Az anyaországi Ars Topia Alapítvány az elmúlt tizennégy esztendőben huszonnégy fürdő- és közösségépítő kalákát szervezett Erdélyben. Céljuk a táj- és természetvédelmi kultúra fejlesztése oly módon, hogy a táj értékei megmaradjanak, s támogatnak minden olyan tevékenységet, amely a helyi közösségek döntéshozó munkáját segíti és a hely szellemét erősíti.
Az alapítvány vezetője, Herczeg Ágnes Háromszékre érkezésük évében, 2011-ben azt mondta: hangsúlyt fektetnek arra, hogy a tervezési, építési munka során a helyi és magyarországi résztvevők együtt, egymástól megtanulják, miként lehet saját erőből, összefogással újjáteremteni az őseinktől ránk hagyományozott örökséget – például a helyi anyagok használatát –, s hogyan lehet a természeti értékeket megőrizve kihasználni a lehetőségeket. „Ez a munka nem csupán értékvédelem és tájfejlesztés, hanem közösségépítés. Hiszen a táj elevenségét, életét csak az ott élők tudják továbbörökíteni a jövőbe, s nem mindegy, hogy milyen formában. Összefogással és együttműködéssel, a tájban rejlő értékek megőrzésével, az örökség tiszteletben tartásával lehet úgy építkezni, hogy a ma ott élő közösség ezt az értéket használhassa saját gyógyulására és élete javítására. A víz az élet hordozója, s ha alázatos módon fordulunk hozzá, az egyén, a közösség és a táj gyógyulását hozza. Egy ilyen munka után az ember nem tud másként tekinteni a vízre, mint a legnagyobb kincsre” – vallotta. Sajnos, bodoki, csernátoni, kisbaconi és zalánpataki munkájuk gyümölcsét nem minden tekintetben tudtuk megőrizni.
A csodaszép Sütei forrás
Megyénkben először 2011-ben Bodokon, a Sütei borvízforrás környékén dolgozott a Herczeg Ágnes vezette csapat. Lapunk akkori beszámolója szerint a magyarországi önkénteshez csatlakoztak a helyi fiatalok, az építkezéshez szükséges faanyagot az oltszemi közbirtokosság adta, a bodoki vállalkozók pedig erőgépekkel segítettek. Gyérítették a patakmeder két oldalán az erdei lombsátrat, a fő forrás fölé kis csorgóházat emeltek, medencét ástak, környékére padlózatot tettek, az erdőipari útról kényelmes, korláttal ellátott lépcsősort alakítottak ki, pihenőpadokat, öltözőt és hagyományos illemhelyet, Süte pusztáján tágas filagóriát, a puszta szélén pedig játszóteret építettek.
Az önkormányzat minden bizonnyal ma is gondot fordít rá valamelyest – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az ottjártunkkor látott friss kaszálás nyoma. Paradox módon éppen ez támasztja alá leginkább azt is, hogy csak elvétve használják: ott, hol naponta bár néhány ember megfordul, s a fürdőzés után szárítkozás, illetve napozás céljából takarót terít a földre, nem nő bő harminc centisre a gaz. Elhanyagolt a medence környéke is – a padlózatot nem tartják karban, a medence vízszintje bottal mérve alig fél méter –, arról tanúskodik: nem azért nem találtunk fürdőzőket, mert éppen rossz órában csöppentünk ide. Pedig nagy kár kihasználatlanul hagyni e kincset! Kicsik, nagyok hasznára válna, ha akár néhány órás kirándulásra ide érkeznének. Sokat lehet tanulni a szépen megfestett táblák tájékoztatószövegeiből, élményt jelenthet a forráscsoport vizének megkóstolása, a városi strandoktól annyira különböző helyen, a bekandikáló napsugarak ellenére is jéghideg vízben való megmártózás, vagy éppen a filagóriában való falatozás is.
A Süte pusztáján felépített filagória megérdemel egy dicsérő mondatot. Stílusában egyszerű, távolból nézve szénatárolónak hat, de befogadó, szép cserepeivel, búbos kemencéjével, erős asztalaival és padjaival családias hangulatot áraszt. És beszél az itt élő emberekről is – talán az erdőlőkről, akiknek szekere és kifogott, pihenő lovaik kődobásnyira állnak, szerszámjaik hangja pedig a távolból hallatszik: jó, igazi gazdaszemléletű, dolgos székelyek lehetnek, akik a szél által befújt leveleket gondosan összeseprik, a vándor számára pedig gyújtóst készítenek elő a kemence szájához.
A csendes Csókás-feredő
A következő esztendőben az önkéntesek, köztük dán és spanyol egyetemisták, a csernátoni Csókás-feredő és az ikavári Malom-fürdő felújításába kezdtek. Utóbbinál nem volt oly sok tennivaló – a munka zömét már korábban elvégezte az önkormányzat –, csak a medence környékét szépítgették. Annál több feladat várt rájuk az ízületi bántalmakra, mozgásszervi, érrendszeri betegségekre, illetve ivókúraként bélrendszeri bántalmakra, emésztési zavarokra, másnaposságra, húgyúti, savas eredetű, vese-, máj-, és epebetegségekre ajánlott kiépítetlen Csókásnál!
