Friss, üde, könnyed és játékos, mint a tavaszi szellő, ami virágzó fák illatát teríti szét a réteken, de ugyanakkor súlyos, komor, nyomatékos és kitartó, mint a késő őszi eső – jellemezte Éltes Barna szobrász munkásságát Hosszú Zoltán, az alkotó pályatársa Sepsiszentgyörgyön a Lábas Ház emeleti termében berendezett kiállítás csütörtök esti megnyitóján.
Éltes Barna alkotásai arról árulkodnak, hogy a letűnt korok formavilágának ma is, pontosabban ma van leginkább aktualitása, hisz a modern kor embere egyre inkább ráébred arra, hogy gyökerek nélkül csak céltalanul hányódik, amerre a változó szelek fújják – véli Hosszú Zoltán, aki szerint „ilyen időkben mindig jól jön egy szellemi, tárgyi kapaszkodó, amely segítségével megállhatunk, megállapodhatunk és amire alapozva emberként élhetünk és lehetőségeinkhez mérten nyomot hagyhatunk”. Úgy tartja, pályatársa alkotásait „mélyen átjárja az ősidők emlékfoszlányaiból leszűrt bölcsesség”.
A néprajzhoz és a régészethez is vonzódó, életterét a természet közelségében, Feldobolyban kialakító sepsiszentgyörgyi művész jelenlegi tárlata nem csak testközelből mutatja be Éltes Barna alkotásait, a falakon fényképek sorjáznak szabadtéri szobrairól, amelyek németországi, magyarországi, sepsiszentgyörgyi, feldobolyi tereket hódítottak meg, s tán fordítva is igaz, a választott környezet hatott ezek alkotójára. Ezeknek a szobroknak kettős arca van: az, ami anyagszerű, és az, ami az anyagból hiányzik, amit az alkotó elvett a kőből, a fából. Mindkettő egyszerű, nem hivalkodó, sajátosságuk pedig abban áll, hogy parasztosan modernek, valahogy úgy, ahogy a népviseletet sikerül átmenteni a mába, ötvözni a régit és az újat, a használatit és az ünnepit. Éltes Barna a mában alkotó képzőművész, aki egy kicsit a múltból farag bele az anyagba, egy kicsit a jövőt faragja le abból, és a kettő a természetben találkozik.
