A hét ország (Ausztria, Bulgária, Olaszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Magyarország) tizennyolc intézményének (statisztikai és kutatóintézetek, egyetemek, önkormányzatok stb.) részvételével lezajlott harminc hónapos (2012 nyarán rajtoló) kutatás most ért a végéhez, az elkészült tanulmányokra alapozva olyan stratégiákat lehet kidolgozni, amelyekkel itthon maradásra lehet majd bírni a fiatalokat.
A 85 százalékban európai fejlesztési alapokból finanszírozott kutatásban további három ország (Albánia, Grúzia és Ukrajna) megfigyelőként vett részt, az egész pedig nemcsak azért érdekes számunkra, mert az egész térség be- és főleg elvándorlási mozgását feltérképezték, hanem azért is, mert Romániá­ból csak Sepsiszentgyörgy, Hargita megye és a ko­lozsvári Kisebbségku­tató In­tézet került be a programba, így ezek konkrétan helyi jelenségekre szabott útmutatást kapnak.
A kérdés különösen időszerű, mert az Európai Unióhoz való csatlakozás éve, 2007 óta Románia – elsősorban gazdasági okokból – erős kibocsátó állammá vált, ma már hárommilliónál több polgára él az országhatárokon kívül, és ezek 71 százaléka a 20–49 éves, aktív korosztály tagja – közölte tegnapi is­mer­tetőjében Buja Gergely, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat munkatársa.
  A hivatalos hazai nyilvántartásokban legfeljebb 150 ezer kitelepedett szerepel, ezért nehéz követni a mozgást, de nagyobb baj, hogy az ország kiüresedése elöregedéshez és gazdaságilag fenntarthatatlan államhoz vezet; a kint dolgozók nagyszülőkre, sőt, néhol szomszédokra bízott iskolás gyermekei máris gondot jelentenek. Erről is két adat van: a román hivatalok 80 ezer, az UNICEF közel négyszer annyi, azaz 350 ezer olyan kiskorúról tud, akinek legalább az egyik szülője távol van. A pontos adatok azért fontosak, mert az iskolahálózat, munkaerőpiac, egészségügyi és nyugdíjrendszer tervezését, alakítását nem lehet ilyen tág és megbízhatatlan statisztikákra építeni, valamit tenni kell, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy nemigen térnek vissza, inkább harmadik országba vándorolnak tovább a boldogulásukat külföldön keresők. Az uniós pályázatok sem igazán gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő jellegűek, az önkormányzat keze pedig eléggé meg van kötve, bár néhány kezdeményezést elindított – igaz, a Gyere haza program nem túl sikeres, de épültek szolgálati lakások fiatal értelmiségieknek, sokat javítottak az oktatási feltételeken, adókedvezményt és adó-visszaigénylési lehetőséget ajánlanak a vállalkozóknak, és a készülő ipari parktól újabb lehetőségeket várnak. A kultúrának is identitáserősítő hatása van, ezen a téren állunk talán a legjobban, de nyilván ez sem elég. A továbblépés egyik hasznos eszköze egy átjárható és felhasználható adatbázis lehet, ennek létrehozását néhány intézmény – a tanfelügyelőség, a statisztikai hivatal, a kereskedelmi kamara – már elkezdte, jelenleg ugyanis minden adat Bukarestben köt ki, helyi szinten nincs együttműködés, adatmegosztás a különböző hivatalok között.
