Miért írunk róla?
Sombori Sándor főként az ifjúságnak szánt, de sokak által szívesen fogadott regényes históriája után a Háromszék történészi kutatómunka eredményeként szeretné bemutatni önvédelmi harcunk hősének ismert és eddig ismeretlen arcát is még a centenárium évében. Életrajzát, forradalmi tevékenységét megírni csak az 1848/49-es eseményekkel együtt – az általános történelmi háttér ismertetésével – lehet. Sokan úgy gondolják, Gábor Áronról mindent tudunk, míg mások azt állítják, hogy nagyon keveset. Középen az igazság.
Bár az elmúlt másfél évszázadban többen írtak Gábor Áronról – köztük Orbán Balázs, Jakab Elek, Nagy Sándor, Kőváry László, Szentkatolnai Bakk Endre, Imreh István, Bözödi György, Egyed Ákos, Albert Ernő, Demeter Lajos és mások – még mindig szükséges az alapkutatás, még mindig sok a fehér folt. Akad bőven fogalomzavar is. Ilyen például Bereck faluként, Gábor Áron gyalogos rendű székely nemesi család első gyermekeként való említése, édesapja községi jegyzővé minősítése. Néhány témát bővebben tárgyalunk – mint például Bereck státusa, a kollektív nemesi tudat gyökerei a székelység körében, a székely határőrök kiszolgáltatottsága –, hogy megértsük Gábor Áron 1848/49-es szerepét. Életének és munkásságának bemutatását a tematikus rendszerezés teszi áttekinthetővé, az olvasmányossággal pedig a szakdolgozatokra jellemző merevséget kerülnénk el.
A szabadságharcos, az ágyúöntő Gábor Áron ma is az önrendelkezésért küzdő székely nép jelképe. Életét az áldozatkészség jellemzi, kitartása ma is erőt sugároz, emléke előtt ezért tisztelgünk. Születésének kétszázadik évfordulója jó alkalom, hogy bemutassuk az embert, aki kiérdemli „A székely nemzet hőse” címet (ahogy egy népszerűsítő kiadvány borítója is hirdeti). Gábor Áron népéért aggódó, mártírhalált vállaló, széles látókörű forradalmár, olyan szabadságharcos, aki 1848 őszén – műszaki ismereteivel és a népe iránti elkötelezettségével – készen áll a történelem által rászabott feladatok elvégzésére. A székely hadiipar megteremtése mellett érdeme az önálló székely tüzérség megszervezése is. Ez 65 évvel előzi meg az önálló magyar tüzérség (1913. március 1.) felállítását.
Imreh István találóan írja, hogy Gábor Áron a szabadságharc olyan következetes és határozott egyénisége, akire 165 évvel később is felnézünk, mert ő testesíti meg „a székely alkotókészséget”, miközben „az igaz hazaszeretet sohasem fakuló jelképe”. Gábor Áron elkötelezettséggel és feltétel nélkül szolgálja szülőföldjét és az összmagyar függetlenségi harcot. Olyan forradalmár, aki bátran küzd a csatatereken, határozottan lép fel a népgyűléseken, következetes keménységgel jár el a gyávákkal, a haszonlesőkkel szemben, de emberséges katonatisztként viselkedik a nemzeti ügy szolgálatában állókkal. Nevét 1848-ban nem véletlenül találjuk a legelszántabb forradalmárok közt. A forradalmi „pártba”, a Kiskomitébe tömörült forradalmárok joggal emlegetik így: „mi emberünket, Gáborunkat”.
Ágyúi nélkül nincs dicső önvédelem
Háromszék népe 1848. november-december folyamán megmutatja a világnak, hogy mire képes egy kis közösség, ha szabadságáért küzd, és olyan vezetői vannak, mint Gábor Áron. Ágyúi Háromszék népének bátorságot, erkölcsi erőt adnak ahhoz, hogy az önvédelem mellett döntsön. Az eredményes önvédelmi harc katonai kisugárzása azonban sokkal jelentősebb, mint Háromszék területének megvédése. Háromszék 1848 decemberében megakadályozza az erdélyi osztrák hadvezetést, hogy a kelet felé visszavonuló honvédség ellen összpontosítsa erőit. Puchner Antal altábornagy, bár feladatul kapja, nem indulhat Nagyvárad elfoglalására. Értékelése szerint Háromszék népe a „legdöntőbb pillanatban” leköti csapatai felét.
