Romániában a multikulturalizmus politikailag a megengedő kisebbségpolitikát jelenti, de alkotmányosan garantált kisebbségi jogok nélkül.
Úgy hiszem, érzékelhető, hogy a föderalizmus témája csupán epizódszerűen jelent meg a román politikai vitákban, alkotmányozási momentumokhoz kapcsolódóan. Viszont a hozzá lényegileg is kapcsolódó regionalizáció–regionalizmus kérdéskör a 2000-es évek derekán elég jelentős témájává vált a politikai és az értelmiségi vitáknak. A téma politikai felhajtóerejét az erősödő önkormányzatiság, a határon átnyúló együttműködések jelentőségének növekedése – az eurorégiók létrejötte – és nem utolsósorban Románia 2007-es uniós tagsága, az azt megelőző integrációs folyamat hozta. Értelmiségi vitaként e kérdést először az említett Provincia-csoport tematizálta, amely 2001. decemberi híres Memorandumában sikerrel szólította meg a politikai szférát. A Memorandum a karakteres európai régiók – Skócia, Katalónia, Flandria stb. – példájára hivatkozva a regionalizmust az európai civilizáció föderális jellegéből eredezteti, és az ebből adódó példákat ajánlja Románia pártjai, parlamentje figyelmébe. A válasz akkor a vezető politikusok részéről – beleértve Ion Iliescu akkori államfőt is – egy fulmináns elutasítás volt, és a Memorandum szerzőinek nacionalista indulatú megbélyegzése. Azonban e pillanattól kezdve a regionalizmus és a regionalizáció bekerült a romániai politika szótárába.
Természetesen, a politikai elit elvégezte a megfelelő „lehatárolásokat”, azaz a regionalizmus kérdését egyrészt elszakította a föderalizmus kérdésétől – amely továbbra is tabu maradt –, másrészt leszűkítette a közigazgatási jellegű, „felülről lefelé” végrehajtott regionalizációra. Ez egyértelműen megmutatkozott a Băsescu, majd a Ponta-kormány által szorgalmazott regionális reform 2012–13-as vitájában. A vita egyrészt érzékelhetővé tette a Románián belüli történelmi különbségeket: miközben a regáti nagyrégió, Moldva és Havasalföld szószólói számára elfogadhatónak tűnt – a cuzai hagyomány szellemében –, a felülről lefelé végrehajtott regionalizáció, az erdélyi régió román és – természetesen – magyar megszólalói folyamatosan felvetették a belső kulturális és történelmi határok kérdését. Másrészt láthatóvá vált, hogy a probléma onnan ered, hogy Románia tulajdonképpen fordítva ült fel a regionalizáció lovára; míg a nyugat-európai államok a történetileg kialakult régiókra alkalmazták a NUTS-rendszert, mint az európai regionális politika eszközét, Románia a NUTS2-es, felülről megszabott fejlesztési régiókból akar kialakítani olyan közigazgatási régiókat, amilyenek Európa nyugati felén történeti-kulturális alapokon jöttek létre.
Bakk Miklós (Főtér)
