Kétség­telen, a birkózás az a sportág, amely ebben az évharmadban megyénk sportmozgal­mának zászlóvivője volt, hiszen tizenegy éremmel gazdagította éremgyűjteményünket. Ez a mérleg elégtétellel szolgál minden birkózást kedvelőnek, sportbarátnak egyaránt.
S ha már az elégtétel került szóba, hadd mondjuk a jó hírt: Mátéfi Árpád birkózóedző félnormával visszakerült az Iskolás Sportklub­hoz. Ez pedig azt jelenti, hogy újból összeállt a korábbi években oly sikeresen, oly eredményesen dolgozó edzői hármas, a Mátéfi Árpád–Kertész Dávid–Hatos Péter trió. Lehetett is sikeres és eredményes, hiszen sok évvel ezelőtt Mátéfi tanítványa volt Kertész és Hatos. A mestertől nemcsak a szőnyegen tanultak, hanem később az edzői padon is ott lent, a Kós Károly Iskolaközpont pincéjében kialakított edzőteremben. Jól megértették egy­mást, segítették is egymás munkáját, így aztán az évek során nehéz volt kívülről megmondani, eldönteni, hogy egy-egy birkózó kinek, melyik edzőnek a tanítványa. Na de végül is nem az volt a fontos, hogy ki kihez tartozik, hanem sokkal inkább az, hogy ki milyen éremmel örvendezteti meg az edzői hármast.
A visszatért éremkovács
Mátéfi Árpád visszaigazolása az Iskolás Sportklubhoz jó húzásnak számít. A nyolcvanas évek első felében került Sepsiszent­györgyre, mint aktív birkózó az Olt Sport Club A-osztályos csapatát erősítette, s mindjárt az első szentgyörgyi évében az OSC a negyedik helyen végzett. Nem sokkal később visszavonult a szőnyegről, és rögbijátékos lett a Négyfalui Precizia csapatában. De nem sokáig, mert 1990-ben a klub akkori elnöke, Frenkó István visszahozta Sepsiszent­györgyre mint birkózóedzőt az MSC–ISK szakosztályának élére. A két klub fúziója 2005-ig tartott, ez idő alatt Árpád Mesteredző címet kapott, 2006-ban kinevezték a válogatott edzőjévé, 2008-ban pedig megalakította Sepsiszentgyörgyön a birkózás Olimpiai Központját.
Közel negyedszázados edzői munkája – jórészt Kertész Dáviddal és Hatos Péterrel, előttük pedig Miklós Károllyal – során az országos bajnokságokról 114 arany-, 76 ezüst- és 117 bronzérmet hoztak Szent­györgyre tanítványai. A világversenyekről – olimpiai játékok, világ- és Európa-bajnokságok – az Ana-Maria Pavăl, Estera Dobre, Roxana Ianculovici, Mihaela Munteanu, Alexandr Belianschi, Bianca Ianculovici, Adina Popescu, Ionela Coandă, Diana Cioineag, Ion Blidar, Incze Kriszta, Mădălina Linguraru alkotta éremgyűjtő együttes hozott egy arany-, 10 ezüst- és 8 bronzérmet az Európa-bajnokságokról, egy-egy ezüst- és bronzérmet a világbajnokságokról, az olimpiai játékokon pedig szereztek egy ötödik és egy tizedik helyezést. A legszorgalmasabb éremgyűjtő Estera Dobre volt 6 ezüst- és 1 bronzérmével… Gon­dolom, ennél jobb ajánlás, mint amilyent az előbb felsorolt személyek összehoztak, edzőjüknek, kollégájuknak, nem kell. Má­téfi Árpád tényleg letette névjegykártyáját Ko­vászna megye és Sep­siszent­györgy sportéletének asztalára. En­nél tartalmasabb kártyát itt, a Kárpát-kanyarban nem ismerek.
– Igen, visszakerültem az Iskolás Sport­klubhoz – mondta a mester csütörtök délelőtt, amikor megkerestem egy beszélgetésre – félnormával, így aztán örömömre újból összeállt egykori edzőhármasunk. Hogy ez a hármas milyen munkát végzett, arról most nem akarok beszélni, hogy még véletlenül se tűnjön dicsekvésnek. Szerény véleményem szerint elég, ha megemlítem a tényt: akkoriban vonzó volt a szentgyörgyi birkózás, szívesen jöttek ide a távoli Szörényvárról, a Bánátból, Zsombolyáról, Moldvából, Ko­lozsvárról… a birkózásban fejlődni akaró fiatalok. A szentgyörgyi klub birkózás tekintetében elismertebb, kedveltebb volt, mint a Steaua. Sajnálom, hogy nem hagyták meg az Olimpiai Központot… Na de itt van most az MSC és az ISK nagyon összeforrott birkózóközössége, nemcsak mi hárman alkotunk egy jó munkaközösséget, hanem maguk a birkózók is. Az Iskolás Sportklub sportolói tudják, hogy az MSC-nél folytathatják pályafutásukat, és igyekeznek is oda, keményen, kitartóan dolgoznak, hogy bejussanak a szuperligás csapatba. Ezt jó látni, tudni. A látvány serkent a kitartóbb, lelkesebb munkára.
