A saját ruházat, felszerelés
A szegényebb határőrkatona-családok számára a felszerelés, a ruházat előállítása anyagilag megterhelő. A legnagyobb sérelmek egyike, hogy saját maguk költségén kell katonáskodniuk, a kincstártól csak a fegyvert kapják. A berecki határőrök egy csoportja 1843-ban írásba foglalja ezt, és panaszként átadja a század katonai vezetésének. A „magok véres verejtékével s birtokaik elidegenítésével” sikerül az előírt ruházatot, „köntöseiket megszerezni”– írják többen. Az ezred színét a zeke gallérján és a zeke ujján elhelyezett hajtóka tükrözi. A határőr egyenruhája a székely népviselet.
Egy 1808. május 10-én Illyefalván keltezett hadnagyi rendelkezés felsorolja a határőrkatona felszerelését, amely több mint 63 darabból áll. Több rend ruha (fehér, fekete mundér, lajbi, zeke, nadrág, csákó stb.) előállítása, jó karban tartása megterhelő, főképp, ha a családban többen katonakötelesek. A székely katona felszereléséről olvashatjuk: „akinél fegyver és szíjú szerszám tanáltatik, azokat, úgymint a vasnémüt kipalléroza, a réznémüt kifényesítse, a patrontást (tölténytár) fedelit és két szegit úgy kiviaszozza és fényesítse, hogy abban az ember magát, mint a tükör megláthassa. Minden efectivus (tényleges) ember a maga fejér munderát (egyenruháját), lájbiját, kék nadrágját kitakaritsa, ahol vagy kopott, vagy gomb hibádzik, reá tegye (…) a fekete munderát és fejér nadrággal hasonlóképpen tselekedjék (…) csákója, ha nem volna, rukkolnak (vonulnak) háromszegre felakasztott kalapban (…), az adjusterozott (megigazított) rövid zekéje (rövid felsőkabátja) és sinoros kaptsos harisnyája (posztóból készült, lábrafeszülő nadrágja) meglégyen”. A katonai szemlén a „kirukkoláskor (katonai szemlére vonuláskor) szolga, szabadságos, mindenik kirukkol, és a gyermekek 7 esztendőn feljel, az fél és egész invalidusokkal”.
A feleslegesen kinnlevő fegyverek begyűjtésére is figyelmet fordítanak. Bálint kapitány 1805. június 18-i sepsiszentgyörgyi parancsában elrendeli a kardok begyűjtését. Két évvel később követeli a sisakok leadását, melyet, ha valaki eltagadna, „mindjárt fegyver között az compagniához (századhoz) béküldjék”. A ruházat, a fegyverzet mellett nyilvántartják a lóállományt, a lovak egészségi állapotát. Ebben érdekelt a civil hatóság is, mert a jelentést nemcsak a századparancsnokságnak kell leadni, hanem a királybírónak is. Ez nagyon fontos feladat, mert a ló a szállítás eszköze, de a huszárság alapja is. Bálint kapitány 1804. június 2-án arról intézkedik, hogy a falusi és a városi bírák, valamint a „commendánsok” (a parancsnokok) és lószakértők ellenőrizzék a lovak egészségi állapotát. Szotyorba, Illyefalvára és Aldoboly­ba erre Szotyori Nagy Sigmondot jelölik és küldik.
A székely határőrség vezetése
1764-ben a székely huszár határőrezred hat huszárkapitányából négy német és kettő magyar nemzetiségű. A 2. gyalogezred tíz századosából hét német, kettő székely és egy székelyföldi német nevű, míg az 1. székely gyalogezred minden századosa német. Mindez szemléletesen tükrözi, hogy a székely ezredek többnyire idegen, azaz német tisztikar vezénylése alatt állnak. Érthető, hogy a székely követelések egyike épp az anyanyelven történő, saját „nemzetbeli tisztek” általi kiképzés volt. Mária Terézia 1763. október 8-án kiadott rendelete előírja, hogy a tisztikart az arra érdemes székelyek közül fogják kinevelni. Ez a gyakorlatban csak részben valósul meg. Gábor Áron rámutat, hogy az osztrák szervezésű határőrség németesítő jellegű, a magyarok érvényesülése a szolgalelkűségtől és a protekciótól függ. Magyarországon „sohasem fogja (…) a katonát elévinni az ész, jellem és derékség”. Amikor Gábor Áron e véleményét megfogalmazza, akkor  saját tapasztalata alapján is állítja, hogy hiába kiváló katona, ha nem szolgalelkű.
