A kormánykoalíció az elnökválasztás első fordulója után dönt arról, melyik versenyben maradt elnökjelöltet támogatja a második fordulóban, és arról, hogy ki legyen a következő miniszterelnök – jelentette be Victor Ponta.
A kormányfő a koalíció tegnapi egyeztetése után emlékeztetett, hogy három elnökjelöltjük van, rajta kívül Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Az egyeztetésen megállapodtak, hogy november 3-án találkoznak, és eldöntik, kit támogatnak az államfői tisztségre, ha csak egyikük marad versenyben, és ki lesz a miniszterelnök.
Nem elvárás az RMDSZ iránt, hogy az elnökválasztás második fordulójában a koalíció versenyben maradt jelöltjét támogassa, de természetes, hogy a párt egyeztessen partnereivel az első forduló után – reagált Victor Ponta szavaira Kelemen Hunor. A szövetségi elnök rámutatott: az első forduló után az RMDSZ elnöksége felméri majd a lehetőségeket, és ennek függvényében alakítják ki a szövetség álláspontját, elképzeléseikről pedig „természetesen” partnereiket is tájékoztatják. „Ha koalícióban vagyunk és kormányozni akarunk, akkor az egyik opció az, hogy Pontát támogatjuk. A másik opció pedig az, hogy Johannist támogatjuk – ha a papírformának megfelelően valóban ő kerül be a második fordulóba” – magyarázta Kelemen Hunor. Arra a felvetésre, hogy amennyiben Johannist támogatná, az RMDSZ vajon kormányon maradhat-e a szociáldemokraták oldalán, Kelemen Hunor azt mondta, a koalícióban nem tevődött fel így a kérdés. A szövetség elnöke ugyanakkor elzárkózott annak kifejtésétől, milyen elvárások alapján dönti majd el az RMDSZ, kit támogat a második fordulóban.
Kelemen Hunor korábban úgy nyilatkozott, az erdélyi magyarság nem engedheti meg magának, hogy érzelmi alapon döntsön, hanem pragmatikusan kell választania.