A magyar nemzetőrségek lefegyverzését az erdélyi román és szász népfelkelőkre bízza, és ezzel véres polgárháborút robbant ki. Szándéka a magyar forradalmi erők gyengítése. Polgárháborús összetűzésekre már ko­rábban sor került. A szeptemberi balázsfalvi gyűlésen a románság nyíltan meghirdeti a magyarok elleni harcot, miközben a székely országgyűlési követek (köztük Berde Mózes és Mikó Mihály) nyomására az országgyűlés szeptember 19-én elfogadja a székely határőrség megszüntetéséről szóló törvényt. Ők ekkor még nem mérték fel a polgárháború kiszélesedésének mértékét. A riasztó hírek hatására sürgős feladattá vált a független székely haderő megteremtése. Bár a marosszéki Berzenczey László képviselő és néhány társa – Kossuth Lajos megbízásából – már korábban létrehozza a székely városokban a toborzóközpontokat, a Kossuth-huszároknak nevezett lovascsapatot, ez kis létszámú és nem pótolhatja a fegyverforgató székely haderőt. Az osztrák katonai vezetés azonban támaszkodhat a naszódi és az orláti román határőrezredekre, mindezek mellett maga mellé sorakoztatja fel a nemzetőrségbe szervezett szász és román tömeget. Érthető, hogy Berzenczey László miért kezdeményezi a székely nemzetgyűlés összehívását 1848. október 16-án Agyagfalván, Székelyudvarhely mellett, azon a réten, amely évszázadokon át a székely nemzetgyűlések színhelye volt.
A gyűlés
Annak ellenére, hogy a 2. román határőrezred hadiszállását Szászrégenbe helyezik, és ez veszélyezteti Marosvásárhelyt, ugyanakkor a román népfelkelők is több helyen lezárják az Agyagfalva felé vezető utat, hatalmas tömeg gyűlt ott össze. Számukat Jakab Elek 60 ezerre, Béldi Gergely 70 ezerre, Nagy Sándor 50–60 ezerre becsüli, e tömegnek öt-tíz százaléka számítható képzett katonának. 1848 júniusában a székely határőrök létszáma 6101-re tehető, a két gyalogezred 4530, a huszárezred 1571 személyből áll. Időközben egy székely zászlóaljat és egy osztály huszárt Bánságba rendelnek, így az agyagfalvi gyűlésen résztvevő katonák létszáma mindössze 4500-ra becsülhető. A határőrség mellett nagy számban gyülekezik a székely nemesség, az értelmiség és a saját költségükön felszerelt Kossuth-huszárok. A székely székek népét a kormánybiztosok vezetik: a háromszékieket Berde Mózes, a csíkiakat Mikó Mihály, az udvarhelyieket ifj. Bethlen János, az aranyosszékiek küldöttségét Zeyk József.
Az agyagfalvi tér közepén emelkedik a „toronymagasságú tanácskozó tribün (szószék); onnan sugár-egyenesen ágaztak ki a különböző csapatok, a legszebb rendben – a központtól mindinkább szélesedő sugár közökkel”, mint egy óriási csillag – írja lelkesen Nagy Sándor. Jakab Elek történetíró szintén büszke arra, hogy ő „is e népből való”. Béldi Gergely naplójá­ban feljegyzi, hogy számtalan lobogó villogott, a tömeg helységenként felállítva az őszi napfényben „érdekes képet” muta­tott. A „rendes katonaság szokott fegyverében, a többiek lánd­zsák­kal, vadászfegyverekkel ellátva a nemzetőri elöljárók ve­ze­tése alatt. A tér közepén emelkedett egy deszkából készült szín, melynek kúpján vala a szószék”. A gyűlést gróf Mikó Imre nyit­­ja meg, mint a Főkormányszék ideiglenesen kinevezett el­nöke. A gyűlés vezetői a kormánybiztosok mellett Gál Sándor és a későbbi székely hadak parancsnoka, Berzenczey László.
