Nem így történt; Románia bekebelezte Erdélyt – ezért csúszol el ma háromméterenként egy-egy flegmán a nagy sugárutakon” – írta Sabin Gherman kolozsvári újságíró 1988-ban az Elegem van Romániából című kiáltványban. Tizenhat évvel később, az elnökválasztás első fordulójának eredménye (mely Erdély és a Bánság kivételével vörösre festette az országot) és a szombaton lezajlott tüntetések után (melyeken az erdélyiek és a bánságiak tömegesen utcákra vonultak, az ország többi régiója azonban nem) a híres kiáltványban Sabin Gherman által megfogalmazott üzenet időszerűbbnek tűnik, mint valaha. Az Adevărul megkérdezte a kolozsvári újságírótól, mi a véleménye a romániai politikai színpadon tapasztalható legutóbbi fejleményekről.
– Mi az oka annak, hogy az erdélyi és bánsági Ponta-ellenes tüntetéseken több ezren gyűltek össze, míg Bukarestben, Jászvásáron, Kons­tancán és más déli vagy keleti városban csak néhány százan vettek részt, több fontos városban nem is szerveztek ilyeneket?
Sabin Gherman: Őszintén? Akár viccesnek tűnik, akár nem, a kormányon lévők diaszpóraként tekintenek az erdélyiekre és a bánságiakra – igen, képtelenek megérteni, hogy etika nélkül nincs demokrácia. A szavazási opción túlmenően elsősorban azért vonultak utcára az emberek, mert semmibe vették őket: a külügyminisztérium nem űzhet gúnyt a külföldre távozott románokból. Amikor pénzt küld haza és megmenti a GDP-t, akkor jó a diaszpóra, amikor választani akar, megalázzák. Erdélyben és a Bán­ságban az ilyesmivel nem lehet játszani, itt nem teheted meg, hogy ma elküldesz valakit az anyjába, holnap pedig úgy csókolgatod, mintha semmi sem történt volna.
– Hogyan értelmezi az első forduló eredményeit mutató térképet – melyen Havasalföldet és Moldvát Ponta szavazói vörösre színezték, Erdélyt, a Bánságot pedig kékre Johannis választói? Ön szerint miként viszonyulnak ehhez a térképhez az erdélyiek és a bánságiak, illetve azok a térségek, ahol Pontára szavaztak?
– És azt a kérdést feltette magában, hogy nálunk miért mondják azt, hogy „eredményes munkát”, a Kárpátokon túl pedig, hogy „könnyű szolgálatot”? Az erdélyieknél és a bánságiaknál, amennyien még maradtak, szégyen alamizsnát elfogadni. Brukenthal báró, amikor a rászorulókon segített, azt mondta nekik, hogy végezzenek kaszáló mozdulatokat a nagyszebeni főtéren – éppen azért, hogy ne gondolják úgy, bármi járna nekik munka nélkül. Megmaradt ez a rejtett emlékezet, benne van a génekben. Nálunk is járnak a koldusok portáról portára, de nem közvetlenül kenyeret és szalonnát kérnek, hanem azt kérdezik, hogy van-e felvágandó fa vagy begyűjtendő széna. Munkát kérnek. A Kárpátokon túl más a helyzet, kérdezzék meg Dragneától, miként sikerült egy olyan megyét, ahol Románia legjobb mezőgazdasági területe van, az ország egyik legszegényebb pólusává változtatni. Észre kellene már vennünk, hogy a legszegényebb megyékben vannak a leggazdagabb kiskirályok. Ezért szavaztak így: mert Erdélyben és a Bánságban azt akarjuk, hogy jobb, Moldvában és Havasalföldön pedig azt, hogy rosszabb ne legyen.
– Ha valami kezdetének tekintjük az első fordulós szavazást és a hétvégi tüntetéseket, akkor ön szerint mi következik? Mit akarnak az erdélyiek és a bánságiak?
– Remélem, hogy egy kis tisztességet – én ezt kívánom. Az lenne a jó, ha létezne egy sor szabály, mely nem képezheti alku tárgyát függetlenül attól, hogy a bal- vagy a jobboldal kerül hatalomra, ez lenne a normális. Nem kezelheted úgy ennek az országnak a vagyonát, mint egy részeges, aki sorra adogatja el házából a bútorokat. A választási alamizsna kedvéért kiárusítják az országot, 17 milliárd dollárnyi rezet adtak oda százszor kisebb áron, eladták a kőolajat, és csodálkoznak, hogy Bécs­ben olcsóbb a benzin, mint Ploieşti-en, mindent el fognak adni csak azért, hogy megőrizhessék a hatalmat. Erdélyben és a Bánságban jobban látjuk – két évtizede – ezeket, mert itt kevesen vannak, akik még nem jártak külföldön, a határon túl vásárolunk gyógyszert, mert olcsóbb és jobb, oda visszük a feleségünket szülni, mert tisztább és olcsóbb a kórház, onnan veszünk magunknak ennivalót, füzeteket, autót, nagyjából mindent. Márpedig nem folytatódhat a végtelenségig, hogy azt látod, a határon túl ember vagy, a határon innen, saját országodban rab.
