Nagy-Britannia: 9—23—24

Ausztrália: 7—9—10

Jamaica: 6—15—13

.... Magyarország: 0—0—2

Boszorkányos körök

Két stadionkör, három, és még valami... Ezt már nem lehet egy szusszra lefutni. Ide már erős szív, nagy munkabíró tüdő, hosszú és gyors lábak kellenek, és nem utolsósorban, gondolkodó agy. A hatalmas iramú körökön gyorsan kell gondolkozni. Mert mit érnek a hosszú és gyors lábak, a munkabíró tüdő a csupa ,,matematikusokból", ,,filozófusokból", „hadvezérekből" összeverődött mezőnyben, ha hiányzik a gyors taktikai megoldásokat kiagyaló, rögtönző ész, valahol elvesznek.

Középtávon — mert erről van szó — csak az lehet világklasszis, aki magában hordozza mind a négy adottságot — erős szív, hosszú, gyors láb, munkabíró tüdő, gondolkodó agy. Teljes siker — világcsúcs és győzelem — a nagy világversenyeken (olimpia, világ- és Európa-bajnokság) csak e négy adu összetevőjével érhető el. Teljes siker csak a legnagyobbaknak sikerült (és sikerül a jövőben is), mint Sheppard, Meredith, Nurmi, Elliott, Coe, Snell, Doubell, Juanterona, a leányoknál Radke, Falck, Kazankina, Olizarenko...; mások, mint Lowe, Wooadruff, Whitfield, Courtney, Ovett, Cruz, Ereng, Tanui, Walker, P. Rono vagy Melinte, Wodars, Dorio... nem szaladtak világrekordokat, de olimpiai bajnokságot nyertek, míg megint mások, mint Boysen, Hagg, Kiviat, Moens, Rózsavölgyi, Ibbotson, Jungwirt... szinte havonta írták át a világcsúcsokat, de soha sem sikerült az olimpiai dobogó legmagasabb fokára állniuk.

1912. július 10-én 12 órakor a stockholmi Kungsgatean utcáján hatalmas tömeg verődött össze. Egy csoport férfi között négykézláb mászott egy fiatalember, s minden négy-öt méter után bőgött egyet, mint a tehén. Mi a szösz, mi történhetett? Július 9-én a 800 méter döntőjét vívták a kor legnagyobbjai. Előzetesen mindenki az amerikai Sheppard győzelmére tippelt, egyvalakit kivéve, Bill Koutskyt, aki kissé elhamarkodottan jelentette ki: — Ha nem Sheppard nyer, akkor holnapután délben négykézláb végigmegyek a Kungsgatanon, s közben el-elbőgöm magamat, mint a tehén... Nos, a döntő második körének utolsó célegyenesében Meredith lehajrázta Sheppardot, és világcsúccsal győzött. Következhetett Koutzky különszáma …

1932-ben Lovelock, a nagyon tehetséges új-zélandi vereséget szenvedett. Hazatérve szülőföldjére egy különleges tervet dolgozott ki, és ez alapján megkezdte a felkészülését a következő olimpiára. Megvásárolt minden hozzáférhető atlétikai lapot, felleltározta leendő ellenfeleit, tüzetesen tanulmányozta azok stílusát, taktikáját, versenyrendjét, szokását, gyengéit, s mikor elkészült ezzel, sorra vette őket, s megküzdött velük különböző versenyeken. Az ellenfelek teljes ismeretében utazott az 1936-os berlini olimpiára, azzal a szent elhatározással, hogy megnyeri az 1500 méteres síkfutást. A döntőbe bekerült a Los Angeles-i győztes, az olasz Beccali, az angol Cornes, a kanadai Edwards, a három amerikai srác, Cunningham, San Romanim Venzke, a két német, Schaumburg, Böcher, a svéd Ny, a francia Goix, a magyar Szabó, na és Lovelock... Két kör után ez volt a sorrend (Cunningham (ideje: 2.05 perc), Ny, Lovelock, Beccali, Böcher, Cornes, Edwards, Szabó... Bármelyikük győztes lehet... Az utolsó kört jelző csengetéskor Lovelock ugrik az élre, s egy hosszú, erőt őrlő vágtába kezd. Apró, de rendkívül gyors lépteivel szétzilálja az élmezőnyt. Cunningham kétségbeesetten iramodik az új-zélandi után, csatlakozik hozzá Beccali... És jön, egyre erőteljesebben közeledik San Romani, majd Edwards. Úgy tűnik, befogják az új-zélandit, de ez még egyszer ,,rátapos a gázpedálra", és berobog a célba. Ideje egy másodperccel jobb a fennálló világcsúcsnál. Lovelock győzelme az ész, a tudományos felkészülés és az erős akarat diadala volt.

Az ötvenes évek koronázatlan királya középtávon a belga Moens. Pályafutása során 453 nyolcszázason állt rajthoz, s ebből 366-ot megnyert, húsz alkalommal szaladt 1:48-on belül. E fantasztikus sorozat ellenére Moens soha sem nyert olimpiát. Melbourne-ben Tom Courtney győzött, Rómában az új-zélandi Peter Snell diadalmaskodott, és Snell négy évvel később Tokióban is győzni tudott, ráadásul világcsúccsal. Aztán jött a kubai Alberto Juantorena, aki előbb megnyerte a 400 métert, aztán, hogy elűzzön minden kétséget, világcsúccsal nyert 800 méteren. Ha lúd, hát legyen kövér — gondolta a derék kubai.

A nyolcvanas évek középtávjait a britek uralták: Sebastien Coe, Steve Ovett, Steve Cram. Moszkvában például Ovett nyerte a 800-at, bár a szám világrekordere Coe volt, aki a maga rendjén megnyerte az 1500-at, s ebben nem zavarta a tény, hogy a világcsúcstartó éppen Ovett. Coe aztán Los Angelesben megvédte olimpiai bajnokságát.

Ezután töntek fel az afrikaiak: Ereng, Tanui, Morcelli...

A nők 1928-ban mutatkoztak be, de két stadionkör letaposása után olyan elcsigázottan estek be a célba, hogy a női 800 méteres síkfutást egy időre törölték is a játékok műsorából. Csak Rómában, az örök városban láthattuk újra a szépeket, majd 1972-ben műsorra tűzték az 1500 méteres síkfutást is. Az időben nem számított szenzációnak a szovjet leányok — Sevcova, Kazankina, Olizarenko, Bragina — fölénye, de arra már mindenki felemelte a fejét, amikor feltűnt a holland Langen, az algériai Boulmerka, na és romániai küzéptávfutók, Silay Ica, Melinte, Ivan... Még egyszer visszapillantva a történésekre, nem mulaszthatjuk el megjegyezni: egy futónő volt csupán, aki egy olimpián nyerni tudott mindkét távon, s címét meg is védte — a szovjet Olga Kazankina.