Bár ezeket a filmeket viszonylag kevesen nézik – ennek nem csak az az oka, hogy kevés kivétellel a televíziók is alig tűznek műsorra ebből a műfajból –, mégis lényegesek, mert életünkre villantó alkotások. Így a tegnap véget ért első Székelyföldi Dokumentumfilm-szemle is hiánypótló rendezvény, miként azt annak helybeli nyitányán Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező is hangsúlyozta. Remélhetőleg lesz folytatás, mert értelmes, Székelyföld három megyéjét érintő kezdeményezésről van szó, s ami még fontosabb, a kizárólag a székelyföldiek életét bemutató filmeket számos vidéki településen, falusi kultúrházakban is vetítették.
Kós Károly szellemisége
Kós Károlyról nem lehet eleget beszélni: ez a filmszemle keddi sepsiszentgyörgyi nyitónapján újólag bebizonyosodott. A Lábas Ház nagytermében – filmvetítésre is remek helyszín! – két, egymástól különböző, ám egymást mégis kiegészítő alkotást vetítettek: Csibi László Kós Károly (2013) és Fám Erika Torony – Kós Károly lelátói (2006) című dokumentumfilmjét. A tavalyi, a Székely Nemzeti Múzeumban tartott filmbemutatóval együtt – az Oláh Kata által rendezett, A Griff, a Dámvad és a Varjú című trilógia befejező része szintén Kós Károllyal, az erdélyi polihisztorral foglalkozik – immár három Kós-életképvázlatot ismerhetnek a filmkedvelők.
Csibi László dokumentumfilmjének főszereplője maga az idős Kós Károly: az alkotó olyan felvételeket, kép- és hanganyagot keresett ki az archívumokból, illetve használt fel filmjében, amely már önmagában érték. A sorsával, munkásságával elszámoló Kóst látjuk, közben pedig a sztánai Varjúvár képei, Kalotaszeg légi felvételei villannak. Kós Károly többször is elmondja: nehéz, de  szép élet áll mögötte, s magát, noha írt, rajzolt, közéletet szervezett, mindenekfölött építésznek tartja. „Én nem tudok szépen beszélni” – vallja, ám a filmből kiderül, ez nem igaz. Az Erdélyi Szépmíves Céhet alapító – ezzel valójában a magyar nyelvű könyvkiadást élesztette újra! –, rajzhoz és íróasztalhoz szokott Kós ugyanolyan mívesen beszél, ahogy rajzol, és ahogy épületeket tervez. Életéről elmeséli, a kolozsvári skólából Budapestre kerülve kezdte el egye­temi tanulmányait, ám számára „a mérnökség száraz mesterségnek tűnt”, ezért átmegy építészetre. Építészpályája már fiatalon felfelé ível, kevés pénzből és leleménnyel dolgozik: így készítik el a budapesti Állatkertet, majd első temploma katolikus, Zebegényben tervezi azt a református Kós Károly. Télire Sztánára költözik rajzolni, majd a kispesti Wekerle-telep tervezése miatt újra Buda­pestre utazik. A filmben természetesen megjelenik a sepsiszentgyörgyi Szé­kely Nemzeti Múzeum épülete is, közben Kós igazat ad Le Corbusier francia építésznek, aki szerint a világ legcsúnyább városa New York, míg a legszebb Isztambul, mert minden megtalálható ott, ami Európára és Kelet-Európára vonatkozik. A film rendezője itt beszédes isztambuli képekkel erősíti meg Kós szavait. Az építész arról is beszél, nem érezte regényírónak magát, írásban inkább „amatőr”, aki műveiben a „kicsi kalotaszegi emberek” álmairól, világáról beszél. A ráncos, bajszos Kós megrendülten szól párja elvesztéséről, ugyanakkor azt is határozottan kifogásolja, hogy az embereket rideg lakóházakba kényszerítik, „ketrecekbe szorítják, mint a vadállatokat”, ez szerinte így nem mehet tovább... Egy igazi humanista, népét, nemzetét, annak kultúráját, építészetét elkötelezetten szerető, örökké nyugtalan lélek vonásait rajzolja meg Csibi László, az egyszerre felkavaró s emberi nagyságra precízen utaló film Kós Károly kolozsvári temetésének képeivel ér véget.