A szakszerű adatgyűjtés és -kezelés fontosságát Barna Gergely, a kolozsvári kisebbségkutató intézet szociológusa is elsőként emelte ki. Az elmúlt hónapok munkája során Sepsiszent­györgy lakosságának moz­gásáról részletes képet kaptak, ebből kiderül, hogy jelenleg nem fogy a megyeszékhely, kilátásai mégsem nagyon jók. Az adatok beszédesek: 1989 előtt a város lakossága – a betelepítések miatt – 17 százalékkal nőtt, miközben az országos átlag 6 százalék volt. Ekkor bő negyvenezerről 68 ezer fölé emelkedett a lélekszám, ezen belül a román ajkúak aránya megháromszorozódott. 1992 és 2002 között az ország népessége 4,9, Kovászna megyéé 4,6, Sepsi­szentgyörgyé 10 százalékkal csök­kent, ekkor indult meg a külföldi munkavállalás, zömmel a magyar közösségekben. A kivándorlás Románia-szerte 2002 után vált általánossá, ebben az évtizedben újabb 9 százalékot veszített a megyeszékhely. Közben a természetes szaporulat a megyében stagnál, Sepsiszentgyörgyön azon­ban enyhe növekedés érezhető, de ennek ellenére nőtt az itt élők átlagéletkora, és fogyott az aktív korú lakosság. Mivel ez hosszú távon munkaerőhiányhoz vezethet, össze kell hangolni az oktatást a mun­kaerő-piaci kereslettel, több szakiskolára és használható románnyelv-tudásra van szükség, ösz­tönözni kell a gyermekvállalást, gazdaságfejlesztő intézkedéseket, megfelelő egészségügyi ellátást kell biztosítani – összegzett a kutató.
Ha lesz, akinek, mert a következő felmérésből az derül ki, hogy a sepsiszentgyörgyi középiskolák végzős diákjainak majdnem fele – 49,9 százaléka – külföldön tervezi a munkavállalást, és közel háromnegyede fontolgatja a kivándorlást. Igaz, majdnem ugyanennyien szeretnének tovább tanulni, leginkább romániai egyetemeken – Kolozsvár, Brassó és Maros­vásárhely a legvonzóbb, helyben csak 8 százalékuk képezné magát tovább (zömmel szakiskolások), Budapesten 10–11, más országokban 6 százalékuk. Aki kitelepedne, a jobb keresetért, fejlődési lehetőségekért tenné, aki inkább maradna, az a családra és a szülőföldre hivatkozott. A kutatást ismertető Sólyom Andrea szociológus elmondta: vannak különbségek a román és magyar, a városi és falusi diákok között, általában a jobb anyagi és kulturális háttérrel rendelkezők tudják biztosabban, hogy mit akarnak. Az iskolájuk által nyújtott oktatással a többség nagyjából elégedett, azok is, akik most inkább más szakot választanának; az elhelyezkedési esélyeket illetően a Kós Károly-szakiskola végzősei a legbizakodóbbak. A város minden tizenkettedikes diákjára kiterjedő felmérésben a szabadidős és dohányzási, illetve alkoholfogyasztási szokásokra is rákérdeztek, és a családalapításra is, amit 23–27 éves korban terveznek a válaszolók, kétharmaduk két gyermeket szeretne. Az íveket az iskolapszichológusok jelenlétében töltötték ki.
A nyolcadikosokról minden évben készíttetünk kimutatásokat, a végzősökről azonban ez az első és igen hasznos felmérés – véli Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy nyolcadik végén nagyon sokan lemorzsolódnak, és eddig egyetlen kormányzati intézkedés sem tudta ezt a folyamatot megállítani. A mesterségeknek jelenleg nincs becsületük, ezért termelünk diplomás munkanélkülieket; jobban oda kellene figyelni a valós igényekre, és olyan alternatívákat teremteni, amelyek az itthoni jólétet is biztosítani tudják, mert a kivándorlásnak negatív oldalai is vannak. A megyében jelenleg 624 olyan gyermekről tudnak, akinek legalább az egyik szülője külföldön dolgozik, és ezek csak az iskolába járók, lehetnek többen is; pszichés gondjaik miatt nehéz velük bánni, senkinek sem jó ez a helyzet – fejtegette. Végül kijelentette: ha a népességfogyás üteme nem lassul, a következő tíz évben kilenc iskolát kell bezárni Három­széken, feltétlenül szükség van tehát előrelátó tervezésre és megmaradási stratégiákra.