A közel százezer hektáros jogtalan erdő-visszaszolgáltatásoktól már az ügyészség és más állami intézmények, köztük a parlament befolyásolási kísérleteihez értek a kivizsgálással, és tevékenysége annyira szerteágazó, hogy összefoglalni is nehéz.
Döbbenetes nem csupán az, hogy milyen hosszúra nyúltak Hrebenciuc kezei, hanem az is, hogy az ország rangban ötödik embere, a képviselőház egyik alelnöke – bőrét igyekezvén menteni – próbálja megvesztegetni a korrupcióellenes ügyészséget, majd párttársát, Dan Şovát is, azt ígérve neki, hogy az amnesztiatörvényért cserébe támogatja a pártelnöki tisztségbe jutását. Ért­hetetlen viszont az a csend és nyugalom, amivel az alakulat viszonyul mindehhez. Victor Ponta pártelnök úgy kampányol tovább, mintha mi sem történt volna, mosolyogva, tréfálkozva jön-megy egyik népünnepélyről a másikra, és beéri egy szigorúan semleges, semmitmondó nyilatkozattal – mindenki egyenlő a törvény előtt –, holott ropog és lángol alatta az őt magasba emelő és fenntartó ág, apósa is sáros a posztkommunista időszak legnagyobb korrupciós botrányában.
Hallgatása persze érthető, bár e struccpolitikával aligha fogja elcsendesíteni az egyre hevesebben tomboló vihart. Lehet, arra számít, hogy ő maga előremenekülhet a Cotro­ceni-palotába, és onnan majd kegyelmet osztogathat azoknak, akik a dolgok jelenlegi állása szerint már csak ebben bízhatnak, de legalább egy becsületbeli lemondást megkövetelhetett volna azoktól, akik ilyen súlyos gyanúba keveredtek. De nem: állítása szerint a Hrebenciuc és társai ügyről nem beszéltek a koalícióban, csak az elnökválasztás első fordulója utáni teendőkről. No meg az örök rivális, Traian Băsescu hatástalanításáról.
Pedig az ő játszmái, de a többi román jelölt piszkos kis üzelmei is eltörpülnek a nagy szociáldemokrata összeomlás mellett, ami nem csupán őket érinti, hanem az egész országra árnyékot vet. Civilizált államban ugyanis egy kormányfő és reménybeli államelnök nem lehet ennyire közömbös az általa is viselt mundér becsülete iránt. Főként, ha maga is kémgyanús...