Szubjektívebb Fám Erika megközelítése: ő abból indul ki, ha létezik a Hídember (Széchenyi), akkor Kós Károly a Toronyember. Dokumentumfilmjében – melyet első alkalommal mutattak be Sepsi­szentgyörgyön – egy nagyszebeni fonalat követve, több szaktekintélyt megszólaltatva egy sajátosabb képet körvonalaz. Gyer­mekkorában ugyanis Kós Károly négy évet Szebenben töltött, erre a város egykori főépítésze, Gutt­mann Szabolcs, a film „szellemi atyja” hívta fel Fám Erika figyelmét. Kósról a filmben többen beszélnek, a már említett Guttmann mellett a Kós Károlyt világszinten ismertté tevő Anthony Gall ausztrál származású magyar építész, illetve az időközben elhunytak közül Kós András (az építész fia), Makovecz Imre és Kónya Ádám. Nagy érdeme Fám Erikának, hogy utóbbiakat sikerült szóra bírnia a témában, Makovecz Imre „talpig ember és talpig magyar” építészként említi Kós Károlyt. Fám Erika az építész „torony-nézőpontjára” helyezi a hangsúlyt, filmjét Miholcsa Gyula fényképezte, narrátora Mátray László. Vetítés után a Sepsiszentgyörgyre hazaköltözött Fám Erika és a 2008 óta kolozsvári Guttmann Szabolcs mesélt közös munkájukról, a kettejük által kitalált, Ars Hungarica nevű nagyszebeni kulturális fesztiválról és a Varjúvár jelenlegi állapotáról. Ez a rendező első filmje, de fiókjában lapul még néhány forgatókönyv. A sepsiszentgyörgyi volt mikós diákok egyébként olyan filozófiatanárként ismerik Fám Erikát, aki szenvedélyesen mesél a filmművészetről, ez irányú érdeklődését előbb Szebenben, majd Németországban tovább erősítette. Guttmann Szabolcs, a Romániai Építészkamara Erdélyi Szervezeté­nek vezetője megemlítette, An­thony Gall tervezi egy kétórás, Kós Károlyt bemutató dokumentumfilm készítését.
A székely tanyavilág
A filmszemle további sepsiszentgyörgyi vetítéseit a Kónya Ádám Művelődési Házban tartották, a rendezvény a székelyudvarhelyi Fábián Kornélia két munkájával folytatódott. Az Isten háta mögött című sorozat első része Élet az udvarhelyszéki tanyákon (2012), míg a második, a Csík- és Gyergyószék tanyavilága (2013) a sajátos székelyföldi „tanyasi” világra villant. Hangsúlyozzuk, villantásokról van szó, az alkotások inkább riportok, mintsem biztos vonalvezetésű dokumentumfilmek. A szerkesztő vitathatatlan érdeme, hogy fontos képeket rögzített a jobbára ismeretlen, nehézkesen megközelíthető, elszigetelt tanyavilágról. A filmekben megszólaló, évek óta Csinódon élő Sepsiszéki Nagy Balázs szerint Háromszéken már csak a Kis­borosnyó melletti Kispatak, illetve Lisznyópatak tanyaszerkezetű település, mely azonban gyakoribb Csíkszereda, Székelyudvar­hely és Gyergyószentmiklós környékén. A két filmben több érdekes, beszédes sors jelenik meg (például a kis, ízesen beszélő tehénpásztorlány, Izolda), azokat alaposabban felgöngyölítve mély emberi történeteket lehetne kikerekíteni. Ehelyett érintőleges, ám még ebben a formában is érdekes képet, tömör tájékoztatást kapunk Udvarhelyszék tanyáinak (a Ko­rond melletti Pálpataka és Fenyő­kút, a nyolcezer hektárnyi területen húzódó Székelyvarság, vagy ahogy a helybeliek emlegetik: „zsindelyország”, és az Oroszhegy melletti Üknyéd), illetve a csíkszékiek (Csinód, Egerszék) és végül a gyergyószékiek (Hágótő, Rece­falva, Háromkút) lakóiról, problémáiról. A filmek esszenciája, miként maga a mesélő is megfogalmazza: a tanyán élő ember életében rend van, annak legjobb tanítómestere a tiszta