Miközben a Nyugat továbbra is Angela Merkel közbenjárásától várja a kelet-ukrajnai válság rendezését, a német kancellár egyre keményebb álláspontot képvisel a feszültség okozójának tartott Vlagyimir Putyinnal szemben, ami viszont a patthelyzet elhúzódását vetíti előre. Az orosz elnök a német vezető számára kilenc éve tartó kancellári pályafutásának egyik legnagyobb külpolitikai és biztonsági kihívását jelenti – mutatott rá elemzésében a Carnegie Europe brüsszeli kutatóközpont.
Merkel a válság kirobbanása óta már 38-szor beszélt telefonon Putyinnal, az idő múlásával azonban úgy tűnik, egyre csak mélyül a bizalmatlanság kettejük között. A kancellár legutóbb a G20-as csúcstalálkozó helyszínén, az ausztráliai Brisbane-ben ragadta meg az alkalmat az orosz államfővel való tárgyalásra. Merkel november 15-én 21.30 körül érkezett meg a belvárosban található Hilton Szállodába az orosz elnökhöz, és csak négy óra elteltével távozott onnan. Az egymás anyanyelvét folyékonyan beszélő két vezető tolmácsok és tanácsadók nélkül, eleinte négyszemközt beszélgetett egymással, majd az eszmecserébe később Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is bekapcsolódott. A német kancellárnak négy héten belül ez volt a második maratoni tárgyalása Putyinnal. Október 17-én Milánóban tartottak megbeszélést, amely a brisbane-ihez hasonlóan eredménytelenül zárult.
A két értekezlet között három olyan esemény is történt, amelynek minden bizonnyal hatása lesz az európai biztonságra és az Európai Uniónak a keleti szomszédokkal kapcsolatos stratégiájára – hívta fel a figyelmet a cikkíró, Judy Dempsey, a Strategic Europe blog főszerkesztője. Először is a NATO november 12-én arról számolt be, hogy orosz katonai konvojok érkeztek Kelet-Ukrajnába a szakadárok támogatására. Bár Moszkva tagadja az észak-atlanti szövetség állítását, egyre inkább úgy tűnik, hogy az ukrán kormány és a felkelők között szeptember 19-én megkötött minszki fegyverszünet romokban hever. Másodszor az utóbbi hetekben világossá vált, hogy Európának hosszú távon a Putyinnal való patthelyzetre kell berendezkednie. Elég csak a balti államok légterébe való számtalan orosz behatolásra gondolni, amelyekkel Moszkva mintha azt tesztelné, mennyire eltökélt a NATO szövetségesei megvédésében. A szembenállás újabb epizódjaként Frederick Ben Hodges altábornagy, az észak-atlanti szövetség egyik parancsnoka vasárnap kijelentette: 2015-ben biztosan a balti államokban és Lengyelországban maradnak a tavasszal odavezényelt amerikai katonák, bár eredetileg csak év végéig tervezték ott állomásoztatni őket. Az utóbbi egy hónap harmadik említésre méltó történése, hogy a brisbane-i csúcstalálkozón Japán és Ausztrália is rosszallását fejezte ki az orosz agresszió miatt, ami azt mutatja, hogy a Kremlt már nem kizárólag Észak-Amerikában és Európában bírálják. Tokiót és Canberrát különösen az dühítette fel, ahogy Moszkva a malajziai repülőgép kelet-ukrajnai lelövését illetően viselkedett. A két állam az Egyesült Államokkal karöltve aláírt egy közös nyilatkozatot, amelyben elítélték Oroszország Ukrajnával kapcsolatos politikáját.
A G20-as csúcs a gazdasági kérdéseken túl lényegében Putyin szüntelen ostorozásáról szólt, nem véletlen, hogy az orosz államfő, munkájára hivatkozva, idő előtt távozott az értekezletről. A kérdés most már csak az, mit lehet kezdeni a világ 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő országcsoport szinte egységes Kreml-ellenességével. A válasz nagyrészt Merkeltől függ. A jelenlegi felállás szerint a német kancellár nem hajlandó esélyt adni Putyinnak arra, hogy megőrizze tekintélyét, noha néhány európai diplomata és vezető hajlana erre, csak hogy végre lekerülhessen a napirendről az ukrán dosszié. Merkel már nem bízik Putyinban. A kancellárt nem csupán Ukrajna vagy a moldovai, grúziai és örményországi orosz beavatkozás tölti el aggodalommal. Nyugtalanságát fokozza, hogy nem sikerült elérnie még azt sem, hogy az orosz elnök vesse latba befolyását Bassár el-Aszad szíriai elnöknél. Moszkva a mai napig fegyvereket szállít Damaszkusznak, és támogatja a közel-keleti ország vezetőjét. Ennyit arról, hogy Berlin és az EU nélkülözhetetlennek tartja Oroszországot a többi válság megoldásához – fogalmazott a cikkíró.
Merkel nem akarja a Krím félsziget orosz annektálását vagy Moszkva folyamatos kelet-ukrajnai beavatkozását elfogadni, a Nyugat ugyanakkor kizárt bármilyen katonai akciót Oroszország Ukrajnából való kiszorítására. A német kancellár ehelyett újabb szankciókat sürget dacára annak, hogy Putyin Ausztráliában további válaszlépéseket helyezett kilátásba. Moszkva ellenintézkedései már így is fájnak jó néhány európai országnak. Finnország, Olaszország, Szlovákia, Magyarország és Csehország szankciókkal kapcsolatos kételyei ellenére Európa kitart a büntetőintézkedések mellett, jóllehet legutóbbi sorozatuk is azt mutatja, mennyire nem járható a diplomáciai út. Az európai vezetőknek el kell fogadniuk a változó geostratégiai realitásokat, de mivel az Oroszországhoz fűződő viszonyt illetően hosszú távban kell gondolkozni, saját biztonságpolitikájukat és Kelet-Európa iránti elkötelezettségüket hozzá kell igazítaniuk az új körülményekhez, méghozzá hamarosan – állapította meg a Carnegie Központ elemzője.
