Egy különleges adat fordította a figyelmemet a kilyéni unitárius templom orgonája felé. Dávid István Műemlék orgonák Erdélyben című könyvében ezt a megjegyzést teszi Kilyén esetében: „Csak egy orgonaszekrény van a XVIII. századból.”
Ez felcsigázta kíváncsiságomat, mert eddig még nem találkoztam ilyen „öreg” hangszerrel a tanulmányozott unitárius templomok orgonái között. Meg voltam győződve, hogy ha az orgona működött a 19. század elején, akkor az 1827-es püspöki vizitációs jegyzőkönyvben szerepelnie kell. Ott viszont ez olvasható: „Az éneklő Pulpitus a Napkeleti bütbe helyeztetett.” Tehát nem volt orgona. De akkor miért írta a neves orgonaszakértő a fenti állítást? Erre próbáltam választ keresni az orgona történetének felderítésével.
1894-ben az akkori helybeli lelkész, Ferencz Lajos megírta a meglévő források alapján az egyházközség rövid történetét. Ebben említi, hogy 1784-ben „minden elégett”, tehát kevés a valószínűsége, hogy az esetleg létező orgona megmaradt volna. Tovább olvasva a bejegyzéseket, megtaláljuk az orgona készítésének évét: „1839-ben készült az Ekkla költségén egy öt mutatios orgona.” A levéltárban található megsárgult iratok között találtam egyet az orgona építésével kapcsolatban. Ez a nyugta az orgona építéséhez szükséges pénz beszerzésének nehézségeiről szól: az egyházközség bérbe adta szántóföldjeit a szükséges összeg begyűltéig. A Székely Sándor püspök által vezetett vizitáció pontos felmérést készít az egyházközség javairól, az 1852-es jegyzőkönyvben ez olvasható: „Öthang változatu orgona Ekkla költségén vetetett 839-be.”
Az orgona hamarosan javításra szorul. A javítómester-keresés hosszadalmas, de talán a javításhoz szükséges pénz összegyűjtése még nehezebben megy: „...az Istentiszteletet ékesítő orgona tsak nem használhatatlan, mely hangszer kijavíttatására tsak megyéinknek kel tulajdon zsebeikből fedezni”. A helybeli lelkész, Baka György „harmincz darab cs. kir. ezüst huszasakat” ajánl fel erre a célra. Az egyházközség tagjai közül többen is ajánlottak pénzt az orgona javítására. Októberben beérkeztek a megígért összegek, de még mindig pénzhiánnyal küszködött az egyházközség: „Megyénknek szükségei vannak Cs. Kir. Adófizetésre- továbbá ezenkivül még az Orgona-tsináló mester embernek kellő illeték” – áll a jegyzőkönyvekben.
1875-ben csak az orgonaszíj cserélésére telt: „e. Orgona szíjjért 2Ft 80 Kr.”
A javítás egyre sürgősebbé válik, mert rá egy évre, 1876-ban, a vizsgálószék hiányokat tapasztal „az orgona fúvójában és szélládájában, melyek haladéktalan kijavítását ezennel megrendeli”. A javításról 1877 augusztusában tartott gyűlés jegyzőkönyvében tesznek említést, amelyet többek között az orgonamester is aláírt: „hogy orgonánk rossz és romlott állapotba lévén s ennek helyre állítása tanáltatott al Dobollyi Stefán Josef művész Úr ki elvállalta ötven forintért”. Úgy tűnik, a javítás nem sokat segített az orgona állapotán, mert két évtizeddel később, 1890-ben ezt olvashatjuk: „az orgona tsak nem használhatatlanná vált. S anyagi viszonyaink megett minden jó akarata mellett sem képes olyan áldozatot hozni, hogy annak jó karba állítását helyrehozhassa.” Ezért megbíztak két embert, az énekvezér Nagy Sándort és Zsigmond Andrást, hogy adományokat gyűjtsenek. Decemberre összegyűlt a szükséges pénz: a listán 68 személy szerepel, a végösszeg 24 Ft. 50 Kr. A munkát ezúttal „Orgona készítő Homoród Almási Bartha György” végezte el, aki „az elromlott orgonát kijavította tizenöt forintért, tekintettbe vette az egyháznak gyenge anyagbéliek viszonyát, érdemét elismerve továbbá úgyszintén köszönetünket nyílvánítsuk s így jegyzőkönyvileg beiktatjuk”.
A századforduló után alig kilenc évvel, mivel „eléktelenedett”, az orgonát újrafestik. Viszont a festés nem tudja helyettesíteni az elengedhetetlen javítást. „Lelkész Tiszt. József Lajos úr kérésére Brassóból orgona készítő Csióflek Miklós úr a 3–400 éves orgonát megvizsgálván: annak kijavítását amennyiben uj fuvókat, uj billentyűket, takarítást tart szükségesnek végezni rajta, egyh. község fenn elősorolt javításért jutalmul 184 száznyolcvannégy kor-t ígért.” Nem tudjuk, hogy ez a javítás megtörtént-e, mert a pénzkiadásoknál nem jelenik meg, és semmilyen adat nem említi. Viszont itt látható az a vélhető elírás az orgona korával kapcsolatban, ami később a Dávid István által írt könyvben megjelenik!
Itt megszakad az eddig bőven dokumentált orgonatörténet. Valószínű, sokáig már nem működött, hiszen sorstársaihoz hasonlóan az első világháború idején az orgonasípokat innen is „rekvirálták”. Erről is van egy érdekes bejegyzés az egyházközség iktatókönyvében az 1919/59. szám alatt: „Fémközpont. Az orgonasípok a vasuton elvesztek. A vasut visszakeresi.”
A háború utáni években az egyházközség számbelileg és anyagilag annyira csökken, hogy képtelen javíttatni elhallgatott orgonáját.
Csak 1972-ben egy román nyelven készült leltári kimutatásban találkozunk azzal, ami az orgonából megmaradt: „Orgonaváz, 6 regiszteres volt, 80 százalékban romlott.”
És mintha nem lett volna elég ez a sok megpróbáltatás, az 1977-es földrengés használhatatlanná tette a kilyéni templomot. Az orgonaváz sorsa, sajnos, megpecsételődött. Török Áron sepsiszentgyörgyi lelkész levélben számolt be a püspökségnek: „A kilyéni leányegyházközség leltárán szerepel egy orgonaváz, ami meg is volt 1977-ig (50 lejes értékkel bejegyezve), de a földrengést követő ásatások-kutatások a kilyéni ifjúság vandalizmusát fokozták, s többek között ezt az orgonavázat is ledöntötték, s darabjait elhordták.”
Szomorú vége egy műemlék orgonának, amely több nemzedék hívőinek életét, imáját kísérte évtizedeken át. Tanúja volt az egyházközség lassú elapadásának, elszegényedésének, a féltő ragaszkodásnak, amellyel igyekeztek megmenteni, ameddig erejükből tellett.
