A szomorú királylány vidám története, ahol az igaz győz és elnyeri méltó jutalmát – ilyen egyszerű a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Az én mesém című táncmeséje, amely nem a varázslat, hanem a földi valóság erejével hat akkor is, ha a mese elemeiből építkezik.
Gyönyörű ruhákban, a csipke és a nemes brokát összhangját megteremtő viseletben lányok táncolnak, mókáznak a legények örömére, hajdíszük meg-megcsillan a fényben, amitől még szebbek, vonzóbbak. Hamar kiderül, hogy a birodalom királyának szomorú lányát csak az égben lakó zengő madár éneke vidíthatja fel, amit csak az a legény hozhat el neki, aki kiállja a szörnyű próbákat az odavezető úton, többek között legyőzi az ördöngös vénasszonyt, aki korábban már kilencvenkilenc legényt változtatott kővé, megküzd az óriással és a sárkánnyal. Előbb azonban fel kell ismernie a lányt, ki kell őt választania a szebbnél szebb udvarhölgyek közül.
A legény (Pável Hunor Mihály) útnak indul, elfogadja társai tanítását, és a segítő táltos (Melles Endre) bátorításával halad tovább. Minden akadályt legyőz, sikerül felvidítania a királylányt, akinek elnyeri kezét és a király fele birodalmát, majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
A bemutató függönyének legördültével érdemes szólni Az én mesém erősségeiről és gyenge pontjairól. Furik Rita jelmezei nemcsak szépek, igényesek, de a különböző korok, társadalmi rétegek jegyeit magukon viselve találóan tükrözik, hogy a mese mindenkié. Pável Hunor Mihály legényhőse elhiteti velünk az igazság mindenekfölötti győzelmét, de Ürmösi-Incze Mária Terézia még ennél is többet nyújt: teljes lényével válik zengő madárrá, majd az ördöngös vénasszony boszorkatársainak karában tűnik ki rendkívül erős karakterével. Olyan táncos mutatkozik meg benne, általa, aki képes teljes mértékben azonosulni szerepével, testének, mozgásának, mimikájának összhangjával egyszerre táncművész és színész, tündéri és boszorkányos.
Amit ellenben Furik Rita rendezőként elvétett, az a három próbatétel ugyanazon kaptafára húzott megoldása. Míg a vén-asszony-társaság és annak központi alakja, a rokolyás Fülöp Csaba (aki később is magára vonja a figyelmet bohókás jelenlétével) szinte berobban a színpadra, s csüngő rojtokkal díszített jelmezeik is találóak, addig az óriás- és a sárkányjelenet gyengén megkomponált, az előbbihez képest nem nyújt semmi újat, ismétlődik, és a megtervezett káosz helyett az elszabadult összevisszaság uralkodik. Érthető, hogy a tánc, a mozgás egy másik, a megszokottól eltérő formanyelvét próbálgatják, de a kevesebb több elve alapján nincs helye a visszatérő tömegjelenetnek akkor sem, ha a mesében gyakori az ismétlés.
Az Erőss Judit tiszta hangján megszólaló népdalok magukért beszélnek, Orbán Ferenc meséhez igazodó, a Heveder zenekar által megvalósított zenekompozíciója telitalálat, a tánckar pedig, az új tagoknak is lehetőséget teremtve a bemutatkozásra, egyszerű, de kifejező koreográfiával vezet végig a szomorú lány történetén. Összességében egy szép táncmesét látunk, és külön örvendetes, hogy a felvidéki Furik Rita olyan helyi alkotótársakra talált Prezsmer Boglárka dramaturg és Benkő Éva szakmai munkatárs személyében, akik segítségével az ő meséje a mi mesénkké is vált.
