A parlament például hallgatott az utca hangjára – és bizony, igen régen történt ilyesmi –: elutasította az amnesztiatörvényt, villámgyorsan megvonta egyes volt miniszterek mentelmi jogát, akik ellen bűnvádi eljárás indult. Tegnap pedig, amikor Victor Ponta kormányfőt faggatták a törvényhozó testület tagjai, az is kiderült: a diaszpórában élő románok szavazati jogának korlátozása nyomán kialakult felháborodás eredményeként talán-talán csak módosítják a választási törvényt, konszenzus kezd ugyanis kialakulni a parlamenti pártok körében arról, hogy lehetővé teszik az elektronikus voksolást vagy levélben történő szavazást. De ezúttal kevésbé arrogáns a kormányfő magatartása is: elismerte, hogy csúnyán leszerepeltek, bocsánatot kért, mint fogalmazott, megfizette a történtekért a politikai árat.
Johannis győzelmei ezek, pontosabban azoké, akik annak reményében adták rá voksukat, hogy valami változhat ebben az állandó átmenetben tévelygő, következmények nélküli országban.
És nem is kis győzelmek, ha figyelembe vesszük, hogy a parlament az elmúlt években rendre figyelmen kívül hagyta a lakosság érdekeit, a civil társadalom elvárásait, tagjainak kiváltságokat biztosítva és köréjük védőgyűrűt vonva akadályozta az igaz­ságszolgáltatási szervek munkáját. Ide sorolhatjuk Ponta megszelídítését is: az a kormányfő, aki néhány héttel korábban még az arrogancia megtestesítője volt, és aki azt hitte, hatalmi pozícióból mindenféle kampányajándékokkal megvesztegetheti a szavazópolgárokat, lám, most kénytelen beismerni tévedését és megoldást keresni a problémára.
Biztatóak az előjelek tehát Johannis decemberben kezdődő államelnöki mandátuma előtt, de az új államfőnek azzal is tisztában kell lennie: óriási elvárásokat támaszt vele szemben a romániai társadalom. Abba pedig belegondolni is rossz, mi lesz, ha újra csalódnia kell.