Ártalmas az éjjeli munka

2014. november 7., péntek, Magazin

Az éjszakai munka öregíti az agyat és károsítja működését – figyelmeztet egy friss tanulmány. Angol és francia kutatók kimutatták: a biológiai órával ellenkező munkaidő egy évtized alatt hat évvel öregíti az agyat.
 

A szervezet belső órája szerint az embernek nappal kell aktívnak lennie, éjjel kell aludnia. Franciaországban háromezer résztvevő memóriáját, gondolkodási sebességét és kognitív képességeit mérték tesztekkel. Az idő múlásával az agy is öregszik, a kutatók azonban azt mondták, az éjjeli műszak felgyorsította ezt a folyamatot.
Akik több mint tíz évet dolgoztak éjszaka, azoknak az eredményei a mintegy hat és fél évvel idősebbekének feleltek meg. Amint abbahagyták a váltott műszakot, öt év alatt „meggyógyultak”.
„Lényeges hanyatlást tapasztaltunk az agyműködésben. Valószínű, ha bonyolultabb feladatot vállalnak, talán több hibát ejtenek, és esetleg százból egynek messzemenő következményei lehetnek, azt azonban nehéz lenne megmondani, hogy a mindennapi életben ez milyen hatással járna” – mondta Philip Tucker, a Swansea-i Egyetem kutatócsoportjának tagja. – Mivel a társadalomnak szüksége van az éjszakai munkára, a károkat enyhíteni kell a munkaidő-beosztás jobb tervezésével és rendszeres egészségügyi szűréssel, amelyben a kognitív teljesítményt is mérni kell – tette hozzá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 802
szavazógép
2014-11-07: Magazin - :

Csíkszeredai drónok sikere Bécsben

A Pioneers Fesztiválon, Bécsben mutatta be drónjait a csíkszeredai Bustya Attila nagy sikerrel: egy osztrák alpinista az ő gépeivel döntené meg a drónok magassági világrekordját.
 
2014-11-07: Magazin - :

Nem vásárolhatnak energiaitalt a fiatalok (Litvánia)

A világon elsőként Litvániában betiltották energiaitalok eladását fiatalkorúaknak. A november 1-jével életbe lépett jogszabály megsértőit 200-tól 400 litáig (60–120 euró) terjedő pénzbírsággal sújtják.