Fenyegetik a csángókat

2014. november 6., csütörtök, Közélet

Hamarosan elkergetik a moldvai falvakból a magyar tanárokat, megszüntetik a magyar oktatási programot, és helyette bevezetik az olasz nyelv tanítását, mert az szép és hasznos, míg a csángó nyelv csúnya és haszontalan, a magyarországi segélyek pedig olyan kicsik, hogy azzal megsértik a csángók román identitását – Nyisztor Tinka tájékoztatása szerint ezt mondta Dragoş Benea, a Bákó megyei tanács szociáldemokrata párti elnöke csángó diákok jelenlétében a bákói történelmi múzeumban tartott találkozón.
 

Az elhangzottakról egy diák édesanyja számolt be a pusztinai Szent István Egyesület elnökének, aki az esetről rövid tájékoztatót tett közzé egy  közösségi portálon.
Lapunk érdeklődésére Nyisztor Tinka elmondta, szeretett volna pontosabb információt megtudni a szóban forgó eseményről, de nem sikerült, az a diák, akinek az édesanyja beszámolt az esetről „ennél többet nem értett az egészből, csak hogy szidják a magyarokat, a tanárokat elkergetik, hogy a csángó nyelv milyen csúnya, és majd bevezetik az összes faluban az olaszt, mert az hasznos és szép nyelv. Felháborítónak tartom, hogy a gyermekeket így zaklatják, sajnos, hangfelvételem nincs, az anyuka nevét nem fogom elmondani, mert nagyon félnek.”
Nyisztor Tinka azt is elmondta, Benea tanácselnök a magyarországi segélyekről is beszélt, ami „olyan kevés és csak arra jó, hogy azzal megsértsék a csángók román identitását”. „A tanuló arról is beszámolt az édesanyjának, hogy a múzeumi találkozón, ahová a bákói katolikus gimnázium tanulói mellett Bákó megyei falvakból is vittek diákokat, két előadó valamilyen projektről beszélt, feltételezhetően arról a Norvég Alapból finanszírozott pályázatról van szó, amelyet Victor Ponta miniszterelnök október 10-én  mutatott be Bákóban, és amely ötven falut érint majd Moldvában” – véli a Szent István Egyesület elnöke, aki kampányfogásnak tartja, hogy elmúlt vasárnap, az elnökválasztás napján „Benea Pusztinában templomban volt, a misén a pap bemutatta mint a legjobb barátját, és a néppel megtapsoltatta”.
Az esetről Burus-Siklódi Botondtól, a moldvai magyar oktatási programot működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szö­vetsége elnökétől is kértünk tájékoztatást. A szervezet vezetője elmondta, hivatalosan nem értesültek a szóban forgó múzeumi eseményről és az ott elhangzottakról, de nem is érti, hogy a Bákó megyei tanács elnöke miért szólna bele a magyar oktatási programba, amikor ahhoz semmi köze. Dragoş Benea vitatott csángóellenes kitörését sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja, ellenben elmondta, hogy azt már korábban is tapasztalta, „a bákói hatóságok azt terjesztik, a magyar állam anyagi  támogatással csábítja a moldvai gyermekeket a magyar oktatási programba”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 836
szavazógép
2014-11-06: Közélet - :

Kit szeret jobban a Fidesz? (Nemzetpolitika felsőfokon)

Eddig példa nélküli üzenetsorozatot fogalmazott meg a Fidesz egyik politikusa az erdélyi magyar politikai alakulatokkal kapcsolatos budapesti viszonyulást illetően. Grezsa István miniszteri biztos arról beszélt az InfoRádiónak, hogy a magyar kormányzatnak is figyelembe kell vennie a romániai választási eredményeket, és ez alapján kell kialakítania a magyar szervezetekhez való viszonyát.
2014-11-06: Közélet - Iochom István:

Nevet kapott a gyermekotthon (Kézdivásárhely)

Tegnap délelőtt a kézdivásárhelyi 2-es számú elhelyezési központban tartotta rendkívüli ülését a megyei önkormányzat. A kihelyezett ülésen a harmincegy megyei tanácstag közül húszan voltak jelen. Az ülés napirendjén két határozattervezet szerepelt: a 2-es számú elhelyezési központ elnevezése Borosnyay Kamilla Gyermekotthonra, illetve a  Megyei Természetvédelmi, Vidékfejlesztési és Hegyimentő Központ ideiglenes irodavezetőjének, Papucs Andrásnak a tisztségből való felfüggesztése. Mindkét tervezetet egyhangú vokssal fogadták el.