A székelyföldit persze, elvégre a többiről, a mócokéról például, csak elvétve beszélnek, és akkor sem komolyan. Az elmúlt hetek egyik ilyen gyöngyszeme, hogy az egész ügyet egy hanyag tollvonással és pár aggódó nyilatkozattal odatapasztották az ukrajnai konfliktushoz. Talán emlékezünk arra a térképre és a hozzá kapcsolódó „elemzésre”, melyet egy addig ismeretlen, magát civilként meghatározó csoport, szervezet tett közzé, és amelyben a nagy orosz medve jelenik meg, mint a legfrissebb mumus, amely Románia egységének és belső stabilitásának megtörésére törekszik, mások mellett a székelyek autonómiája révén. Noha a sajtó akkor viszonylag hamar lerántotta a leplet az alkotásról – amely talán éppen a román titkosszolgálat műve –, úgy tűnik, a félelem nem múlt el, és egyes politikusok továbbra is úgy vélik, az orosz érdekeket szolgáljuk azzal, hogy autonómiáról beszélünk, sőt, jogszabályokról is szó esik, olyannyira, hogy a végén az RMDSZ még elő is áll vele, illetve talán be is terjeszti.
Az orosz veszélyt szajkózók legutóbbi zászlóvivője Monica Macovei jelenlegi EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter, aki szerint az autonómia kérdésének feszegetése nyomán megjelenő etnikai feszültség Moszkva sötét szándékának és érdekeinek malmára hajtja a vizet. Mert ugye, Putyin elnök mi mással lenne elfoglalva, mint Románia „aláaknázásával”?
Érdekes látni, hogy mind a volt miniszter asszony, mind az említett elemzés megalkotói úgy beszélnek Székelyföld önrendelkezéséről, mintha az most „jött” volna szembe velük. Emlékeztetnénk őket, hogy az SZNT csekély tizenegy éve nyíltan hirdeti az eszmét, elképzelést minden lehetséges csatornán, olyan „jelentéktelen, szinte észrevehetetlen” megmozdulásokat már nem is említve, mint a székelyek nagy menetelése. És éppen az ilyen és hasonló „apróságok” miatt szánalmas – és egyben veszélyes ránk nézve – ez a görcsös bukaresti próbálkozás, hogy az egész autonómiakérdést minél mélyebben sárba tiporják. Hiszen pontosan ezzel a nagy igyekezettel állandóan napirenden tartják azt, és, noha az erdélyi magyar közösséggel szemben sorozatosan megalázó módon nyilvánulnak meg, mégis az az érzése támad az embernek: talán nem is lehetünk olyan kicsik és gyengék, ha egyfolytában úgymond téma vagyunk. Főképp, hogy úgy tűnhet, még a végén Moszkva is felfigyelt ránk, elsőrangú eszközként tekintve törekvéseinkre. Az azonban kevésbé érthető, hogy a nagy orosz „birodalom” miért éppen Romániát pécézné ki a számba vehető NATO- és Uniós tagállamok közül, mint destabilizálandó célpont, mikor ezt a bukaresti kormányok maguk is képesek – iskolapéldába illő módon – megoldani.
Mi innen, Székelyföldről egyelőre a ránk irányuló kiemelt figyelmet – mások mellett a román titkosszolgálatok részéről – azért megköszönjük. Ezek szerint érdemes folytatni.

Nagy D. István