E hónap végén – mint minden évben – kirándulással kezdődő témás gombanapot tartunk Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.
Idén a pereszkegombákról lesz szó. Már többször írtunk róluk (augusztus 21., május 15.), ezúttal még hozzáteszünk három ismertebb és jellegzetesen őszi fajt.
A pereszkék (Tricholomataceae család) meglehetősen változatos, egymással csak kevésbé egyező fajok igen terjedelmes családja, közös tulajdonságuk a közepes termet és a szálas-rostos hús. Jellegzetesen lisztszagúak. Egyetlen (már említett) mérgező faj a párducpereszke (nem jellemző vidékünkre). Több, gyakran előforduló faj viszont íze, kellemetlen szaga miatt nem ehető. A májusban említett májusi pereszke csak tavaszi faj, de az augusztusban bemutatott lila pereszke, fenyőpereszke és a csoportos álpereszke inkább ősszel gyakori.
Kétes értékű az igen „kiadós”, gyakori, hófehér csokros álpereszke (Lyophyllum decastes). Az újabb szakkönyvek nem tartják ehetőnek azzal a magyarázattal, hogy a gomba liofilin tartalma a DNS örökítőanyagát károsítja. Ilyen hatásra még nincs tudományos bizonyíték. (Tehát, hogy mutagén hatású lenne, ami káros az utódokra.) Régebb igen gyakran keresett és fogyasztott gomba volt.
A lila tönkű tölcsérpereszkének (Lepista saeva) – eltérően a lila pereszkétől – csak a tönkje lila, kalapja halványbarna. Igen kiadós, vastag húsú, ehető gomba. Különösen kertekben, gyümölcsösökben él, de jelenlétét az Olt menti mezőkön is jelezték.
A márványos pereszke (Lepista panaeolus) szintén réteken, legelőkön, kertekben található (tehát nem erdei gomba). Kalapja barnásszürke, rajta szabálytalanul előforduló sötétebb foltokkal. Lemezei fehérek, szürkés okkerszínűek, tönkje a kalap színét viseli. Gyakori ehető gomba.
