Beutazási tilalomTeljes nyilvánosságot akar Budapest

2014. október 20., hétfő, Kitekintő

A budapesti kormány és a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) teljes nyilvánosságot szorgalmaz az Egyesült Államok által meghozott beutazási tilalom ügyében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombat délután Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
 

A külügyi tárca vezetője megerősítette: szombat reggel telefonon tájékoztatta a parlamenti pártok frakcióvezetőit: Rogán Antallal, a Fidesz, Harrach Péterrel, a KDNP, Tóbiás Józseffel, az MSZP és Schiffer And­rással, az LMP frakcióvezetőjével sikerült beszélnie, Vona Gábort, a Jobbik frakcióvezetőjét nem érte el, Gyöngyösi Mártonnal, a párt képviselőjével tudott beszélni. Szijjártó Péter azt mondta: a parlamenti pártokkal, köztük az ellenzékiekkel is egyetértve teljes nyilvánosságot szorgalmaz az ügyben. Egyetértenek Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető javaslatával, miszerint hétfőn az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága és – amennyiben ebben a kérdésben összeül – a külügyi bizottság is nyílt ülésen tárgyalja az ügyet. Szijjártó Péter azt mondta: André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője a KKM-nek tíznél kevesebb magyar állampolgárról beszélt, aki nem léphet be az Egyesült Álla­mokba, de neveket nem közölt. Azzal kapcsolatban, hogy az ügyvivő egy nyilatkozatában kormánytagok érintettségéről ejtett szót a beutazási tilalommal összefüggésben, Szijjártó Pé­ter kijelentette: az amerikaiak kormánytagokat nem tájékoztattak arról, hogy ne utazhatnának az Egyesült Államokba. Nagyon komoly ügyről van szó, amelyben találgatásoknak, feltételezéseknek, „homályosításnak” nincs helye – szögezte le. Ma­gyar­ország továbbra is várja, hogy minél előbb bocsássák rendelkezésére azo­kat a – budapesti amerikai nagy­követség közleménye által – hitelesnek nevezett információkat, amelyek alapján az Egyesült Államok kormánya korrupció vádját fogalmazta meg magyar állampolgárokkal szemben.
Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy a tervek szerint kedden Washingtonban találkozik Victoria Nulanddel, az Egye­sült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettesével, és reményei szerint ezt a kérdést is meg tudják vitatni. Közölte továbbá, hogy az Egyesült Államokból Kana­dába utazik, mindezt megelőzően pedig hétfőn Luxemburgban vesz részt a külügyek tanácsának ülésén. Így az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának mai és a külügyi bizottság esetleges keddi ülésén Magyar Levente, a tárca gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára vesz majd részt. A miniszter hangsúlyozta: Magyar­ország és az Egyesült Államok szoros szövetségesek. A két ország gazdasági és védelmi együttműködését kiválónak nevezte, megjegyezve: Magyar­ország Ukrajna szomszédjaként most a NATO-ban kiemelt jelentőségű országnak számít.
André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügy­vivője egy pénteki háttérbeszélgetésen azt mondta, magyar kormányzati tisztségviselők azok, akik nem léphetnek be az Egyesült Államokba, mivel az amerikai hatóságok szerint korrupcióban érintettek. Az M1 híradójának adott interjúban André Goodfriend viszont már kormánytagokat említett. Az ügyvivőt pénteken bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztérium­ba. Szijjártó Péter aznapi sajtótájékoztatóján kiemelte: amennyiben az amerikai kormány nem bocsátja rendelkezésre a kért információkat, magára vonja annak gyanúját, hogy csak befolyást akar gyakorolni bizonyos ügyekben. A baloldali ellenzéki pártok tájékoztatást és vizsgálatot kértek a magyar kormánytól.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 695
szavazógép
2014-10-18: Sport - :

Érkezik az Arad-verő Alexandria (Női kosárlabda, Nemzeti Liga)

Újabb nehéz meccs előtt áll a Sepsi-SIC, amely ma a női kosárlabda Nemzeti Liga ötödik fordulójában Alexandriát látja vendégül. A Szabó Kati Sport­csarnokban 19 órától sorra kerülő rangadó játékvezetője Csender Mónika Andrada és Alexandru Anica.
2014-10-20: Kitekintő - :

Kuba élen jár az Ebola elleni harcban

Gazdasági nehézségei és szegényes eszköztára ellenére Kuba az élére akar állni az Ebola elleni küzdelemnek, jelentős számú egészségügyi alkalmazottat küld a járvány sújtotta nyugat-afrikai országokba – folytatva ezzel hagyományát az egészségügyi ellátás exportálásában –, miközben a nagy országok inkább a humanitárius szervezetekre bízzák a feladatot.