A csatározások december 5-én Nyén (Ke­resztvár), Bodola térségében és Szászhermánynál folytatódnak. A székely csapatok átkelnek Aldobolynál, Kökösnél és Hidvégnél az Olton, megtámadják és elfoglalják Szászhermányt. Az ágyúzás estig tart. Gábor Áron tüzérsége is helytáll. E csatában 4 székely katona fogságba kerül, az ellenség 19 halottat, 17 sebesültet és 13 foglyot veszít. Hermányt az osztrák sorkatonaság és a brassói nemzetőrök védik, majd visszavonulnak. Gede­on altábornagy csapatai Földvár, Szentpéter és Szász­hermány vonalánál foglalnak állást, de a székely csapatok december 6-án megszállják azokat.
Heydte december 7-én Barót környékét támadja, sarcolja. December 8-án Mircse, Buczi és Klement százados vezetésével két század önkéntessel és két ágyúval Barót felé indul. December 9-én Köpec és Rákos között egy maréknyi erdővidéki és húsz Kossuth-huszár megütközik Heydte többszörös túlerejével, visszavonulásra kényszerülnek, nem várják be Dobay csapatait. A köpeci csata székely vesztesége 12 halott. Az ellenség felgyújtja Köpecet, a civil lakosságot beparancsolja a házaikba, a fegyvereket begyűjtik, majd szabadrablást engedélyeznek. Ennek során 50 polgári személy veszti életét. A legyilkoltak tényleges száma 51. A gyilkosok nem kegyelmeznek a császári és királyi nyugalmazott századosnak, az egyenruhába öltözött Frankendorf Ferencnek sem.

A rikai csata (december 13.)
A köpeci csata és Köpec felégetése után kerül sor a december 13-ai rikai, felsőrákosi győztes csatára. A Gál Sándor vezényelte csapatok rövid összecsapásban szétverik August Heydte császári százados hadait. A rikai csatában, akárcsak az első hidvégiben, döntő szerepet játszik Gábor Áron tüzérsége. Az ellenség közelébe férkőzve, a vargyasi magaslatról a székely tüzérség hatalmas erejű kartácstüzet zúdít rá, így demoralizálva hozzájárul Heydte seregeinek felbomlásához. Gábor Áron mindkét csatában kitűnik személyes bátorságával, tüzérségével riadalmat kelt az ellenség soraiban. A székely tüzérség ekkor már három, más forrás szerint négy ágyúból áll. Heydte szerint a székely haderő nyolcezer gyalogossal, két lovasegységgel és négy ágyúval rendelkezett. A két haderő azonos erejű. Az ellenség 297 halottat, 3 mázsa lőport, 60 vágómarhát veszít, és fegyvereit eldobva menekül. Az egyik szemtanú, Demeter Sándor írja, hogy a csata után a fonókban vidáman zeng e dal: „Híres Heydte kapitány / Általugrott a Rikán. / Három alma meg egy fél, / Úgy fut Heydte, mint a szél”.

A csata lefolyása a szemtanúk szerint
A székely haderő december 12-én Uzonból indul Gál Sándor vezényletével, és másnap reggel a Köpec melletti Barót pataka hídjához ér, ahol egy nappal korábban már felállítottak két ágyút. Heydte, látva a székely csapatokat, azonnal visszavonul Rika felé. László Zsigmond szavaival: „Mi utána eredve, egy hegyoromról kezdünk ágyúzni a Rika alján fekvő dombra csődült tömegre”. A két bodvaji ágyú, bár bozontos, csiszolatlan, amiért a nép Békának, Varasbékának becézi, megállja a helyét. Gábor Áron másik tüzére, Demeter Sándor írja, hogy december 13-án reggel 9 órakor szólalnak meg Gábor Áron ágyúi. „Előbb Pistika vakkantott egyet, aztán neki mordult Jánosbá es”. E csatában részt vesz Gábor Áron hűséges élettársa, a csángó magyar asszony, Velcsuj Jusz­tina is. A tüzérség demoralizálja az ellenséget. Gál Sándor parancsnok Gábor Áron tüzérhadnagyot a példás helytállásért főhadnagyi rangra emeli.
A gidófalvi lelkész, Nagy Ferenc naplója szerint Gál seregei három oldalról támadják Heydte táborát. Délelőtt „11 órakor egy negyed órai ágyuzás után, azt szétszórta, s Alsórákosra visszavonulni kényszeritette; a Rika (erdő) felé menekülőkből a Kossuth huszárok 10 dragonyost, s több mint 200 oláhot (románt), szászt lelőttek, vágtak; 5 fogoly 3 mázsa lőpor, számra sok sarczolt vágó-marha, szekerek, fegyverek estek zsákmányul”.
A zsákmányban megtalálják Háromszék lerohanásának tervét. Az  elosztásakor báró Heydte kocsiját Gál Dánielnek adják. Gál csak úgy fogadja el, hogy kifizeti a kocsi árát, és a pénzt szétosztják a katonák közt.

