Sem a hosszú utazás, sem pedig az éjjelbe nyúló találkozás nem lehetett akadálya annak, hogy  felső-háromszéki kirándulásra indulhasson a Csernátonba érkező népes vendégsereg.
Kézdivásárhely jellegzetes szerkezete, az ágyúöntő Gábor Áron emléke nem volt mindenki számára ismerős. Külön meglepetést szerzett Darányi Ignác kézdivásárhelyi emléktáblája: nem sejtették, hogy a vargaváros fejlesztésében is testvérkezet nyújtott az egykori magyar miniszter, akinek nevéhez a vidékfejlesztés tervezete kapcsolódik.
Torja látnivalói közül az író Apor Péter mellszobra is újdonságot jelentett, amint az is, hogy a község mellszobrot állított az egykori gyulai plébánosnak, a későbbi Apor Vilmos boldoggá avatott mártír-püspöknek, aki ezt a vidéket tartotta szülőföldjének.
Bálványos-vár legendája és messzire ellátszó romjai, a borvízforrások sokasága a vajdasági vendégeket ejtette bámulatba. Népes sereg ízlelte meg a Vasas-forrás gyógyvizét, amelynek ivókúrás gyógyhatásáról is elhangzottak részletek. Be­mutattuk a Büdös-hegy környékét, Európa legnagyobb kénes mofettáját, amelyet az ide is ellátogató Jókai Mór a „pokol tornáca” névvel illetett. Nem kis élményt szerzett a barlangi mofettázás „az  alföld tengersík vi-dé­kéről”, Török­faluból érkező vajdasági vendégeknek, s az igen ritka tundrai növényzet, amit a Mohos-láp rejteget.
Aki a Szent Anna-tó vizében megmosakszik, az évtizedek redői eltűnnek arcbőréről – hangzott a szokásos tóparti ajánlat, s a tó legendájának hallatán szinte látni vélték a vendégek, hogy ott pihennek a víztükör alatt a hófehér hattyúvá változott tündérek is. A Grand Hotel Bálványos fedett teraszán, megterített asztal mellett pergett a párbeszéd, s születtek újabb barátságok. Egymást követték a jobbnál jobb rendezvények – jeleztek vissza a vendégek –, különösképpen fontosnak mondották azokat az előadásokat, amelyeket a Szalay Kiadó könyves sátrában tartottak neves előadók. A küldöttségeket vezető polgármesterek határoztak: „az összetartó találkozót” jövőben is megszervezik.