A gübbenő kicsi, egyszerre talán négyen-öten férnek el kényelmesen benne, a vastagabb ágakból kialakított oldala tetszetősen hat, jól illeszkedik hozzá a tető is. Vize tiszta, könnyen kivehetőek az alján elhelyezett patak mosta kerek kövek, de igencsak bántó, hogy az ősz által sárgára festett lehullt levelek mellett két sörös doboz is úszkált kicsivel a felszín alatt. A gübbenő mellett a vékony deszkából és vesszőkből készült, tájba jól simuló pad igencsak poros. Az elhagyatottság érzését erősíti az időjárás által megviselt öltöző és a kitárt, kicsit megereszkedett ajtóival szárnyaszegett hagyományos, „pottyantós” árnyékszék, a kikövezett, vastag ággal szegélyezett, de mára gazzal benőtt út.
Csernáton polgármestere, Bölöni Dávid a kalákások hasznos munkáját hangsúlyozza: nekik köszönhető, hogy megújult a fiatalok által igencsak kedvelt Malom-fürdő, a Csókást pedig gyógyereje miatt elsősorban az idősebbek keresik. Hogy a Csókás vize tényleg gyógyszert, kiváltó írt jelent, saját magával példázza: fájó dereka miatt és lábtörését követően is ott kúrálta magát, és igencsak jelentősen nőtt komfortérzete. Azt, hogy ottjártunkkor nem találtunk senkit, azzal magyarázza, nem hét közben, inkább hétvégén járnak ki a környékbeliek.
„A kalákázók nagyon jó és értékes munkát végeztek, köszönet érte. Közösségünk számára sok hasznot hajt mindkét hely. Ezzel is magyarázom, hogy az elmúlt két évben nem veszett el semmi, és senki sem rongálta meg, jó állapotban maradtak meg a berendezések is. Idén kevés csapadék volt, ami befolyásolta a forrás hozamát is, de aki nálunk keresett gyógyulást, meggyőződésem, nem távozott hiányérzettel. Remélem, az elkövetkezendő években sem lesz másként” – mondotta a községvezető.
Épült kisbaconi összefogásból
A kaláka- és közösségépítő tábor harmadik állomásán, a Kisbacon magyarhermányi végében levő feredő és a gübbenő felújításánál lelkes munka folyt tavaly nyáron. A Bodvaj Egyesület mozgatóerejének hála, a magyarországiak mellé fiatalok és meglett helybeliek tucatjai csatlakoztak, a környékbeli közbirtokosságok és vállalatok fával, szerszámmal, szakemberrel és nem kevés pénzzel segítettek, a reggelit és vacsorát szinte teljes egészében a falu felajánlásából fedezték. A közjó érdekében több gazda mondott le telkéről.
Az összefogásból a maga nemében nagynak számító medence, öltöző és pihenőhely született, a valamikori kenderáztatót a medencéből kifolyó vízzel töltötték fel, köréje padokat helyeztek. A tíznapos tábor végén Herczeg Ágnes a kisbaconiak igyekezetét, teremtőerejét emelte ki, mondván: meggyőződése, Benedek Elek szellemisége munkálkodik még mindig a táj lakóiban.
Igaza lehet, mert a helyiek igencsak magukénak érezik a feredőt, s azóta is gondját viselik. Idén tavasszal harmincnégyen vettek részt a strandidényre felkészülő munkában. Kiszivattyúzták a medence vizét, oldalait lekefélték, a fedett pihenőhely falait lecsiszolták, lekenték páccal, kavicsot hoztak, elterítették az ösvényeken és a parkolónál, a bejáratnál a sáncba átereszgyűrűt helyeztek, kitakarították a borvízforrás medrét, gondozták a gübbenőt, és megújították a tájékoztató táblát.
Az egyre népszerűbbé váló feredőt minden korosztály használta az elmúlt időszakban. Nyárelőn több tucat baróti, bibarcfalvi és helyi fiatalt találtunk a medence körül, most két idősebb kisbaconi ismerőst. A Baróti Szabó Dávid Középiskola nyugalmazott könyvtárosa, Benedek Márti néni és első unokatestvére, a „hazaszármazott” Domokos Tünde állítja, a véletlen folytán vannak aznap csak kettecskén, mert amúgy jóval többen keresik itt a kikapcsolódást. Márti néni szívesen idézi fel a kalákázás, illetve a felújítás napjait: jó volt látni, ahogy a népes tábor tagjai értéket varázsolnak a falu számára. Ő maga a sütés-főzésben segített. Most tavasszal is százhetven pogácsát sütött a munkálkodók nagy örömére.
