Családorvosi rendelő. Bármelyik. Bent az orvos, az asszisztens és az éppen soron lévő beteg, kint a tömeg. A váróteremben mindenki egyenlő, néha ugyan megérkezik egy egyenlőbb páciens, de általában türelmesen várakoznak, kivétel az egy-két anyázó.
Van hely, ahol sorszámot osztanak, máshol a betegek egymástól kérdezik érkezéskor, ki után következnek, majd keresnek egy ismerőst, akivel eltölthető az egy-két óra, vagy magukban gubbasztanak csendben. Megérkezik egy-egy hangosabb beteg, minden baját azonnal kiteregeti, szánalmat akar kelteni maga iránt, hátha hamarabb beengedik. Mindenki siet, még a nyugdíjas is, mert ő a kis pénzecskéjét félti, ugyanis előfordul, hogy a patikában előtte fogy el a kedvezményes gyógyszer csupán amiatt, mert néhány perccel később íratta fel, mint az utolsó szerencsés. És ez így megy lassan évek óta. Állunk a sorban, várakozunk, és gyűlnek az idegpercek. Mi több, nem csak nekünk, betegeknek és betegjelölteknek, hanem az orvosoknak is, akiket betemet a papírmunka, szakmailag ellehetetlenít a kétezres pácienslista, és ilyen körülmények között legjobb indulatuk ellenére sem válhatnak igazi orvoslóivá a felvállalt családoknak. Kapjon be hát mindenki egy idegpirulát, és várjon türelemmel egy jobb világra, melyben az egészségügy valóban az egészség ügyét szolgálja, és nem a beteg ember még betegebbé tételét.