természet. A helybeliek közül többen és bájosan mondják, a csendet, a tiszta levegőt szeretik leginkább, egy kisdiák egyenesen úgy fogalmaz, az elkényeztetett városiakkal ellentétben jól élnek, „mindent megesznek”. A filmkészítők képeikben kevésbé használják ki a tanyában rejlő nagy lehetőségeket, a nézőnek be kell érnie a jobbára híradós szemléletű, szép, ám viszonylagosan steril képekkel. Persze, ebben az esetben is találunk kivételt: megrendítően szép kép a hajnalban kisbuszban imádkozó gyermekeké, amint a Gyilkos-tó melletti Háromkútról – „a legcsángóbb településről” – Nagy Erzsébet falugondnok asszony iskolába viszi járművén a kicsiket. Többen is fején találják a szöget a tanyavilágról vallott véleményükkel: a Szé­kely­varságon élő Tamás Lenke, noha harminc év után is jövevénynek érzi magát, úgy fogalmaz, megragadta az ott élők ragaszkodása, s szerinte rosszul ítéljük meg a parasztembert: ugyan másabb a tudásuk, ám azt az alázatot, amit képviselnek, tanítani kellene; míg Boros Csaba vállalkozó egy karácsony előtti jótékonykodás közben azt mondja: „nem is tudom, hogy ott (a tanyán) a világ vége van, vagy ott kezdődik a világ, én azt mondom, ott kezdődik”.
Falvak és emberek
Pár szó a filmszemlén bemutatott néhány produkcióról: Jakab Ervin Költözés (2006) című alkotása címével ellentétben a maradásról szól, a rekecsini csángó család nem fogadja el a kitelepítést, s annak ellenére, hogy egy házban négy család lakik, nem költözik más faluba, oda, ahol a támogatók új otthont biztosítanának neki. Lát­ványosabb és alaposabb dokumentumfilmek Rácz Géza és Lipcsei Attila magyarországi alkotópáros munkái: 445 – Miért könnyezik mindenki Csík­somlyón? (2012) és A Firtos falvai – Atyha (2012). Előbbi szépen érzékelteti a gyergyóalfalusiak csíksomlyói búcsúhoz, illetve zarándoklathoz való bensőséges viszonyát, utóbbi Atyháról, a fogyó és málladozó faluról, az ott élő idősekről rajzol emlékezetes, plasztikus képet. Szintén két, sikerültnek tekinthető filmet – Egyik szeme sír, a másik nevet: Gyergyóremete hétköznapjai (2006), illetve Kinda Lázár és a csíki Traktor (2006) – mutatott be Daczó Katalin és Berszán-Árus György, előbbi a csíkszeredai Hargita Népe napilap újságírója, utóbbi gyergyószentmiklósi operatőr, a bukaresti közszolgálati televízió munkatársa. Gyergyóremete számos szempontból példaértékű székely település, nemcsak azért, mert a hatezer lakosból csupán mintegy ötvenen szorulnak szociális juttatásokra, hanem főképp azért – ezt a vetítés után tartott beszélgetésen Daczó Katalin külön kiemelte –, mert szeretnek és tudnak dolgozni, összefognak, segítik egymást. És ez látszik is a községen. A gyergyóremetei Kinda Lázár sorsa a csíki traktorgyáréval fonódott össze, a film szépen vázolta, miként lesz az egykori élmunkásból állástalan, miként kerül lakat az egykor jó hírű gyárra. Ahol egyébként a dolgozók nem azt érezték, hogy a szocializmust építik, hanem azt, hogy megpróbálják tisztességgel megoldani a műszaki feladatokat, volt munkájuk és fizetésük. És azért a szomorú tényért, hogy később mindannyian utcára kerültek, s a gyár gépei pedig ócskavasként végezték – mint mindenütt máshol –, szintén nem a székely gyári munkás felelős.
Sepsiszentgyörgyön a dokumen­tumfilm-szemle tegnap este egy pajzán alkotással, Sós Ágnes 2013-ban készített, majd több rangos fesztiválon bemutatott, Sze­relem­patak című remekművével ért véget.