A katonai létszám nyilvántartása
A határőrség parancsnoksága szabályozza azt is, hogy egy településen hány tisztségviselőt lehet alkalmazni. Bálint kapitány 1818. január 24-ei parancsában felhívja a figyelmet arra, hogy sokan „tsupán az úri szolgálattal” akarják magukat a katonáskodás terhe alól kivonni, köztük a megyebírák, a falubírák. Ennek megakadályozására parancsba adja, hogy e tisztségeket évente más és más személy töltse be. Csak annyi tisztviselő maradjon, amennyit az Erdélyi Főkormányszék engedélyez.
A napóleoni háborúk idején előfordul, hogy katonai mustrán még a 7 éves gyermeknek is részt kell vennie. Ellenőrzik a rokkantak és a fiúgyermekek egészségi állapotát. 1804-ben a 13 év fölötti kiskorúakat azért rendelik hadiszemlére, hogy az erősebb fizikumúakat katonai kiképzésre fogják. A mustrát személyesen a főstrázsamester végzi, hogy pontosan tudni lehessen, kiket lehet fegyver alá vonni, és milyen létszámú tartalékra lehet számítani. A katonai parancs kimondja, hogy „egy is belőlük el ne maradjon, annál is inkább, hogy mostan a főstrázsamester (törzsőrmester) úr meg fogja visitérozni (vizsgálni), kiket lehessen fegyver alá vinni”. Ezek kiképzését is időben megkezdik. Károly főherceg az 1808. április 6-án keltezett felhívásában a székelységet „új vitézi tettekre” buzdítja, ösztönzi. A mustrán (békeidőben) csak a 14 éven felüli gyermekek kötelesek megjelenni. Vitkovits főhadnagy Bikfalván 1812. június elsején keltezett parancsában figyelmeztet, hogy a mustráról „senki félre ne húzza magát” azokon kívül, akik szolgálatban vannak.
A települések belső életének ellenőrzése
Azért kell bemutatnunk a határőrségbe sorolt települések helyzetét, mert kiszolgáltatottságuk ismeretében érthetjük meg igazán, hogy a székely határőrök, köztük Gábor Áron, miért követelik 1848-ban a határőrség feloszlatását. A határőrség parancsnokait a székely közösségekkel való kapcsolatban csak egy cél vezeti, az osztrák szervezésű határőrség érdekeinek érvényesítése. Gyakran felülbírálják a falugyűlések határozatait. Beavatkoznak a település életébe akkor is, ha a katonacsaládok anyagi érdekei sérülnek, mert védeni kell az elszegényedéstől a katonai terhek viselőit. Példaként említjük azt, hogy 1838-ban, a bikfalvi gyalogszázad parancsnoka, Andrássy kapitány, a katonaság érdekeivel ellentétesnek tartja a szacsvai Csorja József gyalogkatonára kiszabott pénzbírságot. Aumer kapitány (1793-ban) egy földperben a katonarenden lévő illyefalvi Gál Anna javára dönt.
A bíráktól megkövetelik a törvények írásba foglalását, mert így könnyebben ellenőrizhetőbbé válnak. Bikfalván keltezett parancsában Végh kapitány 1819. október 2-án felszólítja a bírókat, hogy az évi költségvetést gondosan állítsák össze. A falu számadását ellenőrzik. 1769-ben a katonai vezetés részéről kiküldött ellenőr az évi számadás megvizsgálása után az illyefalvi bíróval, Török Istvánnal fizetteti meg a jóvá nem hagyott költségeket. Ilyen körülmények közt érthető, hogy a települések vezetői miért kénytelenek ajándékkal kedveskedni az ellenőrzést végző katonatiszteknek. 1784-ben az illyefalvi kiadási jegyzőkönyvbe a bíró feljegyzi, hogy „Hadnagy úr számára egy asztalt tsináltattam”. Ez azt is mutatja, hogy a katonai ellenőrök lefizetése, az ajándékozás, nyílt titok.