A második hidvégi csata (december 24.)
A csatározások állandó jellegűek. Gál Sándor Ürmösnél szétugraszt egy 5–600 főből álló csapattestet, itt is szól Gábor Áron két ágyúja. Időközben Puchner tábornok Gedeon altábornagy és Schurrter tábornok seregeit a Barcaságra rendeli. Schurrter csapatai december 18-án érkeznek Brassóba, az egyesült osztrák haderő most már számbeli és egyúttal technikai fölénybe kerül. Az egyesült seregek közösen támadnak Hidvégnél a háromszéki csapatokra, december 24-én zajlik le a második hidvégi csata. A Sombori Sándor vezette székelyek ezúttal vereséget szenvednek. Heydte szerint a székely sereg három zászlóaljból, két század huszárból áll, a lövegek száma nyolc. Demeter Lajos úgy véli, hogy Heydte túloz, amikor ennyi ágyút emleget, a székely ágyúk száma 3–4 lehet. A támadást az erőfölényben lévő osztrákok indítják, a háromszéki sereg visszavonulásra kényszerül.
E csatavesztés után a székely haderő nem hullt széjjel, még mindig mozgósítható Háromszék népe, és akár népfelkelés révén is felveheti a küzdelmet. Ezt jól tudja az osztrák hadvezetés, és azt is, hogy Bem serege győzelmesen halad Székelyföld felé. A hidvégi vereséget több kutató azzal magyarázza, hogy a tisztek a karácsonyi ünnepekre hazaengedik a katonák közel felét. Ebben lehet némi szándékosság is azok részéről, akik a császáriakkal való kiegyezésre törekednek. A székely csapatok létszáma még mindig jelentős. Veoen császári főhadnagyot december 26-án erőteljes székely csapatmozgásokról tájékoztatják, ezért kénytelen elrendelni Prázsmár elbarikádozását.

Az árapataki béke (1849. január 2.)
Időközben megkezdődik az osztrák és a székely vezetés közti egyezkedés. A december 28-ai szentgyörgyi választmányi gyűlés alapelvként kimondja, hogy a maguk oltalmára fogtak fegyvert, azt nem adják ki a kezükből, és kárpótlást sem fizetnek. Az egyezkedés első fontos követelése, hogy az osztrák katonaság ürítse ki Erdővidéket és Székföldjét, a foglyokat bocsássák szabadon. A székely csapatok visszavonulnak a Barcaságról. Az alkudozások eredményeképp január 2-án megkötik az árapataki békét. Ennek megvitatására január 3-án a sepsiszentgyörgyi Székházban kerül sor.
A forradalmi csoportosulás, a Kiskomité, melynek Gábor Áron is tagja, a béketárgyalások idején sem mond le a hadifelszerelés gyártásáról. A békeküldöttség beleegyezését adta, hogy az ágyúkat másnap reggel, január 4-én „10 órakorra Doboi hidhoz” (aldobolyi Olt-híd – a szerző megj.) kell vinni, az osztrákoknak átadni. Amikor Gábor Áron tudomására jut, „feldúlt arccal, bősz indulattal” hagyja el a gyűlést. A régi tanácsházhoz megy, ahol az ágyútöltények készülnek. Nagy Sándor leírja, hogy rájuk ripakodva adja ki a parancsot: „mozdonyozzuk az ágyúkat s szegezzük a székháznak, hisz’ ott az ágyúk kiadását határozták el”. Hirtelen haragjában úgy tűnt, hogy kész lenne lövetni a székház épülete irányába „azokra, akik meghódolással egyenértékű békéről tanácskoznak”. Felháborítónak tartja a békefeltételeket, melyet nyíltan elutasít.
Bár Háromszék vezetése elfogadja a General Com­mandóval az egyezményt, de a Kiskomité tagjai nem. Gá­bor Áron a Sepsiszentgyörgyön öntött négy ágyút Kézdi­vásárhelyre viteti, és ott rejtik el a pap csűrjébe, őrzik, amíg megérkezik Bem közeledésének híre. Az aldobolyi Olt-híd mellett az osztrákoknak csak néhány használhatatlan ágyút, fegyvert és lovat adnak át. A forradalmárok nyomására a határőrök többsége megtagadja a hűségeskü letételét. A székelyek január 10-én értesülnek arról, hogy Bem tábornok serege győzelmesen közeledik Székelyföld felé.

