Sem a nemzeti kisebbségek nem vonulnának ellenzékbe, sem az Oprea-féle alakulat nem szívesen hagyná a bársonyszékeket, s mint tegnap formális döntés révén is megerősítették, az államfőválasztást elveszítő szociáldemokraták is ragaszkodnak a kormányzáshoz, értékelésük szerint arról nem mondtak ítéletet a választók. Victor Ponta egyébként alighanem ennek köszönhetően maradhat még a párt élén: bár a teljhatalmat nem sikerült megszerezniük, befolyásnak azért az sem kevés, ha a pénzosztást ők bonyolíthatják le.
Márpedig a tét nem kicsi: éppen a költségvetés összeállítása következik, nem mindegy tehát, hová mennyi pénzt irányítanak. Annál is inkább, mert az időt választástól választásig mérő politikusok szeme előtt máris ott lebeg a következő megmérettetés: a 2016 tavaszán, tehát kevesebb, mint másfél év múlva esedékes önkormányzati voksolás. Akkor pedig valamilyen eredményt, beruházást fel kell mutatniuk a helyi kiskirályoknak, vörös báróknak, szociáldemokrata tanácselnököknek, polgármestereknek. Kér­dés csak az, a jövő évi költségvetés mekkora teret enged majd a beruházásoknak, főként, ha igaz, amit a kormány képviselői hangoztatnak, hogy van elég pénz a beharangozott szociális intézkedésekre, semmiféle adóemelés nem lesz, mi több, csökkenhetnek egyes terhek, közben pedig az államháztartás hiánya sem növekszik. Kisebb közgazdasági csoda lenne, ha mindez valóra válna – de Pontáék felelőtlenségét ismerve az sem elképzelhetetlen, hogy a valóságtól elrugaszkodott büdzsét tervez a hatalom, arra számítva: ha a jobboldal készül átvenni a kormányzást valamikor a következő esztendőben, hát majd fizessék ők a számlát.
Mert hozzászokhattunk már: mifelénk az időt választástól választásig mérik, a stratégiai gondolkodás, hosszú távú tervezés egyelőre ismeretlen fogalom a politikai elit elsöprő többsége számára.