Közeledik a Románia sorsát hosszú évekre eldöntő elnökválasztás, dúl a kampány, minden erről szól, így nem is csoda, hogy a kormánynak hirtelen fontos lett megtudni – az egyik államfőjelölt éppen a miniszterelnök, Victor Ponta –, hányan is vagyunk az országban és szerte Európában?
Ideje lenne nyilvántartásba venni a külföldön élő és sok országban feketén dolgozó honfitársainkat, akiknek száma felbecsülhetetlen, hiszen – akár a legutóbbi államfőválasztáson – most is eldönthetik a szavazás végeredményét.
Ahhoz képest, hogy Constantin Noica filozófus – aki barátaival, Eliadeval és Ciorannal szimpatizált a Vasgárdával, s ezért őt a kommunista rendszerben felelősségre is vonták, Eliade és Cioran időben tűntek ki a képből – egy nagyralátó tanulmányában 1940-ben úgy vélte, ha minden jól megy, az ezredfordulóra Nagyrománia lakóinak száma elérheti a hetvenmilliót. De hát nem így történt, noha a Ceauşescu-rendszer szigorú megszorításai, az eszelősen kegyetlen abortusztörvény kétségtelen hozzájárult egy viszonylagos, évtizedes népességrobbanáshoz, azóta ez a trend leállt, Románia lakosságának ma csak egyetlen etnikuma, a roma népesség szaporodik.
Mivel a választási nyilvántartásokkal sincsen minden rendben (néhány éve botrányosan derült ki, hogy régen elhalálozott személyek is szerepelnek a listákon), s a legutóbbi népszámlálás adatai is hozzáférhetetlenek, senkinek nincs fogalma arról, hogy végeredményben hányan is vagyunk az országban és a határokon túl. Nemrég Bogdan Stanoevici diaszpóráért felelős tárca nélküli miniszter beismerte: a kormánynak nincs pontos kimutatása a külföldön élő románokról, az egyedüli biztos adat, hogy Olaszországban több mint egymillió, Spanyolországban pedig közel egymillió román állampolgár él. De, tehetjük hozzá, lehet, hogy sokkal több, és akkor még nem is beszéltünk más országokról. Ráadásul a konzulátusok, nagykövetségek, a helyi hatóságok és az egyházak nyilvántartásaiban szereplő számok különböznek, a külföldre utazó román állampolgárok nem kötelezhetőek arra, hogy regisztráljanak a nagykövetségeken. Aki feketén dolgozik, a befogadó ország nyilvántartásaiban sem szerepel sehol. Ki kellene minél sürgősebben alakítani egy adatbázist, de hát ez az említett okból nagyon nehéz, szinte megoldhatatlan. Maradnak tehát a becsült adatok.
Ott vagyunk, ahol a part szakad, vagy még ott sem. Ráadásul ismeretlen nálunk a levélben való szavazás is. Még jó is, mert ez újabb visszaélésekre adhatna alkalmat – bár ami a hazai választások tisztaságát illeti, dőre ábránd.