Első orosz–székely csata (1849. február 4.)
A háromszékiek és a hozzájuk csatlakozott csíkiak csapnak össze legelőször a cári csapatokkal. Az első orosz–székely csatára 1849. február 4-én kerül sor. Az Andrei Şaguna püspök vezette küldöttség, Puchner felkérésére, már január első napjaiban kéri a Bukarestben székelő orosz tábornokot, Lüderst, hogy küldjön hadat az erdélyi magyar forradalmi csapatok ellen. A cáriak csak ismételt segélykérésre indulnak Erdélybe. Egy hadosztály az Olt vonalán halad Szeben irányába, ez négy zászlóalj gyalogból, három század kozákból és nyolc ágyúból áll. A másik hadtest Brassóba indul Cîm­pulung és Piteşti felől: három zászlóalj gyalog, négy század lovas, három század kozák és nyolcágyús tüzérség. A harmadik hadtest Ploieşti felől indul: négy zászlóalj gyalog, négy század lovas, két század kozák, nyolc ágyú. Az első orosz egységek 1849. február 2-án érkeznek Brassóba.
Amikor a háromszéki és a csíki székely csapatok Bem megsegítésére Szebenbe indulnak és átkelnek az Aldoboly melletti Vámos-hídon (a mai Podul Olt), a sűrű ködben, havazóban orosz ágyúkba és kozákokba ütköznek. A székely egységek, bár nem tudják, honnan kerültek elő az oroszok, hányan vannak, rendezik soraikat és felveszik a harcot. Mindkét oldalról szólnak az ágyúk, a csata öt órán keresztül tart. Engelhard orosz tábornok vezeti az orosz centrumot, a jobb szárny Hermány és Szentpéter vonalán helyezkedik el az ágyúkkal, míg a bal szárnyon a lovasság harcol.
A székely tüzérség négy ágyúból áll, a Kossuth-huszárokat Horváth Ignácz vezeti. Miután rátámadnak a kozákokra, azok ellenállása miatt visszavonulnak, épp a székely ágyúk vonalán. Ezzel nemcsak megakadályozzák a tüzelést, de a nyomukban érkező kozákok rátámadnak a tüzérekre. Szeren­cséjükre Szentpéter irányából ekkor „hatalmas tömeglövéssel” a kozákokra támad a csíki zászlóalj, így azok visszavonulnak. A Csíki zászlóaljnak és a Mátyás-huszároknak sikerült rövid időre visszafoglalniuk a csatateret. A könnyebben sebesült tüzérek újból folytatják az ágyúzást. A váltakozó erő­vel folyó, többórás harc után a székely csapatok Hermá­nyon keresztül visszavonulnak. Az aldobolyi híd Háromszék felőli oldalán az egyik ágyút ismét felállítják. Bodola Lajos tüzérhadnagy, az első székely üteg parancsnoka az ellenséges erőkre lő. A kozákokkal való küzdelem után Gál Sándor székely csapatai visszavonulnak. A veszteség egyik oldalon sem nagy, de az első székely–orosz csatában a Kossuth-huszárok becsülettel helytállnak a dzsidásokkal való küzdelemben.

(folytatjuk)