„A hun nép harcban és viszályban lóhátról építette ki birodalmát, s szerzett hatalmat és tekintélyt az északi népek százai felett” – írta egy kínai történetíró, aki minden bi­zonnyal tudott a hunok három világbirodalmáról. Tovább lapozva történelmünk könyvét, nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a Vereckei-hágón át lovon érkező magyarok Szavtopluk morva fejedelemnek szépen felszerszámozott lovat küldtek ajándékba, aki cserébe pannóniai földet, füvet és vizet küldött vissza. Ezzel a jelképes cserével és a megvívott csatával őseink elfoglalták Pannóniát... Na, szóval van kötődésünk a lovakhoz... Nem a véletlen játéka tehát, hogy huszonöt évvel ezelőtt a néhai Tóth Ferencnek köszönhetően Fortyogófürdőn beindult az Incitato Kupa fogathajtóverseny-sorozat, mely pár évvel később ide vonzotta a lovastusa- (military) vetélkedőket is... Tóth Ferenc elhunyt, itthagyott bennünket, megszűnt az Incitato Kupa fogathajtóverseny-sorozat, eltűnt a lótenyésztés fellegvára, a Dálnoki ménes... Szerencsénkre Tóth Ferenc hátrahagyta versenyzőit, élükön Bartha Róberttel, aki továbbvitte a lótenyésztést, a fogathajtást, s példáját mások is követték, gondolok itt elsősorban a Váncsa családra, az Angyalos melletti Váncsa-farmra és még néhány, lovakat szerető gazdára, akiknek köszönhetően ezelőtt öt évvel megyénkben mintegy 250 lipicai lovat tarthattunk nyilván, a bélyegzett csikók száma meghaladta a 160-at. Talpon maradt tehát a lótenyésztés, a fogathajtás, és ahogy telt-múlt az idő, úgy fejlődött tovább, gazdagodott a lovassport, vele együtt a lovakhoz kötődő hagyományőrzés. Feltűnt a megyében a díjugratás, a távlovaglás, legújabban a vágta... Sorol­hatnám tovább a lovasélet új jelenségeit, de megállok, mert a hátterében meghúzódó lótenyésztés megtorpanni látszik, s ezt a megtorpanást nemcsak a lovak számának csökkenése igazolja, hanem a még mindig hiányzó lovardai törvény is. A mai napig nem lépett életbe a lovardák minőségét osztályozó „patkóosztás”, ennek következtében a lovagoltatás nem biztonságos. Jó, hogy védőeszközök nélkül, mindenféle körülmények között gyakoroltatnak az illetékesek, mert hiányzik a felelősségérzetük, s ez bizony nem szolgálja a lovasélet, a lovassport fellendülését. És persze nem hagyhatom ki a ragyogónak, csodálatosnak éppen nem mondható pályaviszonyainkat sem. A zökkenők mellé legújabban csatlakozott a nézeteltérés, sok esetben a hozzá nem értés... Rossz nézni a lótenyésztéssel, a lovassporttal köszönő viszonyban sem lévő akarnokok külön versenyfutását egy-egy lovasrendezvény előtt, közben, mellett... Tagadhatatlan, hogy ezek mind-mind gátoló tényezők.
Tegnap zajlott le Budapesten a Nemzeti Vágta. Szép volt, jó volt... Egy héttel korábban fejeződött be a kettes fogatok országos bajnoksága (négyesfogathajtó-bajnokság nem volt, mert csak egy négyes fogat létezik még, a Bodó Zoltáné a Váncsa-farmon; a Bartha-farmon a négyes fogat lovait idén felosztották két kettes fogatra, de ezekből bármikor visszaállítható a négyes fogat). Nos, az országos bajnokság kapcsán kerestem fel Bartha Róbertet, az egykori országos fogathajtóbajnokot, sokszoros ezüst- és bronzérmest, többszörös válogatottat, a mezőgazdasági minisztérium jelenlegi tanácsosát állattenyésztési vonalon, a volt fogarasi (egészen pontosan alsószombatfalvi) egykori királyi ménes vezetőjét, a kökösi Lipicai Lovasklub elnökét, a lovassport jó ismerőjét.
– Az elmaradt harmadik forduló után – kezdte mondandóját Bartha Róbert –, ezt pótolandó került sor a Duna-Alpesi Kupa vetélkedőjére augusztus 8–10. között. Romániát Rákóczi Gergő és Babó Kálmán képviselte kettes fogataival. Kellett volna mennie két egyes fogatnak is, de erről a hazai főszervező megfeledkezett, így aztán csak egyéniben szerepeltek a mieink. Rákóczi Gergő az 5. helyen végzett. Ezt követően rendezték meg a fogathajtás országos bajnokságának döntő futamát Marosvásárhelyen. Ez a futam nemzetközi volt, és egyben Balkán Kupa-vetélkedő is. A hazai húsz fogat mellett volt szerb, magyar és görög is, a bírói testületet kiegészítette egy belga, egy cseh és egy magyar bíró. A bajnokság végeredménye:
1. és országos bajnok Bajkó Tibor (Gyergyószentmiklós)
2. Rákóczi Gergő (Székelyhíd)
3. Babó Kálmán (Nagyvárad)
4. Florin Burca (Beszterce)
5. Bartha Eduárd (Kökösi Lipicai Lovasklub)...
Csapatban: 1. Gyergyószentmiklósi Kri­gel, 2. Kökösi Lipicai Lovasklub, 3. Romsilva.
