ahogyan tegnap, ahogyan negyvenöt éve, amikor nem lévén nála elbeszélése kézirata, egy találkozón személyazonosságiját tartva maga elé mondotta elbűvölő történetét, mintha olvasta volna, szerencsére kívülről tudta.
Most, a Székely Könyvtárban újra megjelenő, 1970 és 1978 között íródó regénye, a „beszélő” című Volt egyszer egy város ürügyén arról mesél, hogy amikor írni kezdte, boldogult úrfi korában, már sejtette, hogy igen, ez fog történni! Igen, városaink eltűnnek, áttűnnek valami másba, megváltozik hol volt, hol nem volt otthonos hangulatuk, etnikai összetételük, s a végén már csak a mi emlékezetünkben, homályos emlékeinkben élnek majd.
Feltette magának akkor a kikerülhetetlen kérdést: joga van-e megírni bénító vízióit? De igen hamar rájött, itt áll, és másként nem tehet – és megírta. A könyv története is megérne egy misét, szerepel az előhangban, bárki elolvashatja, mi történt a sokat próbált kézirattal, amíg megírása után majdnem kilenc évvel, 1986-ban a Szépirodalmi Könyvkiadónál végre megjelent. S akkor már a jóslat is beigazolódni látszott. Arról is mesélt Vári ezen az estén, eljő az emlékezés ideje, és mi emlékezünk, hogy 1989 decemberének vészterhes napjaiban jelent meg újra elhagyott hazájában, ami a honunk is volt, meg nem is! (Vö. bozgor, azaz hazátlan, ahogyan nem túlságosan dicsérően, a többségi nemzet időnként türelmüket elveszítő fiai és leányai neveztek.) Elment Bukarestbe. Nézte és filmezte a forradalom eseményeit s végül felült egy vonatra. Hálókocsi – adalék a levantei elmebajhoz – nem volt, ott elbújhattak volna a terroristák. Nézte az elúszó tájat, és akkor ötlött fel benne ama régi terve, amely kilenc esztendőt rabolt el életéből, az Orbán Balázs nyomában című filmsorozata. El is készült, ha nem is olyan lett egészen, amilyennek szerette volna, de a hatszáz perces utazás végig a Szé kelyföldön, Orbán Balázs nyomában így is egészen páratlan dokumentum. Ezt már mi tesszük hozzá, Vári fásultan arról beszél, hogy a romlás, városaink és világunk átváltozása valami mássá – változatlanul tovább tart. Nincs megállás. Váratlanul feláll, kimegy cigarettázni, tévésként szól vissza, tudja, egy sorozat is negyven-negyvenöt percig tart, különben is beszélgethetünk tovább, baráti körben, önfeledten. Visszajön és dedikálja könyveit. Az önfeledt mesélés tovább tart, nem lehet soha vége.
