Szekernyés János temesvári író, műkritikus, helytörténész A magyarság emlékjelei a Bánságban című, három nyelven – magyar, román és angol – megjelent monumentális könyvét mutatták be szerdán este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A kiadvány célja megismertetni ezt az országnyi térséget (területe akkora, mint Belgium vagy Hollandia) a magyarokkal, a többségi nemzetekkel és a nagyvilággal is – mondotta a szerző. Szász Enikő színművész, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, a kötet szerkesztője és felelős kiadója hozzátette: leltárkönyvről van szó, mely arra hivatott, hogy igazolja, itt voltunk, és hagytunk magunk után valamit.
A Temesvári Magyar Nőszövetség által kiadott könyv bemutatóján Sántha Imre Géza művészettörténész házigazdaként köszöntötte a jelenlevőket, megemlítve Jecza Péter szobrászművészt, aki Sepsiszentgyörgyön született, és a Bánságba, Temesvárra került. Szekernyés János további Székelyföld–Bánság közötti kapocsszemélyiségeket sorolt fel. Elsőként a múzeumot tervező Kós Károlyt, akinek temesvári szülőházát sikerült azonosítania. Aztán hátratekintve Bartók Béla mellszobrára elmondta, hogy a bánsági Nagyszentmiklóson született, s Jecza Péter által alkotott szobra áll ott. No meg az egyetlen magyar középiskola az ő nevét viseli Temesváron, ahol szintén áll szobra. A teremben látható még Benedek Elek mellszobra – ő úgy kötődik a Bánsághoz, hogy 1883-ban riporterként végigkísérte a Bánság déli részére telepített bukovinai székelyeket, s rendszeresen beszámolókat közölt az útról. Továbbá Dózsa György vesztes csatája Temesvár alatt volt, s ott végezték ki. Szobra áll ott, szintén Szobotka András alkotása, akár a szülőfaluban, Dálnokon. Temesváron hunyt el Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész. Jecza Péternek nagyon sok köztéri szobra látható a városban. Sepsiszentgyörgyről oda került Molnár Zoltán grafikus, Gidófalváról Zimán Vitályos Magda textilművész.
Szász Enikő ismertette a könyv szerkezetét, mely lexikonszerű felépítésű, térképek segítik a tájékozódást, és a Bánságot bemutató történelmi tanulmány vezeti be. Átfogja a teljes történelmi Bánság területét a Maros, Duna, Tisza és Déli-Kárpátok által határolt négyszöget, melyből 9 település Magyarország, 35 a mai Szerbia, 65 Románia része. Azokat a településeket mutatják be, melyeken magyar emlékjelek találhatóak. Felleltározták a műemlékeket, emlékműveket, szobrokat, jeles személyiségek síremlékeit. A kötet összehasonlító népszámlálási adatokkal is szolgál. A szerkesztő szomorúan állapította meg, hogy ha 2002-ben Temes megyében mintegy 52 ezer magyart számláltak, 2011-ben már csak 35 ezret, és ebből 20 ezer vidéken él, ahol nincs magyar középiskola. Megállíthatatlan a beolvadás folyamata, s azért is született meg a könyv, hogy bizonyítsa ittlétünket. Szász Enikő vetített képekkel mutatta be a magyarság emlékjeleit.
Szekernyés János előadásában a Bánság történetét ismertette. Az 1332–1338 közötti pápai tizedjegyzékekben 238 plébánia szerepel. Aztán az Oszmán birodalom előrenyomulásával a magyarok egyre pusztultak, a románok és szerbek meg betelepedtek. 164 évig török uralom volt a Bánságban. A török igát felváltotta a német, s a felszabadítót keserű éllel Eugen von Savoyen-ként említette az előadó, magyarázatként hozzátéve, a császári hadvezér elrendelte, kurucok és protestánsok nem telepedhetnek le ott. Kiemelte: a Bánságot nem a román hadsereg foglalta el, hanem a szerb, s csak 1919. augusztus 3-án adták át a románoknak.
Temesváron augusztus 3-án ünneplik a város napját. A két világháború közötti időszakból két jelentős megvalósítást emelt ki a szerző. Az 1922-ben Lugoson megjelent, Jakabffy Elemér, Sulyok István és Willer József által szerkesztett Magyar Kisebbség című folyóiratot, mely 1942-ig tájékoztatta a közvéleményt és a világot is a magyarság helyzetéről, valamint a Székely László tervei alapján 1930-ban közadakozásból épült Temesvári Magyar Házat, melyet 25 évnyi pereskedés után sem sikerült visszaszereznie a temesvári magyarságnak.
