elgondolkodik, majd rávágja: – Csengettyű­ko­rában, édes fiam, aztán ahogy az évek teltek, s te is megnőttél, ő is szép, hatalmas haranggá nőtte ki magát. Elmosolyodunk mindannyian az öreg csavaros észjárásán, de a gyermeki kérdésre a hiteles választ napjainkban a Gyöngyvirág utcai református gyülekezet tagjai tudhatják leginkább.
Augusztusban Bancea Gábor lelkipásztor vezetésével autóbusznyi gyülekezeti tag látogatott el a székelyudvarhelyi Lá­zár Imre harangöntő műhelyébe, ahol végigkísérték harangjuk formába öntésének folyamatát, valamint zsoltárok éneklésével, közös imával mintegy életre keltették a négy és fél mázsás nagyharangot. A harangöntő személyesen fogadta a vendégeket, rövid ismertető után a hívek beléphettek műhelyébe, ahol a mester ismertette a folyamatot. Első lépésként fából elkészítik a harangot, amely tulajdonképpen az alapforma, ezután homokból készült habarccsal vonják be, így veszik le mintáját, amely a folyamat során tükörfordításba kerül és megszilárdul. Ez lesz a végleges forma, amelyet utolsó lépésként öntőszekrénybe helyeznek, majd kiöntik. A gyülekezet jelenlété­ben az öntőszekrény résein át öntötték formába az ezerkétszáz Cel­sius-fokon folyékony lávaként izzó bronzot, amely több nap után hűl ki és képez harangot.
Az öntés pillanataiban felcsendülő zsoltárok Isten dicsőségét hirdetve életet leheltek a harangba, erősítve a hitet, az összetartozást és a reményt, hogy évszázadokon át hívogatja majd Sepsiszent­györgy magyar református közösségét az újonnan épülő templom falai közé.
Végezetül íme egy nagyapámtól tanult vers részlete, amely először 1910-ben Budapesten jelent meg a Lampel R. Könyvkiadó Vállalatnál ,,több vidéki tanító” szer­kesztésében: A harangok csengő-bongó nyelve / Aggot, ifjat hívogat e helyre; / S ó, be kész rá, jőni vala­mennyi, / E hajlékban vigasztalást venni! (Isten háza)

Huszár Szilamér

Az Egyházi élet támogatója a Sepsi Református Egyházmegye