Demeter J. Ildikó
Hivatalosan még nem kezdődött meg az elnökválasztási kampány, de a valóságban már azelőtt benne voltunk, mielőtt minden párt megtalálta volna saját jelöltjét. Azóta még néhányan ráébredtek arra, hogy tőlük függ az ország egyensúlya, békéje, így hát máris tíz közül választhatunk államfőt, és a névsor még nem lezárt.
A valódi kampány pedig csak októberben kezdődik, legalábbis a papírforma szerint. Addig még rendes hétköznapi teendőit kellene ellátnia minden politikusnak: a parlamentnek megfontolt és tartós törvényeket kellene hoznia (a kormány sürgősségi rendeleteinek láttamozása nem éppen az a felelős munka, amiért az ország eltartja őket), a kormánynak ezek gyakorlatba ültetésében, az államgépezet zökkenőmentes működtetésében – a tanügyminisztériumnak többek között a tananyag gondos, határidőre való elkészítésében – kellene jeleskednie, a polgármestereknek a települések gondjainak megoldásában, és így tovább.
A normalitás azonban valami olyasmi, ami az eredeti román demokrácia huszonötödik esztendejében is csak vágyálom még. Nálunk az államfő nem közvetít és kiegyensúlyoz, hanem széthúzást és konfliktust gerjeszt, az amerikai méretű törvényhozás egyféle álmos küldöttgyűlésnek tűnik – milyen fontos, jövőépítő jogszabályt vitattak és szavaztak meg idén? –, a polgármesterek a nincstelenség és a szociáldemokrata bedarálás között őrlődnek, a kormánytagok pedig láthatóan mindenhez értenek, az árvízvédelemhez és a nemzetközi joghoz is. Tanévkezdéskor mindenki – a saját népének eredetmítoszát rosszul tudó oktatási tárcavezető, a jogász kormányfő, a belügyi és közigazgatási, az igazságügyi, a védelmi miniszter is – a diákokat boldogítja bölcsnek vagy tréfásnak szánt intelmekkel, és számolatlanul osztja véleményét minden felmerülő kérdésről, holott többre mennénk, ha ki-ki a saját kaptafájánál szabná és varrná a rábízottakat. Akkor nem lenne gond az ábécéskönyv kinyomtatása, a gödrös utak feljavítása, a félkész építkezések folytatása, a korrupció és az adócsalás leküzdése, a nyaklótlan erdőirtás, a tanult fiatalok elvándorlása, az itthon maradottak kiábrándultsága. Milyen üdülés lenne – és mennyivel többet érne minden kampánybeszédnél – , ha valamit végre jól és időben elvégeznének, nem késve, visszaélésektől megszakítva, tákolva!
A hozzáállás ilyen gyökeres megváltoztatását azonban egyetlen jelölt sem ígéri: egyelőre az egyetlen látható program az ellenfelek lejáratása. Néhány – pillanatnyi előnyt hozó – szavazatnövelő intézkedésben még reménykedhetünk, megbízható minőségű országvezetésben kevésbé.