– Túl az MSC–ISK birkózóközösségén, milyennek látod a hazai birkózást? Kérdem ezt, mert az utóbbi évtizedben, de főleg az utóbbi években mintha eltűnt volna a sportág porondjáról a férfibirkózás, és az oly biztatóan indult női is megingott.
– Mi tagadás, nem látom kirajzolódni a jövő biztonságát. Évről évre csökken a gyereklétszám, szűkül, zsugorodik össze egyre jobban az anyagi háttér, romlanak az edzési lehetőségek, annak ellenére, hogy a birkózás olimpiai sportág, eredményes múlttal, hagyománnyal rendelkezik. A hozzá nem értő politikusok túlzott beleszólása nem tett (tesz) jót, nem, mert ez a belekontárkodás hiányolt és hiányol ma is mindenféle szakmai hozzáértést, hiányolja az igazi, de főleg önzetlen sportszeretetet…
– Ez vonatkozik ránk is?
– Sajnos, igen. Naponta ott vagyunk a teremben 16 órától 21 óráig, várjuk a gyerekeket, fiatalokat, serdülőket a Kós Károly Is­kolaközpont „éremműhelyébe”. Várjuk, jöjjenek, nem kell fizetniük semmit, és mégsem tolonganak, mint annak idején. Birkózásunk anyagi háttere pedig olyan szintre ereszkedett, mint az edzéskörülményünk. De ezt ne szidjam, mert még jó, hogy a Kós Károly Iskolaközpont befogadott a pincéjébe, s a tőle telhetőt megtette, hogy dolgozhassunk ingyen, bérmentve. Ezer köszönet és hála érte. Politikusaink s pártkatonákból lett sportvezetőink évek óta ígérgetik a korszerű birkózótermet, aztán az ígérettel vagyunk… Te jó ég, mi lesz velünk, ha bekövetkezik a sportban is a sokat emlegetett decentralizáció? Mert egyáltalán nem vagyunk rákészülve a felelős szerepkör átvételére, már ami a sportot illeti.
– Félelmed is jelzi, hogy közeledik, és nagyon, egy erős városi sportklub megalakításának ideje, természetesen olyan vezérkarral, mely tudja, mit akar, mi a sport hivatása, mi a célja, mely tisztában van saját hivatásával! Na de addig is, amíg bekövetkezik a nagyon lebegtetett decentralizáció, és amíg megalakul egy ésszerű, célszerű városi sportklub, nézzük, mi vár a közeljövőben birkózósportunkra.
– Már ősszel megkezdődik az olimpiai kvalifikáció küzdelemsorozata. Erre nagyon odafigyelünk. Aztán arra is figyelünk, hogy öreg kontinensünk tervezi a többi földrész példáját követve az Európai Játékok szervezését, beindítását, ami azt jelenti, hogy mindenik olimpiai sportág szerepelni fog a játékok műsorában, és itt lehet részvételi jogot szerezni az olimpiákra.
– Ez lesz nemzetközi szinten, de mi lesz hazai téren?
– Hét korosztályban – gyerek 1., 2., 3., kadett, ifjúsági I., U23 és felnőtt – fogunk küzdeni a bajnoki érmekért. Jelen pillanatban három sportolónk van, aki reménykedhet az olimpiai kvóta megszerzésében: Mădălina Lin­guraru, Anca Petrea és Incze Kriszta. Tőlük várjuk a világ- és Európa-bajnoki érmeket is, na persze közvetlenül mögöttük van egy ígéretes együttes, és sorolom is a neveket: Tatár Andrea, Laura Crîşmaru, Pál Tibor, Andrea Chiper, Bucşa Róbert, Lukács Lucian, Szabó Sándor, Szabó László, Szakács Emőke,  Dima Balázs, Kalló Natali, Kiss Réka Orsolya, Kertész Beáta, Zsigmond Noémi, Sebestyén Norbert, mind-mind tehetséges gyermekek, akikre lehet számítani, de csak akkor – s ezt hangsúlyozom –, ha biztosítják, biztosítjuk a jó edzésfeltételeket, anyagi hátteret. Értsék már meg az illetékesek ott fent, hogy olyan edzőhármasunk, olyan birkózócsapatunk van, amely szereti a munkát, amely mindent megtesz a sportág fejlődése, sikere érdekében, ezt pedig értékelniük kellene, s melléje állniuk, hogy a magasra emelt mércét, célt elérhessük, teljesíthessük. Ez minden vágyam, vágyunk.
Befejezésül valamennyi sportbarát nevében jó munkát, sok sikert kívántam az éremkovácsnak, az éremkovács hármasnak, és természetesen vágyaik teljesülését is. Az­zal búcsúztam, hogy: Legyetek továbbra is érem­kovácsok!