Azóta öt gyermeket nevelnek televízió, internet és számítógép „segítsége” nélkül.  A történet akár egy mese is lehetne: ott, ahol a vadkan túr, fenyőerdőkkel körbevett völgyben él egy kicsit sem átlagos család. Nagyon gazdagok, hiszen tudják, minden ajándékot megkaptak, amire szükségük lehet...
  Homoródremete Székelyudvarhelytől nem messze, harminchat kilométerre bújik meg a fenyőerdők lábánál, és csupán negyven lelket számlál. Nem halad át itt forgalmas országút, nincsenek zajos turisták, csend és béke honol mindenütt, az oda látogató úgy érzi magát, mintha meglelte volna a földi paradicsomot. A természet adta koncert, a madárcsicsergés- és kutyaugatás-szimfóniánál nincsen jobb gyógyír a stressz­re, a ráncok kisimulnak, az örökös nyugtalanságot pedig felváltja a béke és a nyugalom. A völgyszoros valamikori lakói beleuntak a csendbe és a magányba, pénzkeresés céljából a városi életet választották, így az Orbán Balázs idejében 200–300 lelkes falucska mára csaknem elnéptelenedett. A többnyire római katolikus híveknek havonta egyszer tartanak misét, amelyen a falu apraja-nagyja részt vesz. A harangozást a hívek oldják meg. Ide költözött a Gáspár család öt gyermekével, nagyban növelve a falu népességét. A családapa építész és vállalkozó, ismereteit a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen sajátította el, az édesanya pedig Waldorf-oktató. Mivel mindketten nyitottak és kíváncsiak, látszólag nem lehetett nehéz feladni addigi életüket, hogy mindent hátrahagyva elinduljanak a messzi ismeretlenbe. Negyedik gyermekük, Kadocsa volt, aki tudtán kívül is új irányt mutatott a család életében. Ez sarkallta az édesanyát, Rékát, hogy még több könyvet olvasson Vlagyimir Megrétől.
Megrét, a csőd szélén álló üzletembert az oroszországi tajgán élő remetenő, Anasz­tázia  szerelme, tudása és bölcsessége sarkallta a könyv megírására, hogy másokkal is megoszthassa a hosszú élet és boldogság titkát. Anasztázia szerint küldetésünk harmóniában élni a természettel és embertársainkkal: szerinte minden embernek szüksége van egy hektár földre, amit saját maga művel meg káros vegyi anyagok nélkül. Ez a terület megfelelően beültetve egészségesen eltartja a gazdát és családját.
A sorozat negyedik kötetének megjelenése után az író levélben hívta fel Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelmét arra, hogy az anasztáziai tanítások megoldanák a munkanélküliek helyzetének kérdését. Azóta – feltehetőleg Megrének köszönhetően – törvénybe iktatták Oroszországban az ingyenes egyhektárnyi földön gazdálkodni vágyók szabad földhasználati jogát. Eszerint a tanítás szerint szeretne élni az ide letelepült család, és megpróbálnak biogazdálkodást folytatni. Először az interneten kutakodtak, így akadtak rá T. Kovács Áron kezdeményezésére, aki ökofalut kíván létrehozni Ká­szonszéken, egy jobb világ reményében. Ilyen jellegű ismeretségekkel és ismeretekkel gazdagodva vágtak bele, hogy telket vásároljanak, ahová majd saját elképzelésük szerinti öko családi fészket építenek, így a környezettudatos életmód mellett saját maguknak termelik a zöldséget és gyümölcsöt is. Jelenleg 10 hektár földet birtokolnak, egy Mackó nevű ló, néhány tyúk, egy kecske, és 10 méhcsalád elégedett gazdái.
Az erdő mellett, a festői környezetben található telken egy ökoház építése kezdődött el: alapanyaga szalma és trágya. A „szalmaház” nagyanyáink falusi vályogházait idézi: hőszigetelt, ugyanakkor lélegzik. A ház tetőzete szinte semmibe nem kerül, hiszen nád fedi majd, ennek előnye, hogy télen melegít, nyáron meg véd a nap melegétől: praktikus és rusztikus. Ugyanezen építkezési elvek alapján épül meg az istálló, valamint a csűr is. A ház közelében található kút vizét fogják használni, az elektromos áramot pedig a naptól nyerik. Így szabadulnak meg az összes számlától.
