Elmúlt huszonöt éves történelmünk során több ízben volt már magyar államfőjelölt, ám idén újdonság, hogy az RMDSZ ellenzéke, az Erdélyi Magyar Néppárt is elindította emberét. Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt egya­ránt arra hivatkozott, a kampány jó alkalom közvetíteni a románság felé a magyarság autonómiaigényét, Kelemen a frissen elkészült autonómiastatútumot, a néppárt jelöltje a párt által kidolgozott föderális átszervezés, autonóm Erdély, speciális státusú Székelyföld elképzelését kívánta megismertetni a szélesebb közvéleménnyel. Nagy kérdés, hogy ez mennyire sikerült, mi jutott át a korrupciós botrányok hangzavarán, figyelt-e valaki egyáltalán a ritkán megadatott tévés és rádiós szerepléseikre. Olybá tűnik, sokkal inkább a magyar közösség körében zajlott kampányuk, s bár az esélytelenek nyugalmával szálltak ringbe, mégis lett tét, a magyar politikai erőviszonyokat befolyásolhatja az elért eredmény. Sem az RMDSZ-nek, sem az EMNP-nek nem mindegy, sikerül-e változtatni a két évvel ezelőtt rögzült 85–15 százalékos arányon, marad az RMDSZ az erdélyi magyarság túlnyomó többségét képviselő szervezet, vagy javít ellenzéke, és elindulhat egy egészséges plurális politikai építkezés.
Az első forduló tulajdonképpen az indulások bejelentése óta lejátszottnak tűnik, a kezdetektől nyilvánvaló, Victor Ponta és Klaus Johannis méretkezik meg a második, döntő voksoláson. Ezt jelzik a közvélemény-kutatások, a harmadik népszerűsége oly távol áll a másodiktól, hogy az összes magyar voksa sem tudná esélyessé tenni, de az első fordulóban a két esélyes sorrendjén sem változtathat szavazatunk. Tehát okosabb, ha vasárnap a magyar–magyar vetélkedésre figyelünk, ízlésünk, politikai beállítottságunk szerint választunk két nemzettársunk közül. Mert fontos, hogy elmenjünk, véleményt mondjunk, még akkor is, ha egyikük sem lehet Románia elnöke. Az általuk képviselt elvekre, eszmékre jövőnk épül. Nem mindegy, melyekre, és az sem, hogyan.