Még nem hervadtak el az ünnepi virágcsokrok, melyeket 100. születésnapjára hoztak a rokonok, ismerősök, látogatók. Meleg, szép és tiszta szobán kívül mi más kell egy ilyen idős asszonynak? Kész étel, csend, gyöngédség, szép szó, gondoskodás. Nos, ezt mind-mind megkapja leányától, Katicától, pedig neki is már fehér a haja.
— Gondját viseljük, figyelünk rá mindig — mondta leánya, az orvosságokra mutatva, melyeket a családorvos írt fel Ilonka néninek. — Nem is olyan rég még fennjárt. Kapott egy náthalázat, attól meggyengült. Ágyban fekszik, ha megunja, fel-felül egy-egy órácskát. Csendes, nagyon csendes. Heten voltak testvérek, már csak ő él közülük. Édesanyja és még két testvére is kilencvenen felül voltak, amikor elhaltak. A Csorják hosszú életűek voltak. Barátosi család. Édesanyám idejött férjhez az Incze famíliába. Uzonban van a családi kriptájuk. Az áll rajta, hogy a Lisznyai Incze család sírboltja. Még a címer is rajta volt. Az Incze nevet a Veress-Incze udvarház is őrzi itt, a cófalvi templom mellett. Műemlék. Nagyon sokan meglátogatták édesanyámat, még a borosnyói polgármester is itt volt a képviselőnkkel.
Ilonka néni nagyon szeretett varrni, varrónőnek tanult. Családjának élt, a közösben is dolgozott, téesznyugdíja 120 lej.
— Hol tanult varrni?
— Barátoson Beke Gizánál. Híres varrónő volt. Mindent varrtam én is, még ágyneműt is.
— Kíván-e valamit, Ilonka néni?
— Én semmit sem. Amit Katika főz, azt eszem meg.
— Szereti-e az édességet?
— Én igen, nekem mindegy. Enni-inni s aludni jól tudok! A leányom jól gondoz. Itt van az unokám is.
