Elhunytának 435. évfordulóján Dávid Ferencre emlékeztek vasárnap Vargyason. Az eseményen részt vettek a gyepesi és homoródremetei hittestvérek is.
Andorkó Ferenc tiszteletes a bő négyszáz évvel ezelőtt külföldön tanuló, majd onnan hazatérő és új eszméket terjesztő fiatalokról szólt, s kiemelte az unitarizmus elterjedése érdekében oly sokat cselekvő János Zsigmond uralkodását. Mint mondotta, a világlátott jeles fiatalok közé tartozott az „erdélyi, s erdélyiségét mindvégig megőrző, a magyar nyelv művelőjeként és a Biblia ismerőjeként is kiváló” Dávid Ferenc is. Andorkó tiszteletes szerint Dávid Ferenc az erdélyiek számára az volt, ami a világ számára Luther és Kálvin: az új utat kereső és találó ember.
Imets István és Ádám, Farkas Abigél, Katona László, Máthé Edina és a gyepesi Zoltáni Blanka szavalatát, a Borbáth Károly Általános Iskola VII. osztályosainak, a helybeli Dávid Ferenc Kórusnak és a gyepesiek dalcsoportorjának fellépését követően Andorkó Ferenc a Dávid Ferenc-egyletek közösségformáló és kapcsolatkialakító erejéről beszélve mondott köszönetet a gyepesieknek, amiért együtt ünnepeltek velük. A régi iskola előtti gesztenyesoron, a Dávid Ferenc emlékét őrző kopjafánál a kegyelet koszorúit helyezték el.