Szabó Sámuel egyetemi tanár – Gábor Áron egykori tüzér főhadnagya – 1896-ban hasonló megállapításra jut. Háromszék önállóan vívott önvédelmi harca hozzájárul ahhoz is, hogy lehetővé váljék Bem észak-erdélyi magyar hadtestének megszervezése. Mivel az osztrákok a székely határőrezredeket nem tudják, illetve nem merik lefegyverezni, ez már 1848 decemberében előrevetíti Erdély gyors felszabadításának lehetőségét.
A Gábor család
Gábor Áron anyai felmenőiről keveset tudunk. Édesanyja Hosszú Judith. Róla alig-alig esik említés. Miután Gábor István 1843. augusztus 13-án elhunyt, özvegye még két évig egy fedél alatt él gyermekeivel. Egy 1845. április 2-án keltezett városi jegyzőkönyvi adat szerint férjhez megy, a családi birtok három fiára marad.
A Gábor család több nemzedéke írástudó ember, Bereck város szenátorai és nótáriusai. Gábor József – Gábor Áron nagyapja – az 1800-as évek elején városi szenátor. Tisztségében fia követi. Gábor István 1814-től kezdve három évtizeden keresztül Bereck város jegyzője, majd az ő helyére (1843-ban) kisebbik fia, Imre kerül. Gábor István és Gábor Imre a tisztviselői munkakörbe kerülve a határőrszolgálat alól felmentetnek. Tisztségüket Bereck város és az Erdélyi Főkormányszék hathatós közbenjárására gyakorolhatják. A küzdelem hosszú évekig tart. Imre ügyében a 2. székely gyalogezred parancsnoksága úgy dönt, hogy a „nevezett Gábor Imre továbbra is a katonai szolgálat alatt fog megtartatni”, a felmentés csak a „polgári hivatal folytatása” idejére érvényes.
Gábor Imrét, akárcsak édesapját, Gábor Istvánt, a rátermettség, az íráskészség és a törvények ismerete emeli ki a terhes katonai szolgálat alól, és lehet városi nótárius. A Gábor család – amelyben Gábor Áron nevelkedik – széles látókörű, értelmiségi-tisztviselői réteghez tartozik, miközben határőr és mezővárosi polgár úgy, hogy a gazdálkodás (is) a mindennapi élet része. Az értelmiségi képzettségű Gábor Imre nótárius – 1848. április 29-én Bereck város jegyzőkönyvében – fontosnak tartja rögzíteni, hogy a tanácsülésen a „főbíró atyánkfia” beszámolt a Franciaországból kiinduló szabadságmozgalomról, amely Bereck városát is elérte.
A szenátori, a jegyzői státus és Gábor István ama törekvése, hogy a két nagyobb fiát, Áront és Imrét iskoláztassa, mutatja, hogy a Gábor famíliát nem szabad egyszerű szántó-vető családként ábrázolni. Hogy ez mennyire így van, jelzi, hogy 1847-ben Bereck város Imrét az erdélyi országgyűlésbe képviselőnek jelöli. Márpedig az országos törvényhozó testületbe egyszerű szántóvető-gazdálkodót, „parasztkatonát” nem lehet küldeni. Ott törvényeket ismerő írástudókra van szükség. Így például a Bereck mezővárossal azonos státusú Illyefalva városát két ügyvéd – Gál Dániel és Németh László – képviseli. Sepsiszentgyörgy egyik követe, Berde Mózes szintén ügyvéd.
Megállapítható, hogy Gábor Áron olyan szabad székely határőrkatona család sarja, ahol az értelmiségi munka a megélhetés forrása, a család világszemlélete más, mint az írástudatlan földműveseké. Mindezek mellett Gábor Áron jellemére hatással van az is, hogy a kevés termőföldű bereckiek egy része mint fuvaros, iparos járja nemcsak Erdélyt, de a közeli román vajdaságokat is, és többet látnak és hallanak a világ eseményeiről.
(folytatjuk)