Márti néni a ma Maczkó bácsi feredője néven ismert gübbenő történetét is megosztja: Gál Tündével közös nagyapja, Keresztes Sámuel jó barátja, Benedek Elek biztatására fogott neki 1911-ben az öt gyermeküknek életet adó, fájós lábú felesége, Gál Julianna számára a gübbenő ásásába. Márti néni is fájós végtagjára használja a jótékony hatású vizet: bár nincs ideje öt-tíz napos kúrát végigcsinálni, állítja, az is sokat enyhít fájdalmán, ha csak néhanapján mártogathatja lábát a hideg vízbe. Arra bátorít minden hasonló bajban szenvedőt, keresse fel a régióban párját ritkító kisbaconi feredőt és a gübbenőt.
Zalánpatakon nem végeztek
A kalákázók idén Zalánpatakon, az Ánás völgyében, a Nyíres-patakon túl vertek sátrat. Az anyaországból érkezetthez helyi fiatalok, az elmúlt esztendőben kalákázással „megfertőzött” kisbaconiak és a Nap Természetművészeti Műhely alkotói csatlakoztak. Látogatásunk alkalmával többen is említették, hátráltatta munkájukat a kedvezőtlen időjárás, de gondot okozott az alapanyagok késlekedése is. Mindennek ellenére sok mindennel elkészültek, úgy vélték, a munka befejezésével a zalánpatakiaknak már nem kell sokat vesződniük. Szeptemberi sétánk alkalmával azonban szomorú kép tárult elénk. A filagóriának csak a padlózata készült el, no meg a megpihenni vágyók számára a rönkasztal és székek, fedél azóta sem került rá, s minden bizonnyal oldalát sem úgy képzelték el, ahogy most látni. Közvetlen közelében bő méter magasan véletlenszerűen egymásra hajigált cándrahalmaz. A medence vize mocskos, levelekkel teli, s kétséges, hogy a szivárvány minden színében pompázó olajfolt a forrásvízből eredne. Hiába tudjuk a festett, szép tábláról, hogy ha a Répás medence vizében két hétig napi tíz percig mártózunk, jótékony hatással lesz érrendszeri betegségeinkre, serkenti a vérkeringést, jó csonterősítő hatása van, és nyugtatja az idegrendszert, nem akaródzik kipróbálni. A 6x4 méteres medencét borító fürdőház is hiányérzetet kelt: úgy tervezték, részben befedik, ám a deszkaborítás innen is hiányzik; csak a pihenőpad tűnik használhatónak. A kőből és fából készült, öt méter magas, legtöbb hat-hét gyógyulót befogadni képes mofettát befejezték ugyan, de – nagyon helyesen! – ajtaján zár és felirat, mely arra figyelmeztet: veszélyes helyen járunk. Kár, hogy elfelejtették közzétenni, az érdeklődő hol találhatja meg a kulcsot. (Információink szerint a falu elején lakó Préda Jenőnél.)
Telefonon megkerestük a község polgármesterét, Kasléder Józsefet is, arról kérdezve, mikor fejezik be az elkezdett munkát, van-e ötlete, miként lehetne jobbá, ismertebbé tenni az igazán szép, de eldugott helyet. A községvezető röviden csak annyit válaszolt, nem tudja, mikor készül el teljesen a fürdő, de valamikor bizonyosan. És nincs olyan elképzelése sem, amivel tovább lehetne gazdagítani a kalákások munkájával létrejött értéket.
* * *
Háromszéket nevezhetnénk Borvízországnak is, hiszen jóformán nem akad egyetlen község vagy település sem, melyben legalább egy finom vizű vagy gyógyerővel megáldott forrás ne létezne. Gazdagságunk azonban viszonylagos, hisz értékeinket nem tudjuk kihasználni. Áldásos volt, hogy az anyaországi Ars Topia Alapítvány Hargita megyéből áttette székhelyét hozzánk, és 2011-től munkájuknak köszönhetően népi feredők, gübbenők szépültek, épültek újra. Büszkék vagyunk, hogy szülőföldünk bővelkedik ezekben az értékekben, de mindez inkább csak szóban mutatkozik meg. Példaadó munkájukért dicsérő szavakat érdemelnek a kisbaconiak: a Bodvaj Egyesület önzetlenül vállalja a munkát. Az érem másik oldalát a zalánpataki polgármester, Kasléder József viszonyulása: az önkéntesek távozása után egy fogpiszkálót nem tettek tovább, nyoma sem mutatkozik, hogy mozdítanának valamit a fürdőépítés befejezéséért. De felelősséggel tartozunk mindannyian: nagyapáink feredőinek megmaradásáért éltetnünk kell azokat, hogy ne váljanak enyészetté. Használjuk és népszerűsítsük, tekintsük a magunkénak azt, ami valóban a miénk.
