Érthető ugyan a vélemény – de el nem fogadható. El nem fogadható, mert – legyenek bár magyar ügyekben ugyanannyira érzéketlenek – óriási a különbség aközött, amit a két pályázó képvisel. Mintha két ország képviselője mérkőzne meg egymással.
Egyikük a posztkommunista párt saját neveltje, pimasz és demagóg, a legkorruptabb alakulat kiskirályainak, vörös báróinak foglya és szószólója, a balkáni politizálás megtestesítője, aki a győzelem érdekében semmitől sem riad vissza: üres hazafias szólamokkal nemzeti és vallási érzelmekre építi kampányát, gátlástalanul, szemrebbenés nélkül hazudik a televíziós vitákban. Tiszta Románia, tiszta Balkán.
A másik Nagyszeben polgármesteri székéből került a bukaresti politizálás mocsarába, láthatóan nem érzi magát túl jól e környezetben, kampányát eddigi eredményeire, munkájára alapozza, szavak helyett a tettek emberének vallja magát, a szócsatákban is kimért, megfontolt, németesen – talán túlságosan is – merev, eltökéltnek mutatkozik a korrupcióellenes harc folytatására. Tiszta Erdély, mondhatnánk – ha igaz lenne. De nem az, még nem az.
Mert még nem tartunk ott, hogy Erdély egyértelműen meg tudja fogalmazni érdekeit, érvényesíteni tudja azokat, szavának súlya legyen, Bukarest pedig ne hagyhassa azt figyelmen kívül. Még ott tartunk, hogy Johannisnak önszántából vagy megfelelési kényszerből, de idomulnia, alkalmazkodnia kell a többséghez, túlhangsúlyoznia románságát, még nem ejthet szót arról, hogy Bukarest kizsákmányolja e térséget. Talán nem is Klaus Johannis fogja mindezt megfogalmazni, talán nem is alkalmas erre. De az biztos: a vasárnapi választás kicsit arról is szól, hogy rádöbben-e értékére, erejére Erdély – vagy hagyja tovább uralkodni a Balkánt. Két ország, egy választás.