Az Egyesült Államokban egymillió lakosra nagyjából egy visszatérő dzsihádista harcos jut, Belgiumban viszont húsznál is több – érzékeltette a probléma súlyának jelentős eltérését Észak-Amerika és Nyugat-Európa közt egy tegnapi brüsszeli sajtóbeszélgetésen Michael Noonan, a philadelphiai Külpolitikai Kutatóintézet nemzetbiztonsági programigazgatója.
Az Európai Demokrácia Alapítvány rendezvényén az amerikai szakértő elmondta, hogy az Egyesült Államokban sokkal kisebb létszámú, és főképpen sokkal kevésbé koncentrált a muszlim lakosság, mint egyes nyugat-európai országokban, emiatt az öreg kontinensen sokkal nagyobb hatékonysággal fejthetnek ki toborzótevékenységet a radikalizálódásra hajlamos muszlim fiatalok körében a fanatikus, szélsőséges szervezetek emberei.
A „külföldi harcosok” problémája évek óta foglalkoztatja a nyugati titkosszolgálatokat. Azokról van szó, akik – szakmai zsargonnal élve – úgynevezett arany útlevéllel (valamelyik fejlett nyugati ország útlevelével) rendelkeznek, hosszabb-rövidebb időt töltenek valamelyik nemzetközi tűzfészekben – régebben Afganisztánban, mostanában leginkább Szíriában –, ott harci tapasztalatokra tesznek szert, majd visszatérve közbiztonsági veszélyt jelentenek. E veszély valós volta nemrégiben – idén májusban – tragikus módon be is bizonyosodott, amikor gyilkos merényletet követtek el a brüsszeli zsidó múzeum ellen. A minap újabb vészjelzések érkeztek, ezúttal az Európai Unió intézményeinek fenyegetettségéről, valamint ezzel összefüggésben belgiumi, illetve hollandiai őrizetbe vételekről.
A sajtóbeszélgetésen Ahmad Mansour izraeli állampolgárságú palesztin kutató, aki Németországban él, és az iszlám radikalizmus tanulmányozásával foglalkozik – saját bevallása szerint fiatalabb korában egy időre ő maga is a Hamasz hatása alá került –, elmondta: a német alkotmányvédelmi szervek teljességgel a sötétben tapogatóznak, amikor utána akarnak nézni annak, vajon milyen tevékenységet folytattak valójában egyes gyanús egyének, akik több hónapos közel-keleti tartózkodás után térnek vissza Németországba. Man-sour olyan szervezetekben is ténykedik, amelyek a visszatérők egyfajta társadalmi rehabilitációját tűzik ki célul: kapcsolatépítésre törekednek muszlim családokkal, és igyekeznek oldani a bizalmatlanság légkörét, megpróbálják terjeszteni a demokratikus kultúrát a hagyományokhoz erősen ragaszkodó környezetben. A beszélgetés egyik további részvevője, Daniel Köhler, a berlini Radikális Mozgalmakat Tanulmányozó Intézet igazgatója, a 2011-ben indított Hayat tanácsadó program létrehozója – az arab szó jelentése: élet – beszámolt arról, hogy a programiroda Németországon kívül más európai országokban is igyekszik megvetni a lábát, próbálkoznak támogatást nyújtani olyan muszlim családoknak, amelyekben hazatérő „külföldi harcosok” vannak. Mint hangsúlyozta, a tanácsadási programba való bevonás nem ad felmentést olyan esetben, amikor a visszatérőről kiderül, hogy büntetőjogilag üldözendő cselekményt követett el. A visszatérő „külföldi harcosoknak” azonban csupán a töredékéről jut a hatóságok tudomására ilyen jellegű terhelő adat. Köhler adatai szerint Németországból eddig mintegy 400–600-an mentek harcolni Szíriába, közülük 120-an már visszatértek, de ez utóbbiak közt csak egyetlenegy akadt eddig, akire bűncselekményt tudtak rábizonyítani. A német szakember szerint a legtöbb visszatérő nem jelent valós fenyegetést a nyugati társadalomra nézve.