– Mi történik, ha Pontát választják meg elnöknek? Tehetnek valamit az erdélyiek és a bánságiak?
– Ha a választás tisz­tességes, a szavazók akaratának elismerése ugyanolyan fontos, mint maga a szavazati jog. De kétlem, hogy az urnákhoz engedik majd a diaszpórát. Mon­dok egy példát: Madridban 200 ezer román számára hét szavazókört nyitottak. Ibiza térségében egyetlenegyet sem. Olaszország­ban a nagy román közösségekkel rendelkező városi hatóságok konkrét megoldást küldtek a külügy­minisztériumnak – nem vették figyelembe. Párizs­ban, Ber­linben, az Egye­sült Álla­mokban teljesen semmibe vették a vok­solni akarókat. És ha folytatódik ez a semmibevétel, akkor afelé hajlok, hogy Erdély és a Bán­ság az utcákon marad, akár Buka­rest­tel, Kons­tancával, Jászvá­sárral vagy Cra­iovával együtt is.
– A választás azt jelzi, Romániában két külön ország létezik?
– Igen, határozottan. Az egyik azt kéri, hogy adjanak neki többet, és a baloldalra szavaz, a másik azt, hogy kevesebbet vegyenek el tőle, és a jobboldalra szavaz. Az előbbi az államtól és az alamizsnáitól függ, az utóbbit mindig falhoz vágják, ahányszor decentralizálást kér. És mivel Ponta azt mondta, hogy külföldön a románok Románia legnagyobb ellenségei, én azt mondom neki, hogy senki – sem Románián kívülről, sem azon belülről – nem húzott úgy határt Románia és Er­dély közé, ahogy az neki, Románia kormányfőjének sikerült.
– A hétvégi temesvári tüntetésen felbukkant egy szalagplakát, melyen az állt: Kiraboljátok a Bánságun­kat. Támogatjuk az adózási decentralizálást! Az emberek – Románia zászlója mellett – a Bánság és Erdély zászlóit lobogtatták. Miként értelmezi ezt az üzenetet?
– A Bánság kirablása évtizedek óta zajlik. Idézzünk Iuliu Maniutól: „Vegyük Temes Tartomány, egy viszonylag gazdag tartomány példáját. Az állam ebből a tartományból évente mintegy 5–6 milliárdot hajt be. Tudják, hogy ezekből a milliárdokból mennyi marad a közigazgatási, kulturális, gazdasági, egészségügyi stb. igényekre? 200 millió!” Erdély és a Bánság 1928-ban az országos költségvetés 86 százalékát biztosította, a Regát és Moldva 14 százalékot. Ezek konkrét számok, történelmi adatok. Meg tudom érteni, az 1915-ös Románia csődben volt, fejlődnie kellett és normális, ha az a testvér, akinek van, ad annak, akinek nincs. De az erdélyiek és a bánságiak pénze nem az egyszerű moldvaihoz vagy az egyszerű regátihoz került, hanem az ottani politikusbandákhoz. Moldva pedig nem fejlődött, ahogy a Regát sem, de a pénz elúszott. Az általunk kért adózási és közigazgatási decentralizálás rendezné, megfegyelmezné a szolidaritást: a segélyek többé nem haladnak át minisztériumokon, hanem konkrét tervekre mennek. Árvíz van Moldvában? Higgye el, sok erdélyi kész lenne elfogadni, hogy adója egy részét fordítsák gátakra – de ne a politikában tevékenykedő fejesek cégei kapják meg, azok csak papíron rajzolgatnak gátakat, melyek ott is maradnak, papíron. Nagyon jó, hogy Erdély és a Bánság zászlóival vonultak ki: egyrészt tiszteletben kell tartani az identitást, és csak az ügyeletes rettegők látnak fenyegetést a regionális identitásban – végül is a regionális kultúrák teszik egésszé a nemzeti kultúrát és identitást. Másrészről ugyanezek a rettegők hatkönyöknyi magasra ugranak Erdély zászlójának látványától, de csendben bóbiskolnak, amikor Ponta úr az ortodoxia felsőbbségét javasolja a választási versenyben. Tudja, mit? – én azt szeretném, ha minden erdélyi és bánsági házra ki lenne tűzve a mi zászlónk.
– Ezek a tüntetések számíthatnak a második forduló eredményében? Megmozgatják azokat a szavazókat, akik eddig otthon maradtak? Meg­változik a szavazási térkép?
– Erdélyben és a Bánságban a térkép ugyanaz marad. Aki Nyugat felé tart, az érti. Aki Kelet felé, az túl későn fog felébredni, ha egyáltalán...

(Forrás: Adevarul.ro, fordítás: EuroCom – Romániai Sajtófigyelő)