– A földet a gyermekeinktől kapjuk kölcsön – mondja Csaba, az édesapa. A három legfontosabb dolog, amire az embernek szüksége van, és amit örökül tud hagyni, a levegő, a víz és a föld. Tisztában van vele, hogy a tiszta levegőt nem tudja az irodai bőrfotelből biztosítani, ahogyan a víz tisztaságát sem, illetve a földtől kapott táplálék sem az igazi, ha azt nem saját maguk termelik meg. Elmondása szerint a költözésnél bizonyos kritériumokat állítottak fel: olyan helységbe szerettek volna letelepedni, amely úgynevezett zsákfalu, lakossága nem haladja meg a 150 főt, mert tudják, a „túlélésre” csak akkor van esély, ha a másképp gondolkodók aránya meghaladja az 5 százalékot. Azt is elmesélték, hogy Homo­ródremetét azért kedvelték, mert T. Kovács Áron honlapján megismerkedtek egy másik családdal, akiknek szintén Anasztázia mutatott kiutat a „nagyvárosi dzsungelből”. Nagy volt az egyetértés,  a másik anyuka is Waldorf-tanító, és Homoródremetén jószomszédi viszony alakult ki a levelezések által kibontakozott barátságból. A másik család két kislányt nevel, egy négy- és egy kétesztendős csöppséget. A Gáspár család legnagyobb csemetéje 12, a legkisebb 2 éves. Fiatalok, egészségesek és szépek, harmóniában élnek a természettel, önmagukkal, tudják, a legfontosabb, hogy együtt lehetnek. Anna és Zsófia, a két lány lelkesen segítenek édesanyjuknak a házimunkában: mosogatnak, takarítanak, sütnek és főznek. Csongor gondoskodik az elegendő tüzelőről a házban, együtt vigyáznak Kadocsára és Kendére, amikor a szülők a Vagyárban (a domboldalon, ahol a ház áll) dolgoznak. Anna és Zsófi Mackót is edzésben tartja, lovagolnak rajta mindennap, és hamarosan egy kiscsikónak is örvendhetnek, hiszen áprilisban ellik Mackó.  
A család háza táján az étkezések, az imák közösek, olyan béke és harmónia van közöttük, mint kevés városi családban. A legtöbb ember életét mára már annyira befolyásolja a pénz, hogy el sem hiszik, a Gáspár család bevételi forrása a Budapesten albérletbe kiadott lakásuk, valamint a méhek által megtermelt méz egy bizonyos részének „pénzzé tevéséből” származik: ebből fedezik azt, amit nem tudnak önkézzel megtermelni: a ruházkodást, a gyerekek tanfelszerelését és egyéb, a háztartásban előforduló eszközöket.
Mivel magyar állampolgárok, a törvény megengedi nekik, hogy gyermekeik otthon tanulhassanak magántanulókként édesanyjuk segítségével, majd évente egyszer vizsgázzanak az éves tananyagból. A Rudolf Steiner által 1919-ben alapított iskolarendszer teljesen más módszerekkel adja át a nebulóknak azt a tudást, amivel boldogulniuk kell az életben, mint amit a hagyományos oktatásban részesülő diákság kap. A Waldorf-intézményekben egyaránt hangsúlyt kap a testnevelés, a művészetek elsajátítása és az általunk „hagyományosnak” mondott tantárgyak oktatása is. (...)
Végeredményben ezek az emberek nem mindennapi utat jártak be: megízlelték az anyagi gazdagságot, rájöttek, hogy a pénz nem boldogít, és újra felfedezték azokat az értékeket, amelyek gazdagabbá teszik őket a nagyvárosi irodákban boldogságot hajhászó embertársaiknál.

Szigethy Orsolya
(A Kálnoky Boris által meghirdetett
riportpályázatra beküldött írás)