Az az érzésem, hogy a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nem tudja, hogy Románia tíz éve NATO-tag, és bármennyire szuverén nemzetállam, katonai kérdésekben szuverenitását átadta az Észak-Atlanti Szövetségnek, ezért szüntette meg a kötelező katonai szolgálatot és ezért maradt rendeltetés nélkül létesítmények, ingatlanok egész sora – nyilatkozta tegnap Antal Árpád polgármester a román fórum egy nappal korábbi nyílt levelére reagálva, mellyel azért fordultak Victor Ponta miniszterelnökhöz, hogy megakadályozzák a sepsiszentgyörgyi lőtér átadását az önkormányzatnak.
Antal Árpád hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben országszerte több száz volt katonai ingatlan került önkormányzati tulajdonba, csak Székelyföldön akadályozták meg ezt mindeddig. Meredek párhuzamnak nevezte a fórum Ukrajnára és „potenciális konfliktusövezetre” történő utalását, és hozzáfűzte, reméli, nem az autonómiáért tüntető tömegeket szeretnék szétoszlatni a román hadsereg ágyúival. Sepsiszentgyörgy polgármestere öt dokumentumot mutatott be: a református, unitárius, katolikus és evangélikus püspökök, illetve Ioan Selejan ortodox érsek kérését, mindannyian egy-két-három hektár területet kérnek temetőnek. A lőtér szomszédságában található köztemetőben a múlt héten az utolsó hely is megtelt, a bővítéshez pedig területre van szükség, ha célba ér a román fórum üzenete, és a kormány leállítja az átadást, akkor az önkormányzat tehetetlen, nem tudja megoldani a kérdést – mondotta a polgármester, aki azt a kérdést is feltette: küldje a beadványt aláíró civil szervezetek címére a sírhelyért hozzá fordulókat?