Angelina Jolie a brit fegyveres erőkkel érkezett legújabb filmjének európai premierjére Londonba. A Rendíthetetlen (Unbroken) Jolie második rendezése.
A valós történetet feldolgozó filmdráma főhőse az olasz származású amerikai futó, Louie Zamperini, akiből olimpiai bajnok lehetett volna, ha a második világháború nem keresztezi az útját. A japán hadifogságot megjárt Zamperini idén nyáron hunyt el 97 éves korában.
– Nagy kihívást jelentett a film, ugyanakkor erőteljes és csodálatos élményt, mert megismerkedhettünk ezzel a rendkívüli férfival – mondta Angelina Jolie. – Nagyon összebarátkoztunk. Ő kalauzolt bennünket a film forgatása során, amikor nem voltunk biztosak egy helyszínt vagy egy karaktert illetően. Rendkívüli memóriája volt.
Zamperini repülőgépét bombatalálat érte. A tizenegy fős legénységből nyolcan meghaltak. Két társával negyvenhét napon keresztül hánykolódott az óceánon, majd japán hadifogságba került, de ezt is túlélte. Zamperinit a 24 esztendős angol Jack O’Connell alakítja.
– Emlékszem, amikor a forgatás elején Angelina kijelentette, hogy mindkettőnkből ki kell hozni a legjobbat – mesélte Jack O’Connell. – Egyszer pedig azt mondta nekem: tudtam, hogy nagyon össze kell szednem magam. És ha egy olyan formátumú ember mondja, hogy minden tőle telhetőt megtesz, mint Angelina Jolie, akkor én sem hibázhatok. Remélem, nem is hibáztunk.
A forgatókönyvet a Coen testvérek, Richard LaGravenese és William Nicholson írta Laura Hillenbrand könyve alapján. (Euronews)