Szervezkednek a pártok minden oldalon, amióta az elnökválasztáson Klaus Johannis győzött, megmozdultak a hatalomban megingathatatlannak hitt és a szélen kapaszkodó politikusok is, forrong, néha lobot is vet a belső feszültség.
A legnagyobb vereséget szenvedő szociáldemokratákon látszik legjobban a kiútkeresés: három bűnbakot ugyan kidobtak, de az erről szavazók sem mind tudják, miért, hiszen nem rajtuk múlott az eredmény. Ez a ködösített döntés nem növeli a bizalmat a kompromittálódott vezetőgárda iránt, hiszen a kudarc valódi felelősei ugyanott állnak, és próbálják elhitetni, hogy tőlük jön a megújulás. Holott ez csak egyféle lehet: végleges leszámolás a kommunista múlttal, a korrupt kiskirályok menesztése, elvekre és nem rablásra, rokonságra alapozott párt építése. Victor Ponta ugyan bejelentette, hogy kész távozni a párt és a kormány éléről is, de máris késő, és tudjuk, hogy nem szavatartó.
A kormányzásra törő jobboldal erre a hiteltelenségre számít, csakhogy a demokratákkal egyesült liberális párt jelenleg olyannyira színtelen, hogy nem is igen látszik. Johannis távozásával ők is lépéskényszerbe kerülnek, új elnököt kell választaniuk, de karizmatikus vezetők híján még a renitens, tőlük elszakadt kistestvér, az Elena Udrea-párt is nehézségeket okozhat nekik, főként, ha a megosztó személyiségű Traian Băsescu ott folytatja politikai játszmáit. Az ide-oda csapódó zsebpártokra és alkalmi honatyai csoportosulásokra kár is szót vesztegetni: lehet velük kormánytöbbséget szerezni, de egyik tábornak sem válnak a dicsőségére, és mindig készek átpártolni a húsosfazékhoz, ez pedig aláássa a hosszú távú építkezést.
Ott tartunk tehát, hogy mindkét oldal alkalmatlan a kormányzásra. Az SZDP-nek már a jövő évi költségvetés is a torkán akadt, az NLP nem tudja, mihez kezdjen a váratlanul ölébe pottyant lehetőséggel. A parlamenti választásokig majdnem két év van még, de a fő téma a kormányalakítás – ez is mutatja, hogy célt tévesztett az államelnök- és a parlamenti választások elkülönítése –, és a hatalmi lázban égő politikusok megint megfeledkeznek fő feladatukról: a korszerű, lakosságot szolgáló állam létrehozásáról. Nálunk valahogy folyton kampány van, és emiatt a lényeges reformokat – legyen szó az egészségügyi ellátásról vagy az ország közigazgatási átszervezéséről, a lassan évtizede benyújtott kisebbségi törvénytervezetről – újra meg újra elhalasztják. Két kampány között elpepecselnek a sürgős napi ügyekkel, a nagyobb horderejű kérdéseket azonban addig fontolgatják-tologatják, amíg rendre belefutnak a következő kampányba. Így késik évről évre, kormányról kormányra a lényegi, szerkezeti megújulás, ezért araszolunk olyan kínkeserves lassúsággal a szilárd jogállam és a jóléti demokrácia irányába.