Közmunkák
A katonai hatóságok figyelme, ellenőrzése kiterjed a települések őrzésére is. Sepsiszentgyörgyön 1807. június 19-én Bálint kapitány figyelmezteti a körzetébe tartozó települések vezetőit, hogy akadályozzák meg a lopást, a gyújtogatást, a járványos betegségek terjedését. Rendelete értelmében, ha a patrolban (őrségben) lévők nem végzik jól munkájukat, és lopás miatt kár keletkezik, azt az őrségben állók kötelesek megtéríteni. A karanténok működése idején naponta ellenőrzik a házakat, s „bármi kitsin nyavalya is mutassa magát” azonnal jelentik.
A hidak, a sáncok, a patakmedrek takarítását is szemmel tartják. Erre szólít fel Bálint kapitány 1804. szeptember 2-án kiadott körlevele. Bár a határőrkatonák mentesülnek  a fuvarozás alól, de a gyakorlatban ez súlyos teherként nehezedik rájuk. 1804. szeptember 3-án kiadott rendeletében Bálint kapitány kéri, hogy a határőrök szállítsák be a Sepsiszentgyörgy, Árkos, Sepsiszentkirály, Illyefalva, Aldoboly és Kökös településekre kirótt famennyiséget. A határőrökre hárul a tiszti lakások építéséhez és a tüzelésre szükséges faanyag fuvarozása. Végh kapitány 1820. november 3-án a Sepsi­szentgyörgyön épülő kapitányi lakás számára hordat cserefát. A berecki határőrök, évente 172 öl fát szállítanak és vágnak fel a tiszti lakások fűtésére. Az „ojtozi officiumnak” élelmezésébe is bepótolnak, hetente egyszer, néha kétszer szolgáltatnak tehénhúst. Gábor Áron, határőr-katonai státusából adódóan, éppúgy részt vesz a berecki katonai mustrákon, kiképzéseken, a közmunkákban, mint sorstársai.
A gyakori tűzvészek elleni védekezést is komolyan veszik. Szotyori főhadnagy Illyefalván (1810. május 26-án keltezett) parancsában feladatul adja ki, hogy „a lószerszámok, szekerek, kádak, kártyák (vizes hordók), vaskantsók és lajtorjafák (létrák) helyreállíttassanak, a kádak vízzel meg legyenek töltve, minden házon, minden embernél egy épületnek tetejét érő hosszú lajtorja fel legyen állítva”. Megha­tá­rozzák azt is, hogy hol lehet pipázni. A kéményseprők munkáját ellenőrzik, de a pálinkafőzést, a beteg állatok gyógyítását, a kártevő állatok, madarak elleni védekezést, a kereskedelmet, a piaci árakat, a házasságkötést, az árvákról való gondoskodást, az iskoláztatást is. A felsorolás nem teljes.
Megfigyelhető, hogy a katonai parancsok tekintélyes hányada közösségépítő jellegű, a székely lakosság mégis erőszakos gyámkodásnak, kényszernek érzi, mert egy idegen hatóság követeli meg. A székelyek egyre nehezebben viselik el, hogy mindennapi életükben is ki legyenek szolgáltatva az idegen uralomnak. Jakab Elek írja: „Súlyosbította ezt az a körülmény is, hogy az ország paraszti állapotú lakóiból állított rendes katona a kiszabott évek letelte után a fegyver terhe alól fölszabadult, de a határőrré erőszakolt szabad s nemes székely – nyomorékság esetén kívül – haláláig hordozni kényszerült.”
(folytatjuk)