A  résztvevők kiáltványban fordulnak Erdély más „fajú és vallású” népeihez, hirdetve a polgári egyenjogúságot. Esküt tesznek a magyar alkotmányra és minisztériumra, a királyra. Az 1848/XXII-es törvénycikk alapján honvédcsapatokat szerveznek, amely csak a magyar minisztériumnak engedelmeskedik. A katonai hűségeskü szövegébe befoglalják, hogy a székely hadsereg nem fogad el az erdélyi General Commandótól semmilyen rendeletet. Katonai főparancsnoknak Sombori Sándor huszárezredest nevezik ki, a polgári ügyek vezetését kormánybiztosokra ruházzák.
Széthullik a székely haderő
Sajnos, annak hírére, hogy többezres román népfelke­lőcsapatok – a Maros és a Nagy-Küküllők mentén Ba­lázsfalváig – terrorizálják, gyilkolják a magyar lakosságot, a békés, fegyelmezett székelység radikalizálódik. Nyo­másukra a katonailag szervezetlen, felkészületlen és tüzérség nélküli tömegből négy hadtestet szerveznek. A csíki­akat Dorschner alezredes, a háromszékieket Donáth alez­redes, a marosszékieket gr. Lázár Dénes nemzetőrségi őrnagy, míg az udvarhelyieket Beczmann őrnagy vezeti.
A mintegy 25–35 ezer ember, ha sorkatonaságból állna és tüzérséggel rendelkezne, alkalmas lenne Erdély katonai ellenőrzésére, és véget vethetne a véres polgárháborúnak. Berzenczey László 1848. október 20-án Kossuthnak küldött jelentésében azt írja, hogy e csapatok közt csupán 2500-re tehető a katonailag képzettek száma.
A hirtelenjében felállított csapatok inkább népfelkelők, az eredmény is ezt tükrözi. Annak ellenére, hogy az egyik székely hadoszlop október 29-én Vajdaszentiványnál szétveri Urban ezredes román határőrezredét, e győzelem is kudarccá alakul. A felelőtlenül engedélyezett szabadrablás, a rossz katonai vezetés és a fegyelmezetlenség e hadtest felbomlásához vezet. November 4-én a Gedeon József tábornok vezette, ágyúkkal felszerelt sorkatonaság Marosvásárhelynél szétver egy másik székely hadoszlopot. Az élelmezés hiánya és a tétlenség a fehéregyházi székely tábor széteséséhez vezet. Bebizonyosodik, hogy szervezetlen tömeggel, tüzérség nélkül nem lehet győzni a fegyelmezett, jól felszerelt csapatok felett. A hirtelen felállított székely haderő akkor hullt szét, amikor rájuk a legnagyobb szükség lett volna.
Az osztrákbarát érzelmű Dorschner Franz ezredesnek sikerült Csík–Gyergyó–Kászonszék területén megőrizni hatáskörét, elvileg elfogadja a General Commandótól való függést, igaz, hogy idegen katonaság nem léphet a szék területére. Mivel Csíkban hiányzik a Háromszékihez hasonló forradalmi csoport, az ún. Kiskomité, amelynek Gábor Áron is tagja volt, a polgári igazgatás képtelen a hatalom átvételére. Marosszék és Udvarhelyszék osztrák katonai megszállás alá kerül. Csak Háromszék népének sikerül 1848 őszén megszervezni az önvédelmi harcot.
Háromszék 1848 októberében
A Honvédelmi Bizottmány, nevezik még Központi Kormánynak is, a tanácskozásokat a népgyűlések keretében folytatja, melyen mindenki részt vehet, és úgy érezheti, hogy ő is felelős az önvédelem sikeréért. Gábor Áron 1848 tavaszán, moldvai tartózkodása idején értesül a magyar forradalomról. Elképzelhető, hogy már itt (is) tárgyal Berde Mózes kormánybiztossal az ágyúgyártás lehetőségeiről. Lehet, hogy Berde már ekkor felkéri, hogy menjen haza Háromszékre és vizsgálja meg az ágyúgyártás feltételeit. Újfalvi Sándor 1855-ben összeállított emlékiratából, amelyben ismerteti Berde Mózes visszaemlékezését is, az tűnik ki, hogy e két háromszéki politikus nem találkozott Agyagfalván. Az emlékirat szerint, miután Berde Agyagfalváról hazaért, egy reggel – minden bizonnyal az október 23-át követő napokban – megjelent a lakásán Gábor Áron. Úgy tudja, hogy ez volt első találkozásuk. Gábor Áron a bemutatkozás után azonnal elmondta jövetele célját, felajánlotta, hogy önt ágyút. A megegyezés után Berde Gábor Áront azonnal Barótra küldi a nemzetőrség századosához. Üzenetében arra kéri a századost, hogy nyújtson Gábor Áronnak segítséget, mert a bodvaji vasöntödében ágyúkat fog önteni.
