Székely rovásírásos felirattal egészítik ki a Vargyas közigazgatási határát jelző táblákat. Az erdővidéki önkormányzat gondoskodik a Székelyudvarhely felőli megyehatáron négy évtizede állított székely kapu felújításáról is.
Ilkei Ferenc polgármester szerint az, hogy Vargyas nevét rovásírással is feltüntetik, üzenetet hordoz: itt székelyek laknak, akik ragaszkodnak hagyományaikhoz. A román és magyar felirat a helyén marad, a testvértelepülések neve lejjebb kerül, hogy elférjen a Sütő István által ajándékba készített tábla.
Négy évtizede került a megyehatárt jelző gyalogkapu Vargyasra, s ez idő alatt fénye megkopott.
– Felmértük állapotát, s kiderült, szerkezetével nincs baj, de a galambdúcos tetőt le kell szerelni, alaposan átvizsgálni, a zsindelyeket kicserélni, s pótolni kell egy hónaljkötést és néhány borító-díszítő deszkát, majd újrakezelni az egészet. Minden szükségest beszereztünk, hamarosan megújul tehát szép jelképünk. A kapu melletti kőtömbre felkerül a megyecímer és a székely zászló is – nyilatkozta Ilkei Ferenc.
Az 1970-es évek közepén Vargyasra került gyalogkapu kalandos történetét lapunk néhai főmunkatársa, Sylvester Lajos 2008 novemberében közölt Vargyas, Erdővidék gyöngyszeme című írásában ismertette: „Az esti fellépés előtt, három-négy évtizeddel korábbi személyes emlékeimet elevenítendő, széltében-hosszában bejártam a falut, majd a végre jó minőségű aszfaltúton felkanyarogtam a Rika erdejéig, egészen a megyehatárig, ahová a déli, kökösi megyebejárat székely kapuját eldugva, de mégis a nyilvánosság előtt hagyva valamikor felmenekítették. Ehhez a kapuhoz engem személyes emlékek is kötnek. Akkori elképzeléseink szerint a megyebejáratokhoz ihletforrásként a táj jellegére is utaló térplasztikai alkotásokat kell elhelyeznünk. Ezek közül a kökösi székely kapu készült el. Állt is a lábán mindaddig, amíg a CO2-ből – a vegyész nagydoktor olvasata szerint »codoi«-ból doktoráló Elena leghűségesebb adjutánsára, Pană központi bizottsági titkárra rá nem szólt, hogy mit keres ott a székely kapu, itt nem csak székelyek élnek. A kapunak pusztulnia kellett. És a vargyasiakra jellemző módon, megyei jóakarók segítségével felmenekítették a Rikára. Ott, a valóságos erdőrengetegek, kőhegyek között s akkor szinte járhatatlan út mellett otthonosan és jól érezte a kapu magát.”
