Demeter J. Ildikó
Ijesztő volt a vasárnap este kirajzolódott választói térkép – elsősorban a balkáni politikától nagyon világosan elhatárolódó, ám két oldalról bekerített erdélyieknek, de az első forduló után vezető tábornak sem lehet kellemes, hogy a nagy román egyesülés századik évfordulója előtt a nem önszántából csatlakozott országrész minden betelepítési és homogenizálási erőfeszítés dacára is elkülönül.
És ezt nem lehet a már csak szórványban élő nemzetiségek rovására írni: mindenütt román többség szavazott a változásra. Ők nyilvánították ki azt is, ami az alkotmányban szerepel, a valóságban azonban gyakran és fájdalmasan hiányzik: hogy a román állampolgárok nemzetiségre való tekintet nélkül egyenlőek. Sok mást is jelez még ez az egyaránt lelkesítő és lehangoló eredmény, amire jó lenne odafigyelni azoknak is, akik az ország sorsát belülről irányítják, és azoknak is, akik kívülről próbálják befolyásolni.
Legjobban azonban maguknak az erdélyieknek kell összekapniuk magukat, ha valóban azt akarják, hogy előre, a nyugati demokráciák felé, nem pedig vissza, Kelet és az egypártrendszer irányába mozduljon Románia. Az elnökválasztás első fordulójában ugyanis épp az erdélyiek választási jelenléte volt a leggyengébb, holott ők azok, akik döntő módon befolyásolhatják a végeredményt, ami nem pusztán egyik vagy másik politikus pályáját, hanem az egész ország sorsát megpecsételheti. Látszólag ugyan többen vannak, akik a korrupt és hazug posztkommunista oldal jelöltjét támogatják, de ha a második fordulóban több erdélyi győzi le fásultságát, kiábrándultságát, és ballag el a szavazókörzetébe, még van esély arra, hogy ne csak áldozatai legyünk a Dâmboviţa-parti mentalitásnak. S lehet, hogy épp a magyarságon múlik, mert nem biztos ám, hogy az inkább liberális Tăriceanut hívei vakon követik a szociáldemokrata kormányba, nélküle pedig Ponta államelnöksége is elúszhat.
Igaz, Klaus Johannis sem mutatkozott magyarbarátnak, de ellenségnek sem, s a – kétségtelen szavahihetőséggel társuló – közömbösség még mindig jobb, mint a baloldalon hol nyíltabban, hol burkoltabban megmutatkozó gyűlölet. Victor Ponta időnként ígér ezt-azt az RMDSZ-nek, de az nem túl biztató, hogy egyik lehetséges kormányfőjelöltje a hírszerzési igazgató, és a külügyi titkosszolgálat volt főnöke, Meleşcanu is őt támogatja. Mi készül itt, kémállam? Aggasztó az is, hogy a kormány egyik zsebpártja a szélsőséges Vadim Tudorral kötött megállapodást. Ezt azért a szintén nem magyarbarát liberálisok nem tették meg, és tudjuk, hogy a szociáldemokraták ígéretei mennyit érnek.
Ne hagyjuk magunkat. Erdély még legyőzheti a Balkánt, de csak ha az itt élők is úgy akarják.
