A megmaradásról szajkózó népvezéreink megbuktak. Amíg jobbról is, balról is veszett kutyaként csaholnak, és olykor egyet-egyet vakkantanak az önrendelkezésről, sötétbe borul a táj. Keserű szájízzel beletörődtem – aztán egy erdőszéli faluban találkoztam a mesebeli favágóval, aki ősi módon harcol a mindennapi betevőért...
Amint megpillantottam, ráirányítottam a fényképezőgépemet: meg akartam örökíteni a fa terhe alatt meggörnyedt szegény embert, aki első ránézésre a szánalom érzését váltotta ki belőlem. Ahogy észrevett, nem szólt, csak intett: Állj! Megtorpantam, ő pedig egy mozdulattal minden erejét összeszedve, a fa súlyával dacolva próbálta kihúzni magát, és mélyen a lencsébe nézett, mintha csak azt mondta volna: Nincs szekerem, nincs traktorom, szegénynek látsz, de ne sajnálj, mert a lelkem gazdag, testem erős és büszke, mert távol a hatalom zajától én így önrendelkezem: tettel és munkával.
Kép és szöveg: HUSZÁR SZILAMÉR