Berde Mózes már e találkozás előtt hallott Gábor Áronról. Tájékozódott, mert másképp elképzelhetetlen egy ilyen megbízás. Az is lehet, hogy bár Újfalvi Sándor nem tud róla, de a kormánybiztos és Gábor Áron már Agyagfalván is beszélt az ágyúöntésről. Tény, hogy az agyagfalvi gyűlés október 17-ei jegyzőkönyve megemlíti a tüzérség hiányát és az ágyúöntés szükségességét. A gyűlés vezetői ez alkalommal a székely települések elöljáróihoz fordulnak, kérve harangjaik felajánlását ágyúöntés céljára. Feljegyzik, hogy az erdővidéki Bölön község elsőként ajánlja fel harangját.
A magyar kormánylap, a Közlöny, valamint az Esti Lapok és a Pesti Hírlap is tud arról, hogy Gábor Áron is ott volt Agyagfalván. Dózsa Dániel a Közlönyben megemlíti, hogy a derék tüzér, székely káplár, Gábor Áron az agyagfalvi táborból hazamegy. Az Esti Lapokban pedig az olvasható, hogy az agyagfalvi gyűlésen Gábor Áron „előlépett, magát ágyúöntésre ajánlva. Azt hiszi tán az olvasó, hogy a férfit, ki a fegyvertelen tömegnek ágyúkat akart készíteni, pártolták. Korántsem.” Jakab Elek történész azt is tudja, hogy amikor Agyagfalván döntést hoznak arról, hogy az egybegyűlt férfiakból több hadtestet állítanak fel, és tüzérség nélkül az ellenség ellen küldik, akkor Gábor Áron ezt ellenzi. Határozottan állítja, hogy tüzérség és ágyúk nélkül nem lehet harcolni az osztrák haderő ellen. Az a véleménye, ha Puchner kiállít „eléjök hat ágyút, az atyafiak az első ágyúszóra mind hazaszaladnak.” Sajnos e nyilatkozata, jóslata „betű szerint teljesült”.
Berde Mózes kiegyensúlyozott értelmiségi határőrcsaládból származik, gyakorlás nélküli csapatokhoz. Úgy gondolják,  ezeket előbb fel kell fegyverezni, és be kell gyakoroltatni. Az agyagfalvi gyűlésről hazasiet Háromszékre, és erélyes szervezőmunkába fog. Célja olyan ütőképes sereg felállítása, amelyre támaszkodva tárgyalni lehet Puchnerrel, s szükség esetén Háromszék népe fegyverrel a kézben védekezik. Szerencsére, amíg Berde és más széki vezetők Agyagfalván tartózkodnak, addig Háromszéken Pap Mihály nyugalmazott őrnagy és Gidófalvi János széki jegyző, katonai- illetve főkirálybíró hatáskörrel ideiglenes vezetőséget hoz létre. Az otthon maradó, fegyverbe állítható lakosságot arra szólítják fel október 19-én, hogy készüljenek fel egy esetleges osztrák katonai támadás visszaverésére. Október 20-án kiosztják a tartalék fegyvereket, és a nagyobb helységekben megkezdik a fegyveres kiképzést. Amikor a szék vezetői október 23-án hazaérnek Agyag­falváról, Háromszéken már javában folyik a szervezőmunka. Mire az Agyagfalván hirtelen felállított, kiképzés és tüzérség nélküli szétvert csapatok is hazaérnek, Háromszéken önvédelmi harcra készülő, bizakodó társadalom várja őket.
(folytatjuk)