Emlékezni kötelességünk. Kötelesség, hogy gyökereinkből merítkezzünk és mindazok, akik a magyar szabadságért értünk harcoltak és áldozták életüket, emlékezetünkben megmaradjanak – hangsúlyozta beszédében Demeter Lajos helytörténész tegnap az aradi tizenhármak százhatvanöt esztendővel ezelőtti vértanúhalálát idéző sepsiszentgyörgyi megemlékezésen. A megyei könyvtár mögötti kopjafasornál a Székely Mikó Kollégium diákjai verses-zenés műsorral rótták le kegyeletüket a szabadságért küzdő eleik előtt.
Minket összeköt a múlt, a tiszteletünk azok iránt, akik a hazánkért, a szabadságunkért meghaltak. Akik nem hulltak térdre kegyelemért, akik a bitófa felé menet még elszívtak egy szál szivart, hogy lássa az ellenség, ők nem félnek. Hősök voltak, akik nemcsak a kicsiny emberi hatalomtól nem riadtak vissza, hanem a minden hatalmat felülmúló haláltól sem – indította konferáló szövegét Kopacz Hanna, a Székely Mikó Kollégium diákja, aki hangsúlyozta, az aradi tizenhármak a meggyőződésükért haltak meg. Demeter Lajos felelevenítette, hogy 1848 tavaszán lángba borult egész Európa, forradalmak voltak Prágában, Velencében, Krakkóban, Milánóban, Münchenben, Párizsban, Bécsben, és amikor elzúgtak Európa forradalmai, akkor Magyarország hadszíntérré változott, majd a zsarnokság ellen fellázadt, a szabadságért küzdő népet cári segítséggel leverték, és tömeges megtorlások, koncepciós perek sorozata következett. A helytörténész felsorolta a véres kezű Haynau táborszernagy, Magyarország teljhatalmú katonai kormányosának négy pontját, azoknak a bűnöknek az összefoglalóját, amelyekért akár halállal is büntetett. Eszerint hadbíróság és eljárás alá kerültek azok, akik a magyar hadsereg tábornokai voltak, akik az országos honvédelmi bizottmány tagjaként az 1849. április 14-ei trónfosztás határozatában részt vettek, képviselők és kormánybiztosok voltak, a honvédseregben szolgáló összes császári és királyi tiszt és mindazon tisztek, polgári személyek, hivatalnokok, papok, akik a trónfosztástól kezdve a magyar kormány érdekében cselekedtek.
1849. október 6-án tizenkét tábornokot és egy ezredest végeztek ki Aradon, akik közül négyen voltak magyarok, a többiek örmény, szerb, horvát, osztrák származásúak. Demeter Lajos név szerint sorolta az aradi tizenhármat, származásukat is megjegyezve. Damjanich János szerb család gyermekeként született, Knezic Károly horvát katonacsaládban, Kiss Ernő tábornok örmény származású magyar, Lázár Vilmos szintén örmény, Lahner György felvidéki polgári családban született, Aulich Lajos pozsonyi polgári családban látta meg a napvilágot, Schweidel József bácskai polgári család gyermeke, gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok német grófi család sarja, Poeltenberg Ernő osztrák nemes, Török Ignác kisbirtokos magyar nemes, Nagy Sándor elszegényedett magyar nemes, Dessewffy Arisztid középbirtokos magyar nemes és gróf Vécsey Károly vagyonos nemesi család gyermeke. A megemlékezés szónoka részletezte a kivégzést, majd összegzésként ismertette, hogy az aradi tizenhárom és az ugyanaznap vértanúhalált halt gróf Batthyány Lajos, Magyarország első magyar felelős miniszterelnöke kivégzése után a megtorlások 1854-ig folytatódtak, összesen száztizennégy kivégzés történt, ezek közül negyvenkilenc akasztás, hatvanöt főbelövés.
A történelmi visszapillantó után Szabó Lajos plébános, kanonok áldásába foglalta, hogy tanulnunk kell azoktól, akik hittek az igazság győzelmében, akiknek a hűségben, a helytállásban, az adott szó és a katonai eskü betartásában mutatott példáját követnünk kell.
A Szántó-Dombora Anikó vezette Mikó-kórus katonadalokat, katonasirató népdalt énekelt, időnként hangszeres kísérettel, versek hangzottak el, majd mikós diákok elhelyezték a polgármesteri hivatal koszorúit a Balázs Antal által faragott tizenhárom kopjafánál. A magyar és a székely himnusz eléneklése után az emlékező tömeg az 1848-as emlékműhöz vonult, ahol a kórus újból énekelt, intézmények, civil szervezetek koszorúztak, magánszemélyek elhelyezték a magukkal hozott szál virágot.