– Közben volt négyesfogathajtó-világbajnokság – szóltam közbe.
– Románia nem vett részt, mert sajnos Bodó Zoli a vecsési kvalifikációs versenyen nem tudta megszerezni a részvételi jogot. Na de nemcsak a világbajnokság maradt ki részünkről, hanem a topolciankyi verseny is, ezt a hatalmas esőzések mosták el.
– Akkor ti befejeztétek az idei versenyeket?
– Október 10–12-én megyünk Mező­hegyesre a kettes fogatok nemzetközi vetélkedőjére és a magyar bajnokság döntőjére. Ami pedig a távolabbi jövőt illeti, szeretném, hogy megmaradjon és az országos bajnokságokon versenyképes legyen a négyes fogat. Eddig kettő van, a Bodó Zoltáné és a Bartha Eduárdé, a bajnoki vetélkedőhöz pedig legalább három kell. Jó volna, ha össze­jönne, hiszen a jövőben Eu­rópa-bajnokság is lesz. A kettes fogatoknak pedig világbajnokságot rendez Fábián Se­bestyén.
– Térjünk át a lótenyésztésre.
– Rövidesen megkezdődik a csi­kók süttetése. Körbejárjuk a vidéket, felkeresünk minden lipicai lótenyésztő gazdát. Sajnos, az állomány erősen megcsökkent, 50–60 csikó van csupán.
– Hány lipicai ló van ma a megyében?
– 150–160 körüli a számuk. Nem is olyan régen 250-et számoltunk itt, Kovászna megyében. Az országos átlag 40 százaléka itt volt Háromszéken.
– Mi van a támogatásokkal?
– Idén megkaptuk a de minimis támogatást (a mezőgazdasági minisztérium támogatása), az évi 650 lejt kancánként. A 2015 és 2020 közötti időszakra kilátásba helyezték a törzskancák támogatását, mely fejenként 200 euró lesz egy évre. Remélem, ez újra lendületbe hozza a lótenyésztést. Remélem, reméljük, hiszen sokunkat érint.
– A korábban említett visszaesésnek, túl az anyagiakon, milyen más oka lehet?
– Bejött Romániába is a kéknyelv néven ismert vírusos fertőző betegség, s ez nagyon kellemetlenül érintette, érinti a gazdákat, mert letiltották a kivitelt és a behozatalt (azaz exportot és importot), tehát a piacokat, vásárokat, kiállításokat egyaránt. Ez a betegség és tilalom vonatkozik minden kérődző állatra, és kihat – méghozzá nagyon keményen – a gazdák munkájára, na meg zsebére.
– Nem véletlen tehát a versenyek elmaradása...
– Persze hogy nem. Na de azért van három nagy székely lovasrendezvényünk: Kovászna megye rendezi a Székely Vágtát, Hargita megye a Székelyföldi Lovasnapokat Gyergyószentmiklóson, Maros megye pedig a fogathajtás országos döntőjét. Az aztán más kérdés, hogy e háromból csak egyet jegyeztek be a szövetségnél (a fogathajtás országos döntője), a másik kettő show-szinten marad.
– Mi a helyzet Vrânceanu farmjával Sepsiszentkirály fölött?
– Sajnos, megszűnt, s vele együtt vége a díjugratásnak és a távlovaglásnak. Két látványos lovassport, mely jó versenyek látványát nyújtotta. Tény, hogy veszítettünk, szegényebbek lettünk két lovas sportággal.
– Tervek a jövőre?
– 2015-ben meg akarjuk rendezni a lipicai ménszemlét itt, nálunk, a Farm utca 500.-on, ha nem jön közbe semmi zavaró tényező, akkor május végén, június elején összehozzuk a rendezvényt. Túl a szemlén lesz verseny is, felvonulnak a fogatok.
– És gondolom, a lovaglók is, hiszen a nyári lovastáborok idején gyerekeid – Júlia és Eduárd – keményen dolgoztak az andalúz, a fríz és a lusitano lovakkal. Elkáp­ráztathat­ják a nézőket lovas mutatványaikkal. Ap­ropó, lovaglás: mi a helyzet a gyerekek kedvencével, a tizenegy éves hucullal, Tixivel?
– Valóban a gyerekek kedvence. Olyan táborozó gyerekünk nem volt, aki nem lovagolta meg. Sze­rették, imádták... Nos, valaki vagy valakik ellopták a farmról. Napok óta keressük, nyoma veszett.
– Szomorú, nagyon szomorú. Adja Isten, hogy előkerüljön, hogy megtaláljátok a gyerekek nagy-nagy örömére.
– Úgy legyen.