– Hány gyerek van itt?
– Tizenhat, nagyapó.
– No hát egyik legyen Noé, másik legyen Föld-angyal.
– Én leszek Noé – szólt Pista.
– Én leszek Föld-angyal – szólt Teréz.
– Jól van. Hát a többi meg mind állat lesz. Noé kerítsen valami kört magának. Az legyen a bárka. Föld-angyal meg adjon minden gyereknek állatnevet. Jön a vízözön. Noé odamegy Föld-angyalhoz és kéri az állatokat.
– Milyen állat kell? – kérdi az angyal. Noé mond egy állatnevet.
Ha van olyan állat a seregben, akkor az az állat kiválik a csoportból, és követi Noét a bárkába. Ha oroszlán, akkor ordítva megy utána, ha szöcske, akkor szökdécselve, ha bárány, bégve, ha madár, akkor a két karjával a repülést utánozva. Szóval minden állat a maga természetében mutatkozik.
Ha pedig nincs olyan állat, amilyet Noé kíván, akkor minden állat egyszerre megszólal a maga hangján: egyik kukorikol, a másik röfög, a harmadik csiripel, gágog, fütyöl, turbékol, és így tovább.
Mikor már minden állat bent van a bárkában, Noé enni ad nekik. Egyszer aztán kiereszt egy galambot. A galamb egy darabig röpdös vagy futkos a kertben, aztán valami virágot vagy zöld ágat vesz a szájába úgy tér vissza.
Noé erre kiált:
– Elmúlt a vízözön!
Erre oda megy a Föld angyala, és egyenként kéri az állatokat. Ha eltalálja valamely állatnak a nevét, akkor az az állat kiszabadul.
S újra osztja súgva az állatneveket.

(Nagyapó tréfái. Unatkozó gyermekeknek mulatságul, tanulságul, hallásból, tudásból, maga-kitalálásból összeírta Gárdonyi Géza)