Farkas Réka
Jó lenne nemcsak mímelni, de be is tartani a demokrácia játékszabályait, jó lenne, ha az RMDSZ komolyan venné saját testületeit, a döntési hatásköröket. Két héttel ezelőtt diadalmasan jelentette be Kelemen Hunor, hogy meghallgatták választóik üzenetét, és alapos megfontolás után úgy döntöttek, a Szövetségi Állandó Tanács azt javasolja a Szövetségi Képviselők Tanácsának, lépjenek ki a kormányból.
S bár az SZKT csak e hét végén ül össze, hét elején már pontosították is Victor Pontával a távozás körülményeit, no meg azt is, hogy szavazataikra azért számíthat a továbbiakban is. A magyar miniparlamentet, tanulva az országos törvényhozás példájából, az RMDSZ is látszatszerepre kárhoztatja, sőt, ez esetben még a látszatra sem tartják fontosnak figyelni. S bár az elmúlt 25 évben nem fordult elő, hogy a szűkebb körben hozott döntések ellen szavaztak volna a szövetségi képviselők, most még csak úgy sem tesznek, mintha véleményük fontos volna. Hathatósan örökítik át a balkáni politizálást a magyar érdekképviseletbe.
Pedig lenne néhány kérdés, mit elemezhetne az ilyen-olyan módon, de választott testület. Például, ha kilépnek, akkor miért a megígért, szinte feltétel nélküli támogatás? Miért szavazzák meg az új kormányt, ha még összetételét, programját sem ismerik? Miért adják voksukat a költségvetésre, melyről egyelőre semmit nem tudnak? Kértek-e mindezért bármit cserébe, vagy folytatódik az üres ígéretek sorozata, mit már megszokhattunk az elmúlt hónapokban? Legalább egy kis pénzt csurrant-cseppent Victor Ponta immár számon tartani is nehéz, hányadik kabinetje, ha már közösségi kérdésekben tapodtat sem sikerül előrelépnünk? Ha a MOGYE-ügyet, a kisebbségi törvényt az oly virágzónak tartott együttműködés alatt sem sikerült kimozdítani a holtpontról, mi lesz a kampány múltával feledésbe merült autonómiastatútum sorsa? Emlékszik még valaki, hogy parlamenti beterjesztését ígérték? És mi lesz a Mikóval vagy a zászlótörvénnyel? Tekinthetjük a régi-új kormány baráti gesztusának a kézdivásárhelyi polgármesterre kirótt büntetést, a prefektus román lobogókat számláló és keveslő ténykedését, vagy a magyar himnusz elénekléséért kirótt, negyedszázada példátlan bírságot? S mindezekért hálának az RMDSZ feltételek nélküli támogatását?
Lett volna, amiről tárgyalnia, amit elemeznie az SZKT-nak, ám érdemi vita már ritkán fordul elő ebben a testületben. Báb csupán, melyet vezetői sem vesznek komolyan. Egy félresiklott, hiteltelen politizálás látszateszköze.
